PMFC: maximum tíz nyíregyházi érkezhet, köztük Bajzát és Andorka

2011.06.28. 18:16
Címkék
A labdarúgó NB I-ben újonc Pécsi MFC elnök-tulajdonosa, Matyi Dezső a bama.hu-nak nyilatkozott először a Nyíregyházáról szerződtetett futballistákról.

„A végeredmény még nincs meg, maximum kilenc-tíz játékos jön majd Nyíregyházáról" – idézi a PMFC első emberét, Matyi Dezsőt a bama.hu baranyai hírportál.bama.hu baranyai hírportál.

„Szerda este lesz végleges a névsor. A felnőtt játékosok közül egyet kivéve mindenkivel megegyeztünk, azzal az eggyel is közel a megállapodás" – nyilatkozta a sportvezető, aki cáfolta azt a hírt, mely szerint hetvenötmillió forintot fizetnek a futballistákért.

A korábban szóba kerülő játékosok közül Zseljko Kovacsevicsre nem számítanak a PMFC-nél, de Bajzát Péterre, Andorka Péterre, Holczer Ádámra, Makdji Boukarra, Cosmin Goiára, Pákolicz Dávidra és Demjén Gáborra igen, továbbá a korábban megemlített négy fiatal – Hrabina Alex, Reznek Donát, Tudja Dávid és Banka Szabolcs – közül várhatóan hárman érkezhetnek a baranyaiakhoz.

„Tárgyaltunk játékosokkal, és végül ez lett belőle. Nagyon örülök ennek a nyíregyházi körnek, mert ezek a futballisták erősítést jelentenek nekünk, s velük kiegészülve az egyik legjobb csapatunk lesz az élvonalban" – tette hozzá Matyi Dezső.

A keret tehát várhatóan hét új futballistával biztosan bővül (szerda délelőtt már minden bizonnyal a pécsiek edzésén is részt vesznek az új fiúk – erről tegnap Mészáros Ferenc vezetőedző is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak), már csak az a kérdés, hogy ezek után kell-e mennie valakinek az NB II. Nyugati csoportját megnyerő együttesből. Matyi Dezső szerint nem ez a céljuk, senkinek nem kell elmennie, bővebb kerettel fognak dolgozni. „Mindenkit szeretnénk itt tartani, de nem mindenáron" – mondta az elnök.

Ez a kijelentés azokat a játékosokat érinti, akiknek június 30-án lejár a szerződésük, és még nem egyeztek meg a hosszabbításról. Az már biztos, hogy Lantos Levente és Sólyom Csaba marad, Nagy József, Törtei Tamás, Gyánó Szabolcs és Horváth Zsolt további sorsa a héten dől el.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – PÉCSI MFC
Érkezett: Simonfalvi Gábor (ZTE FC, kölcsönből vissza), Tóth Zoltán (Kozármisleny), Petrók Viktor (Kozármisleny)
Távozott: Stark Péter (a tavaszi szezon közben, FC Bihor Oradea? – Románia), Lovrencsics Gergő (Lombard Pápa TFC), Sztevan Pavicsevics (szerb, ?), Samuel Ato (ghánai, ?), Alekszandar Sztojanovszki (macedón, ?)
Akivel tárgyalnak: Holczer Ádám (Nyíregyháza), Sabin-Cosmin Goia (román, Nyíregyháza), Makadji Boukar (kameruni, Nyíregyháza), Bajzát Péter (Nyíregyháza), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza), Andorka Péter (Nyíregyháza), Demjén Gábor (Nyíregyháza), Hrabina Alex (Nyíregyháza), Reznek Donát (Nyíregyháza), Tudja Dávid (Nyíregyháza), Banka Szabolcs (Nyíregyháza), Frőhlich Roland (MTK, próbajáték), Héger Ádám (Kaposvölgye, próbajáték), Eduardo (brazil), Borko Novakovics (szerb, FK Indjija – Szerbia), Borivoje Filipovics (szerb FK Proleter Novi Sad – Szerbia), Milos Djalac (montenegrói, FK Novi Pazar – Szerbia), Honma Kazuo (japán, klub nélküli)

 

Legfrissebb hírek

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
29 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
48 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
59 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
1 órája

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
1 órája

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik