PMFC: Miroszlav Grumicsot eladják a Diósgyőrnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 08:23
A Nemzeti Sport Online információi szerint a PMFC NB I-es labdarúgócsapata eladja szerb csatárát, Miroszlav Grumicsot a DVTK-nak. Az értesülést Győri János, a pécsiek sportigazgatója az NSO kérdésére megerősítette, bár aláírt szerződés még nincs.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Pécsi MFC szerb csatára, Miroszlav Grumics szerepel a DVTK kívánságlistáján, és ezt akkor a diósgyőriek sportigazgatója, Kovács Zoltán sem cáfolta.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a két klub tulajdonosa, Matyi Dezső és Leisztinger Tamás a napokban előrehaladott tárgyalásokat folytatott a csatár szerződtetése ügyében, és a felek közel állnak a megegyezéshez. Az ősszel 14 bajnokin három gólt jegyző csatár (az egyiket épp a Diósgyőr ellen szerezte) ezért ma már el sem utazott a pécsiek törökországi edzőtáborába.

A baranyai klub részéről Győri János sportigazgató megerősítette, hogy a játékos távozhat a klubtól.

„Konkrét csapatnevet nem szeretnék említeni, de az tény, hogy a játékos eladása ügyében zajlanak az egyeztetések, ezért nem tartott a társaival Törökországba, és a tárgyalások eredményéről hamarosan hivatalosan is beszámolunk” – vetítette előre a sportvezető a lehetséges megegyezést.

Úgy tudjuk, Matyi Dezső, a PMFC tulajdonosa szóban már ígéretet tett arra, hogy hozzájárul Grumics távozásához, így már csak az ilyenkor szükséges papírmunka van hátra az egyezség véglegesítéséhez.

Nem sokkal jelen cikkünk megjelenését követően a PMFC hivatalos honlapján is megerősítette, hogy a csatár klubot vált.

„Távozik Klubunktól Miroszlav Grumics és a Diósgyőri VTK-ban folytatja pályafutását.Matyi Dezső tulajdonos és a DVTK között megszületett az egyezség, így a mai napon hivatalossá vált, hogy Miroslav Grumics elhagyja a PMFC-MATIAS NB I-es labdarúgócsapatát és profi pályafutását Miskolcon folytatja.A PMFC-MATIAS jelenlegi bizonytalan helyzete miatt a játékos mindenképpen váltani akart, így ez a sajnálatos, de racionális döntés született.A szerb csatárkét és fél évre írt alá a miskolci klubhoz" – írja a pécsi csapat hivatalos honlapja, a pmfc.hu.

A pecsiujsag.hu szerint a csatár ötmillió forint ellenében cserél klubot. Grumics Kaposvárról érkezett Újmecsekaljára, s a két klub között azóta is peres eljárás folyik, mert a somogyiak szerint mintegy 15 millió forinttal kevesebbet kaptak a pécsiektől a tranzakció során, mint ami járt volna nekik – teszi hozzá a baranyai hírportál.

Grumics 2011 februárjában érkezett Magyarországra, azóta a Kaposvár és a Pécs színeiben 66 NB I-es meccsen 17 gólt szerzett. A csatárt a nyárig köti a szerződése a PMFC-hez, alighanem ez is közrejátszik abban, hogy – a Ferencvároshoz távozó Dibusz Déneshez hasonlóan – szeretnének pénzt látni a játékos távozásából a továbbra is nehéz helyzetben lévő pécsi klubnál. Mint ismeretes, Matyi Dezső többségi tulajdonos decemberben bejelentette, nem finanszírozza tovább a csapat működését.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Molnár Péter (Kozármisleny – lejárt a kölcsönadási szerződése), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gaál Miklós (Kozármisleny), Miroszlav Grumics (szerb, DVTK?), Djordje Jocics (szerb, ?), Pölöskey Péter (Debreceni VSC – kölcsönből vissza?), Eke Uzoma (nigériai, SV Sandhausen – Németország)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik