Puskás Akadémia: vérplazmát adtak a gyógyult játékosok

K. Zs.K. Zs.
2020.09.15. 14:04
A koronavírus-fertőzésen áteső labdarúgóink vérplazmájukat adták a vírus ellen harcoló tudósoknak – adta hírül kedden hivatalos honlapján a Puskás Akadémia.

„Akik már átestek a betegségen, azoknak a vérében olyan ellenanyagok termelődnek, amelyek gátolják a vírus szaporodását. Ha ezt a plazmát levesszük tőlük, akkor jelentősen tudjuk segíteni az aktív státuszú betegek gyógyulását” – idézi Dr. Lacza Zsombort, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesét, a kutatást végző OrthoSera ügyvezető igazgatóját a pfla.hu.„Akik már átestek a betegségen, azoknak a vérében olyan ellenanyagok termelődnek, amelyek gátolják a vírus szaporodását. Ha ezt a plazmát levesszük tőlük, akkor jelentősen tudjuk segíteni az aktív státuszú betegek gyógyulását” – idézi Dr. Lacza Zsombort, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesét, a kutatást végző OrthoSera ügyvezető igazgatóját a pfla.hu.

„Minden plazmát kizárólag Magyarországon használunk fel, elsősorban az egyetemi kórházakban, a Covid–19-centrumokban. Kaptunk egy felajánlást, hogy azok a sportolók, akik átestek a betegségen, szívesen adnának plazmát. Ezért jöttünk, hogy leteszteljük, hogy a vérükben elegendő-e az ellenanyag szintje” – tette hozzá Lacza.

Tóth Balázs, Alexandru Baluta és a többi gyógyult játékosunk természetesen örömmel vállalták, hogy segítenek. A mintavételben közreműködött az akadémia saját orvosi csoportjának munkatársa, Hegyi Karina – teszi hozzá a honlap.

A felcsúti vírusfertőzésben érintett labdarúgók közül hetet ebben a cikkünkben nevesített Hornyák Zsolt vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 18:07

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 09:55

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
2026.02.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik