Pollák: Újpesten hatalmas balhé van abból, hogy a pénzemet kérem

Vágólapra másolva!
2011.09.23. 06:59
null
Pollák Zoltán ezúttal nem a pályán, hanem azon kívül került szorult helyzetbe (Fotó: Korponai Tamás– archív)
Címkék
Különös történet következik. Pollák Zoltán, az Újpest védője állítja, kirúgták a Megyeri útról, mert nem tudják fizetni. Bartha Csaba, a lila-fehérek ügyvezetője azt mondja, ebből egy szó sem igaz. Közben a játékos tanácstalan: nincs pénze, és kirakhatják albérletéből.

Az Újpest tizennegyedik a tabellán, csak több szerzett góllal előzi meg a már kieső helyen álló Ferencvárost. Kovács Zoltán sportigazgató és Mészöly Géza vezetőedző után két játékost, Böőr Zoltánt és Fehér Csabát küldtek el, most pedig Pollák Zoltánt érte el a végzet, neki is mennie kell – ezt állítja a ballábas védő. A válogatottat is megjáró balhátvéd elmondta, nagy bajban van.

„Csütörtökön is jeleztem Bartha Csaba ügyvezető igazgatónak, hogy szorult helyzetben vagyok, mert pénteken ki kell fizetnem a lakás bérleti díját, de nincs miből – mondta a Nemzeti Sportnak Pollák Zoltán. – Kértem, hogy adja oda azt a pénzt vagy legalább egy részét, amivel az Újpest tartozik nekem, de nem tudta teljesíteni a kérésemet. Megértő volt, de a vége az lett, hogy kirúgott, mert sokba kerülök, és a klub nem tud fizetni. Annak idején öt évre köteleztem el magam a Megyeri útra, de ezt már nem bírom. Úgy néz ki, rövid időn belül másodszor is utcára kerülök a feleségemmel és a kislányommal. Pénteken nem tudjuk kifizetni az albérletet, így mennünk kell. Hogy miként és hova, fogalmam sincs."

Pollák Zoltán 2008-ban szerződött a Megyeri útra, s akkor azt nyilatkozta, nem akar ő onnan elmenni, ezért is írt alá hosszú távú megállapodást. Ám a tervei alig valósultak meg. Gyakorlatilag azóta vannak folyamatosan gondjai, amióta Újpesten szerepel.

„Sokan talán el sem hiszik, de volt olyan meccs, amelyen üres gyomorral léptem pályára – elevenítette fel egyik hihetetlen történetét a játékos. – Akkor a bajnoki cím volt a tét, mi pedig Pakson játszottunk, de nekem nem volt pénzem arra, hogy egyek. Korgó gyomorral futballoztam, de nemcsak én, mások is. Ki is kaptunk. Ez csak az egyik bajnoki volt a sok közül, amelyiken ilyen helyzetben voltam, voltunk. Előfordult, hogy nem volt mit ennünk, és már arra gondoltam, hazamegyek édesanyámhoz. A többiek hallgatnak, de nálam betelt a pohár. Sajnálom a drukkereket és a patinás klubot, de én ezt nem tudom így tovább csinálni."

A védő eddig nem sok jót kapott a fővárosi kluboktól. Hét év alatt hét albérletben lakott, de mindegyikből költöznie kellett. „Persze hogy kitettek mindenhonnan, mert a fizetésem folyamatosan csúszott, mindenhol elmaradtunk a bérleti díjjal – folytatta Pollák Zoltán. – Legutóbb nyáron kellett költöznünk. Akkor az Újpest tulajdonosának egyik lakásában éltünk. Éppen edzőtáborban voltam a csapattal, amikor szóltak, hogy költözni kell. Nem is értettem, miért. A főnököm ingatlanja volt, de ott is fizetnem kellett, s egyszer csak szóltak, hogy azonnal el kell hagyni a lakást. Az volt az ajánlat, hogy költözzek ki a pályára, a családom meg menjen, ahová akar. Most meg az utcán leszünk hamarosan. Hiába kértem az Újpest tulajdonosát, hogy legalább a kislányomra való tekintettel fizessen, nem értem el semmit."

Pollák Zoltán egyedül szólal meg az Újpestből, a többi játékos hallgat. Legalábbis hivatalosan. A futballista elmondása szerint eddig többször jelezte, szüksége lenne arra a pénzre, amellyel tartozik neki a klub, de csak hitegették.

„Az utóbbi időben az volt a válasz, hogy majd a jövő héten kapok. Csütörtökön már az sem. Bartha Csaba nem kért időt, azt mondta, nem tud fizetni. Minden hónapban hatalmas balhé volt abból, hogy kértem, ami jár nekem, amiről papírom van. Csak annyit szerettem volna megkapni, ha már megállapodtunk, egy fillérrel sem többet. Folyamatosan arról van szó, hogy egy futballista mennyit keres. Tessék, én most újpestiként elmondtam: ennyit."

Természetesen a hírrel kapcsolatban a Nemzeti Sport megkereste Bartha Csaba ügyvezető igazgatót is – aki másként látja az ügyet.

„Szó sincs róla, hogy én vagy bárki más kirúgta volna Újpestről Pollák Zoltánt, neki 2013-ig szerződése van a klubbal – mondta az elöljáró. – Aki azt állítja, hogy ez történt, vállalja a felelősséget a mondataiért, mert egy szó sem igaz belőle. Ha Pollák Zoltán, az Újpest FC játékosa valóban azt állítja, hogy kirúgtam, mutassa be az általam aláírt papírt.”

A TÉMÁRÓL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN IS OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik