Pető: Magyarország legjobb játékosai a Videotont erősítik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.04. 11:19
null
A fehérváriak kétgólos hátrányból fordítottak (Fotó: Földi D. Attila)
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a labdarúgó NB I 11. fordulója után is összegyűjtöttük az edzői nyilatkozatokat. Pető Tamás szerint Magyarország legjobb játékosai a Videotont erősítik, Bekő Balázsnak elfogytak a kreatív emberei Diósgyőrben, míg László Csaba nehezen talált szavakat a Békéscsaba hajrábeli góljára.

FERENCVÁROS–HONVÉD 2–1

Thomas Doll, az FTC vezetőedzője: – Nagyon örülünk neki, hogy sikerült fordítanunk és nyernünk. Voltak nehézségeink az elején, három védővel kezdtünk, támadó szellemben. Túl sok teret hagytunk az ellenfélnek, sok helyet hagytunk a Honvédnak. Nem érezték jól magukat a játékosok az új pozíciójukban, ezért visszaálltunk a jól megszokott rendszerre. Szerettük volna megszerezni a harmadik gólt és lezárni a meccset, de nem sikerült. Nagy dicséret jár a labdarúgóimnak. Ha valaki azt mondja, tizenegy meccs után tíz győzelemmel és egy döntetlennel állunk, ezt mindenki aláírja előre… Nem kísérletezni akartunk a háromvédős rendszerrel, ez egy bajnoki meccs volt. Ramírez nem tudott edzeni az előző két napban, nem volt százszázalékos állapotban. Támadóbb szellemben játszottunk, de ezt nem tudták megoldani hibátlanul a srácok. Túl sok teret hagytunk ellenfelünknek, ez máskor nem fordulhat elő. Így döntöttem, vállalom a felelősséget, de szerencsére idejében változtatni tudtam.

Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Büszke vagyok a csapatomra, és elégedett lehetek a játékosaimmal. Sajnos megbosszulta magát, hogy több helyzetet kihagytunk. Ezt nem tehetjük meg egy olyan együttes ellen, amely más dimenzióban van. Nem lepett meg, hogy három védővel állt fel ellenfelünk, inkább a Fradi volt meglepve a meccs elején, hiszen a jobb oldalon volt több helyzete is Gazdag Dánielnek. Jó mérkőzés volt, a szurkolók élvezhették. Nem minden magyar bajnoki ilyen…

DOLL: EGY ÉVE VERETLENEK VAGYUNK ÉS ANYU IS SZÜLINAPOS!



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


DVSC–ÚJPEST 1–1

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője: – A legnagyobb gond, hogy sokszor pontatlanok voltunk, nem tudtunk úgy támadni, ahogy szerettünk volna. A végén voltak nagyobb helyzeteink, sajnos nem tudtunk betalálni. Olyan mérkőzést nem játszottunk ebben az idényben, amikor ne lettek volna helyzeteink. Tény, hogy kevés gólt szerzünk, de keveset is kapunk. Ha valamin, a helyzetkihasználásunkon feltétlenül javítani kell. Nem úgy futballoztunk, ahogy szerettünk volna, inkább küzdöttünk, de közelebb álltunk a győzelemhez.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője: – Az biztos, hogy kiváló mérkőzést játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, sokat birtokoltuk a labdát, csapatként egyértelműen jók voltunk. Ugyanakkor hiányérzetem van, elvégre nyerhettünk volna. A nyáron igazolt játékosok egyre jobban felveszik a ritmust, biztos vagyok benne, hamarosan jönnek a győzelmek is.

TISZA: ÍGY IS FELSZÁLLÓ ÁGBAN VAN A DEBRECEN!

VIDEOTON–PUSKÁS AKADÉMIA 3–2

Pető Tamás, a Videoton megbízott edzője: – A játékosok elhitték, tudnak nyerni. Jól kezdtük a meccset, volt két helyzetünk, ám elkövettünk két hibát, és máris kettő–nulla volt oda. Hogy én ekkor is bíztam a fordításban, az egy dolog, ennél fontosabb, hogy a pályán lévők is hittek benne. A megfelelő mentalitás mellett az erőnlétünk is sokat számított. Az edzőváltás után az volt az első és legfontosabb dolgunk, hogy olyan fizikai állapotba hozzuk a játékosokat, hogy kilencven percen át tudjanak robotolni. S mondok még valamit: meggyőződésem, hogy Magyarország legjobb labdarúgói a Videotont erősítik, akik a bajban is összetartanak.

Robert Jarni, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – A nézők érdekes és izgalmas mérkőzést láttak, de ugye megértik, ha azt mondom, nekem nem tetszett. Illetve… Az első félidőben jól futballoztunk, jól is álltunk. Vezettünk kettő–nullára, a kezünkben volt az irányítás, ám a Videoton első gólja mindent megváltoztatott. Hogy utána mi történt, ki kell elemeznünk. Azt is, hogy miért történhetett. Ezt azonban majd az öltözőben beszéljük meg. Sok helyzetünk volt, még kettő–kettőnél is akadt három nagy lehetőségünk. Ha bármelyiket gólra váltjuk, meglehet, most nem a vereség okait boncolgatnánk. Korábban az volt a baj, hogy kevés gólt szerzünk, a Videoton ellen rúgtunk kettőt – mégsem volt elég még a döntetlenhez sem.

GYURCSÓ ÁDÁM: REMEK FELKÉSZÍTÉSBEN VOLT RÉSZÜNK

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



DIÓSGYŐR–HALADÁS 1–1

Bekő Balázs, a DVTK vezetőedzője: – Tudtuk, valószínűleg nem lesz gólzáporos mérkőzés, a Haladás stabil védekezésből indul, ennek ellenére jól kezdtünk, gólszerzési lehetőségeink voltak. Egygólos meccs lehetett volna, sajnos azonban gyorsan megadtuk az esélyt, hogy egyenlítsen a Hali. Onnantól fogva nagy küzdelem jellemezte az összecsapást, helyzetek nem alakultak ki, de mindenki becsülettel harcolt. A kreativitás hiányzott a csapatunkból, egy kreatív ember maradt a sérülések miatt, Barczi Dávid. Az viszont nem várható el, hogy ő minden támadásban villogjon. A kapott gól előtti kihagyást sajnálom. Amilyen gyatrán kezdtük a bajnokságot, amilyen nagy gödörbe kerültünk, valamelyest sikerült felállnunk. Léptünk előre, de nem eleget. Az is érdekes, hogy a múlt héten az egyik legjobb játékunkkal nem sikerült pontot szerezni, de ha nem esünk vissza játékban, pozitívabb képet mutatunk majd magunkról.

Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője: – Az első félidei gólváltás után kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a második félidőben szerintem jobban játszottunk, mezőnyfölényt alakítottunk ki, voltak szép megoldásaink, de az utolsó passzok hiányoztak. Összességében értékes pontot szereztünk, hiányérzet mégis van bennem, mert a második félidő alapján bennünk volt a bravúr. Előkelő helyen állunk, de legalább ilyen jó, hogy stabil a csapat, nem idegeskednek a játékosok, mint korábban. Ezúttal is remek csapatmunka eredményezte a pontszerzést, ami azért kiegészült jó egyéni teljesítményekkel. Persze, mi is minőségi futballra törekszünk, amiből ma kevesebbet villantottunk fel, de azért akadt ziccerünk. Vannak elöl hiányzóink, de Gaál Bálint Diósgyőrben is igazolta, hogy lehet rá számítani.

BÉKÉSCSABA–MTK 1–1

Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője: – Nem érdemeltünk volna vereséget, elvégre kilencvenhárom percig nyomás alatt tartottuk az MTK-t, helyzeteket alakítottunk ki a kapuja előtt, és kézben tartottuk a mérkőzést. Sajnos a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztunk. A passzokat ugyanis elrontottuk, vagy nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőségeinkkel. A vendégek gólja előtt hibáztunk, ez tény. Ezen a szinten azonban a jó erőkből álló csapatok fél helyzetből is képesek betalálni. Nem adtuk azonban fel a küzdelmet, s játékosaim minden elismerést megérdemelnek, hogy kicsivel a lefújás előtt is bíztak az egyenlítésben.

László Csaba, az MTK vezetőedzője: – Nehéz erre mit mondani. Nálunk volt a labda, talán egy másodperc volt hátra a mérkőzésből, bárhová rúghattuk volna, és a játékvezető lefújja a meccset. Sajnos azonban a középpályán elkövettünk egy hibát, szabálytalankodtunk, a hazaiak pedig a kapunkba erőltették a labdát. Az előző fordulóban, Újpesten jól játszottunk, de nem nyertünk. Ezúttal a játékunk nem volt túl fényes, mégis három pontot szerezhettünk volna, s csak magunkat okolhatjuk, hogy nem sikerült.

VASAS–PAKS 1–2

Simon Antal, a Vasas vezetőedzője: – Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, talán a Békéscsaba ellen játszottunk ilyen kiemelkedően. Ám az ellenfélből Koltai Tamás nagyszerű gólt fejelt, ráadásul Bartha László is betalált. Remili gólja visszahozta a reményt, de sajnos egyenlíteni nem sikerült. Nagy Gergelyt mentőautó vitte el. Pajoviccsal ütközött, a térde fölött kapott erős ütést. Reméljük, nincs nagy baj, hiszen csapatunk erősségéről van szó. Könyves Norbert a két klub közötti megállapodás részeként nem játszott, de a tiltás csak az első párosításra vonatkozik.

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője: – Az első negyedórát nem kezdte jól a csapat, nem tudtunk mit kezdeni a Vasas agresszív letámadásával. Aztán szerencsére szereztünk két gólt, jobban is futballoztunk ebben a periódusban. Várható volt, hogy a második félidőben a Vasas mindent egy lapra feltéve támad. Remili góljánál nem azzal kellett volna foglalkoznunk, hogy mi vagy a Vasas dob-e… Sokkal gyorsabban kellett volna reagálnunk, feleslegesen kapkodtunk, s pechünkre ki is használta a Vasas a kihagyásunkat.

NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Október 3., szombat
18.00 DVTK–Haladás 1–1 Iványi Zoltán
18.00 DVSC–Újpest 1–1
Farkas Ádám
18.00 Békéscsaba–MTK 1–1
Karakó Ferenc
18.00 Videoton–Puskás Akadémia 3–2
Erdős József
18.00 Vasas–Paks 1–2Bognár Tamás
20.30 Ferencváros–Honvéd 21Kassai Viktor
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 10 1 22– 4 +18 31
2. Szombathelyi Haladás 11 4 6 1 9– 7 +2 18
3. Paksi FC 11 4 4 3 13– 8 +5 16
4. MTK Budapest 11 4 4 3 14–10 +4 16
5. Budapest Honvéd 11 4 4 3 15–13 +2 16
6. Debreceni VSC-Teva 11 4 4 3 13–13 0 16
7. Videoton FC 11 4 7 11–15 –4 12
8. Diósgyőri VTK 11 3 3 5 13–21 –8 12
9. Újpest FC 11 2 6 3 13–14 –1 12
10. Puskás Akadémia FC 11 2 5 4 11–13 –2 11
11. Vasas FC 11 3 1 7 9–14 –5 10
12. Békéscsaba Előre 11 2 2 7 9–20 –11 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik