Puskás-Suzuki-kupa: az idén már nyolc csapat indul

2018.04.20. 13:04
null
Felcsúton készen állnak a nyolccsapatos tornára (Fotó: Dömötör Csaba)
Az eddigi hat helyett az idén már nyolc korosztályos csapat vesz részt a Puskás-Suzuki-kupán, amelyen először képviselteti magát a brazil Flamengo együttese. Az U17-es labdarúgótornát május 17-től 21-ig rendezik meg a felcsúti Pancho Arénában.

„Tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a kupát, s az idén a brazil Flamengo is eljön” – jelentette be Mészáros Lőrinc, a házigazda Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) kuratóriumának elnöke az esemény pénteki sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: az idén először lesz nyolccsapatos a torna, amelyre régi-új vendégként a belga Genk is visszatér.

Az elnök kifejtette: a felcsúti utánpótlástorna egyedülálló Európában, s meghatározó a Puskás Akadémián nevelkedő gyerekek életében. Megemlítette, hogy a PFLA az elmúlt 10 év alatt nagyon sok tehetséges futballistát nevelt ki, akik közül több mint 130-an játszanak az NB I-ben vagy az NB II-ben, s hárman a külföldi bajnokságokban. Mészáros Lőrinc egyúttal köszönetet mondott a Magyar Suzuki Zrt-nek azért, hogy már tíz éve támogatja a torna megrendezését, s tavaly újabb egy évtizedre elkötelezte magát az esemény mellett.

„Amikor tíz évvel ezelőtt a torna mellé álltunk, az volt a célunk, hogy olyan hagyományt teremtsünk, amely méltó Puskás Ferenc emlékéhez, a Suzukihoz, és az akadémiához. A kupát egyre magasabban jegyzik a nemzetközi szakmai berkekben, s igazi elit rangra nőtte ki magát Európában” – hangsúlyozta Urbán László, az autógyártó cég vezérigazgató-helyettese.

Hozzáfűzte: idén is itt lesznek a kupa tradicionális résztvevői, a Puskás Ferenchez köthető csapatok, vagyis a Puskás Akadémia, a Bp. Honvéd, a Real Madrid, a Panathinaikosz, valamint a tavaly csatlakozott Bayern München és a lisszaboni Sporting CP.

Czinkon Szabolcs, a PFLA U17-es csapatának mestere azt emelte ki, hogy most olyan futballkultúrák ellen is játszhatnak, amelyek ellen még nem próbálhatták ki magukat.

„Boldogok lennénk, ha történelmet írhatnánk” – utalt arra, hogy az elmúlt tíz évben a házigazda Puskás Akadémiának még egyszer sem sikerült elhódítania a kupát, de az edző szerint ennek terhe nem nyomja a játékosai vállát.

Takács Mihály, a PFLA főigazgatója arról beszélt, hogy a megnövelt létszám miatt idén a 2x40 perc helyett csak 2x30 percesek lesznek a mérkőzések, ugyanis így tudják négy nap alatt lebonyolítani az eseményt.

A torna május 17-én 12.30-kor a Flamengo–Puskás mérkőzéssel kezdődik, a döntőt május 21-én, Pünkösd hétfőjén 18 órakor játsszák a felcsúti Pancho Arénában.

A Puskás-Suzuki-kupa rekordere a Honvéd, amely eddig ötször nyerte el a trófeát, tavaly a Real Madrid diadalmaskodott.

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA
U17-ES NEMZETKÖZI TORNA, FELCSÚT
A-CSOPORT

Puskás Akadémia
Flamengo (brazil)
Panathinaikosz (görög)
Bayern München (német)

B-CSOPORT
Bp. Honvéd
Genk (belga)
Sporting CP (portugál)
Real Madrid (spanyol)

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
1 órája

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 11:04

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Görög bajnok lett a Panathinaikosszal a magyar női röplabdások szövetségi kapitánya

Röplabda
2026.04.23. 20:03

Bognár György szerint Maceiras csak nagyot dobni és feszültséget csinálni tud

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 07:14

Hiába a kihagyott tizenegyes és a piros lap, a Paks Böde góljával megint legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 16:15
Ezek is érdekelhetik