Puskás Akadémia: „Ocsmány hadjárat folyik ellenünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.29. 07:27
null
Szíjjártó István szerint hadjárat folyik a Puskás Akadémia ellen (Fotó: Meder István)
Szíjjártó István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzője szerint csapata ellen „ocsmány hadjárat folyik”, de igyekszik felkészíteni játékosait arra, hogy az ellenséges hangulatot kizárva is erősek maradjanak.

A Puskás Akadémia az utolsó előtti, kieső helyen áll az élvonalban, a hétvégén pedig a Honvéddal játszik. A felcsútiaknak az sem lenne elég, hogy legyőzzék a kispestieket, ha ugyanis a Vasas is nyer az MTK ellen, elbúcsúznak az élvonaltól.

„Nem csupán erőnléti, hanem mentális felkészítés is szerepelt a heti edzésprogramunkban. Ha alázatosan és odaadóan futballozunk, a Honvéd is legyőzhető, bármennyire is erős” – mondta a Nemzeti Sportnak Szíjjártó István.

„Ocsmány hadjárat folyik ellenünk. Olyanok is támadnak bennünket, akiknek halvány fogalmuk sincs a futballról, csak az élteti őket, hogy belénk vagy a Puskás Akadémiát megalapító Orbán Viktorba rúghatnak. Természetesen megpróbálom kizárni a külvilágot az öltözőből, s úgy tűnik, eddig sikerrel jártam, a játékosokat ugyanis hidegen hagyják az elvtelen, megalapozatlan, személyeskedő írások, kommentek.”

„De kérdezem én: mi érdeke fűződött az MTK-nak a győzelmünkhöz? Az égvilágon semmi! Ám a mocskolódóknak semmi sem szent, pedig tisztességes játékkal nyertünk, s ha győztünk volna a Fáy utcában, most nyugodtan várhatnánk az utolsó fordulót.”

SZÍJJÁRTÓ ISTVÁN A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN IS BESZÉL MEGLÁTÁSAIRÓL, VALAMINT EMLÍTÉST TESZ MÉG A HONVÉD ELLENI TALÁLKOZÓRÓL ÉS MARCO ROSSIRÓL IS.

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30