Pápa: edzőváltás! Tóth Bálint helyét Nagy Mihály veszi át

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 18:01
null
Tóth Bálint nem zárhatta le a szezont Pápán (Fotó: Szabó Miklós)
A Lombard Pápa NB I-es futballcsapata is edzőt vált a bajnoki hajrára: Tóth Bálint helyét Nagy Mihály veszi át.

 

Tóth az előző szezon utolsó fordulója előtt vette át a biztos kiesőként elkönyvelt pápaiak irányítását, akikkel Diósgyőrben ikszelt. A bennmaradás – amelyhez kellett a Siófok hazai veresége is az Újpesttől – után Tóth Bálint maradt az együttes élén, amellyel jó rajtot követően – öt forduló után tíz pontot szerezve a harmadik helyen álltak – visszaestek ugyan, de 30 pontot szerezve, a tizenegyedik helyen állva gyakorlatilag biztosított a bennmaradásuk. Tavaszi szezonjuk azonban roppant gyengére sikerült: legutóbbi három fordulóban kikaptak – a hétvégén az éllovas DVSC-Tevától kaptak ki otthon 5–1-re –, és öt fordulóval ezelőtt nyertek utoljára. Csak a tavaszi tíz fordulóban elért eredményeket tekintve – hét pont, egy győzelem és négy döntetlen – a 15. helyet foglalják el az NB I-ben.

A Pápánál csak egy rosszabb mutatót magáénak tudó csapat van az NB I-ben tavasszal, a Mezőkövesd, amelynél tegnap köszönt el Véber György, és amelyhez ma írt alá Tóth László.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I-BEN A 2013–2014-ES SZEZONBAN
2013. október 20.: Marc Leliévre és Kozma István helyett Nebojsa Vignjevics – Újpest
2013. december 1.: Ricardo Moniz helyett Máté Csaba megbízottként – Ferencváros
2013. december 19.: Pintér Attilát kinevezik szövetségi kapitánynak, helyette január 9-től Horváth Ferenc – Győr
2013. december 19.: Thomas Dollt kinevezik – Ferencváros
2014. január 3.: Prukner László helyett január 7-től Selymes Tibor – Kaposvár
2014. január 9.: Horváth Ferenc helyett Csertői Aurél – Paks
2014. április 28.: Marco Rossi helyett Simon Miklós – Honvéd
2014. május 5.: Véber György helyett Tóth László – Mezőkövesd
2014. május 6.: Tóth Bálint helyett Nagy Mihály – Lombard Pápa

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik