Perics-duplával nyert a Vidi az Újpest ellen

Frissítve: 2013.01.07 01:39

A Videoton labdarúgócsapata az NB I 30., utolsó fordulójában a csereként beálló Milan Perics duplájával 2–0-ra győzött Újpesten – a támadó a 82. percben lépett pályára, de így is el tudta dönteni a mérkőzést. A Videoton 66 ponttal a második helyen fejezte be a szezont, az Újpest 32 pontos maradt, és nem végezhet előrébb a 12. helynél. Nikolics Nemanja nem talált be, így a debreceni Adamo Coulibaly lett a 2011–2012-es idény gólkirálya, 20 találattal.

A Videoton a hajrában gyűrte le az Újpestet (fotók: Németh Ferenc)

 

A két együttes mindenféle teher nélkül léphetett pályára, és a mérkőzés előtt is olvasni lehetett több olyan nyilatkozatot, hogy a játékosok felszabadult játékra számítanak. Ehhez képest az első félidőben kiosztásra került öt sárga lap, valamint egy piros is (ráadásul Bognár Tamás játékvezető még Paulo Sousát is elküldte a vendég kispadtól, mert a portugál edző túlságosan is hevesen reklamált).

Paulo Sousát felküldték a lelátóra

Ennek köszönhetően nem nagyon lehetett felszabadult játékról beszélni, és a kapu sem forogtak veszélyben túl sokat az első félidőben. A legnagyobb gólszerzési lehetősége a Videotonnak adódott a negyedik percben, amikor Uros Nikolics szabadrúgását követően Bojan Mihajlovics kis híján a saját kapujába juttatta a labdát, de a bal oldali kapufa kisegítette Balajcza Szabolcsot.

Ezután négy perc leforgása alatt a Videoton előbb elveszítette edzőjét, Paulo Sousát, majd Caneirát is, akit azonnal kiállított a játékvezető, mivel csúnyán rátartott Eninful lábára.

Az emberelőnyt nem tudta gólra váltani az első félidőben az Újpest, bár Bojan Mihajlovic a félidő hosszabbításában majdnem kapuba tudta fejelni a labdát egy bal oldali szögletet követően.

A második félidőben már jobban beszorította ellenfelét az Újpest, ennek ellenére képtelenek voltak gólt rúgni a Videotonnak. Az 58. percben aztán kiegyenlítődött a létszám, hiszen Pollák Zoltán megkapta a második sárga lapját Szolnoki Roland felrúgását követően.

Ezután már inkább a Videotonnál volt többet a labda, de igazán nagy gólhelyzetet a székesfehérvári csapat sem tudott kialakítani Balajcza Szabolcs kapuja előtt.

Már úgy tűnt, hogy nem fog gól születni ezen a mérkőzésen, de aztán jött Milan Perics, és két perc alatt szerzett két gólt – előbb Nikola Mitrovics, majd Gyurcsó Ádám passzát követően. A három pont sorsa mellett egyben gyakorlatilag az is eldőlt, hogy az idén a Debrecen csatára, Adamo Coulibaly lett a gólkirály.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Újpest FC–Videoton 0–2 (Perics 87., 89.)

 

 A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. DVSC-Teva 30 22 8 64–18 +46  74
2. Videoton FC 30 21 3 6 58–19 +39  66
3. Győri ETO 30 20 3 7 56–31 +25  63
4. Budapest Honvéd 30 13 7 10 48–40 +8  46
5. Kecskeméti TE 30 13 6 11 47–39 +8  45
6. MVM Paks 30 12 9 9 47–51 –4  45
7. Diósgyőri VTK 30 13 4 13 42–43 –1  43
8. Haladás 30 9 11 10 39–37 +2  38
9. Siófok 30 9 9 12 30–41 –11  36
10. Kaposvári Rákóczi 30 7 14 9 35–42 –7  35
11. Ferencváros 30 9 7 14 32–35 –3  34
12. Pécsi MFC 30 8 10 12 36–50 –14  34
13. Újpest FC 30 8 8 14 34–46 –12  32
14. Lombard FC 30 8 6 16 26–40 –14  30
15. Vasas SC 30 5 9 16 29–51 –22  22
16. Zalaegerszegi TE 30 1 10 19 25–65 –40  13
A Vasastól két pont levonva!