Pintér: Öröm, hogy itthon is láthatók ilyen gólok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.14. 09:13
null
Koltai Tamás (jobbra) így örült a góljának, amit Pintér Attila is külön kiemelt a találatot megelőző akció miatt (Fotó: Havran Zoltán)
A Győri ETO–DVSC-Teva (3–0) Szuperkupa-meccs után a győriek részéről Pintér Attila vezetőedző és a második gólban fontos szerepet játszó Varga Roland (tőle indult az akció), illetve Koltai Tamás (ő szerezte a gólt), míg debreceni oldalról Kondás Elemér vezetőedző nyilatkozott az NSO Tv-nek. 

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője a Szuperkupa-meccs utáni értékelésében arról beszélt, hogy húsz-huszonöt perc után ráerőltették akaratukat a Debrecenre, irányították a játékot, szép gólokat lőttek. A szakember külön kiemelte a második találatot. Pintér az új játékosok, a kameruni Patrick Mevoungou, az argentin-olasz Leandro Martínez és a jamaicai Rafe Wolfe kapcsán megjegyezte, már most látszott, hogy hosszú távon mind a hárman nagy erősségei lehetnek a csapatnak. Mevoungou kapcsán azt is megemlítette, hogy már három éve a törökországi edzőtáborozás során felfigyeltek rá – akkor még nem sikerült szerződtetni –, vagyis tisztában vannak a képességeivel.

A DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér azt emelte ki, hogy az új játékosok között még nem volt meg a megfelelő szinkron, sok volt a hiba a csapat játékában. Ezért a jövő heti, Strömsgodset elleni Európa-liga meccsig van még mit csiszolni a játékon. A szakember egyénenként nem kívánta elemezni az új játékosok teljesítményét.

GYŐRI ETO–DEBRECENI VSC-TEVA 3–0
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2000 néző. Vezette: Andó-Szabó
Győri ETO:
Kamenár – Wolfe, Djordjevics, Lang, Dinjar – Kamber (Pátkai, 60.), Mevoungou – Koltai (Kalmár, 83.), Trajkovics, Varga R. (L. Martínez, 56.) – Andrics. Vezetőedző: Pintér Attila
A kispadon:
Sztevanovics (k.), Pilibaitis, Nicorec, Svec
DVSC:
Verpecz – Nagy Z., Morozov, Brkovics, Korhut – Bódi Á., Zsidai (Ferenczi J., 72.), Damahou, Se. Bouadla – Szakály P. (Kulcsár T., a szünetben) – Sidibe (Pölöskey P., 66.). Vezetőedző: Kondás Elemér
A kispadon:
Polekszics, Trninics, Lázár P., Czvitkovics
Gólszerző:
Trajkovics (33.), Koltai (45.), Kalmár (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik