A Videoton két gólt rúgott, mégsem nyert Pakson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 18:25
null
Heffler szép gólt szerzett szabadrúgásból (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I tizenkilencedik fordulójának záró mérkőzésén a kiesés elől menekülő Paks hazai pályán 2–2-re végzett a bajnoki címre hajtó Videotonnal.

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ
MVM-Paks–Videoton FC 2–2
(Heffler T. 35., Caneira 49. – öngól, ill. Haraszti 22., Nikolics N. 78.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Alaposan megkeverte kártyáit José Gomes a paksi kirándulásra, mármint ami a kezdőcsapatát illeti, de bejött a cserebere, mert sokkal jobban kezdett a Videoton. A 22. percben vezetést is szerzett a fehérvári csapat, mégpedig éppen a Pakstól vett Haraszti Zsolt szabadrúgásával – igaz, ebben a találatban minimum társszerző volt a nem túl erős lövést a bal sarokba besegítő Csernyánszki Norbert. 0–1!

Nem úgy nézett ki, hogy egyenlíteni tud a szünet előtt a Paks, hiszen tulajdonképpen az első 45 percben csak egyetlen veszélyes támadást vezetett, ám egy szabadrúgásból Heffler Tibor egalizált. Ez egyáltalán nem volt potya gól, a jó húsz méterről eleresztett lövés bombaként csapódott a jobb felsőbe: 1–1!

A szélekről próbálta meg megbontani a hazai védelmet ezt követően a Vidi, de hol Éger László, hol az egykori fehérvári Horváth Gábor lefülelte ezeket a beadásokat.

A fordulást követően a potya és a bombagól után egy öngól jött soron: Délczeg Gergely beadását Marco Caneira saját kapujába bólintotta. 2–1!

Simon Attila tovább növelhette volna csapata előnyét, de második helyzetét is elrontotta, majd megúszott két büntetőt is a Paks: előbb Nildo Petrolina lövése Szabó János kezén csattant, ám nem vette ezt észre Fábián Mihály és stábja, majd Zé Luist lökték az ötösön, de ezt az esetet sem követte 11-espontra mutatás. Még a hajrá előtt egyenlített azonban a Vidi, Zé Luis előkészítése után a csereként beállt Nikolics Nemanja volt eredményes: 2–2!

A szintén csereként beállt Fiola Attila közeli lövésénél nagyot védett Juan Calatayud, majd a spanyol kapus az utolsó percben is bemutatott egy bravúrt – a pályán egyáltalán nem látszott, hogy a hírek szerint a Videoton költségvetése tízszer akkora, mint a Paksé, fontos pontokat hagyott a hazaiaknál a bajnoki címre törő fehérvári gárda.

A döntetlennel igazából a hazaiak sem lehettek elégedettek, de sokkal fontosabb kérdés ennél, hogy meddig tart a José Gomes iránt mutatott türelem a Vidinél. Ne feledjük: öt mérkőzés óta nyeretlenek Gomesék az NB I-ben, ahol idegenben utoljára szeptemberben diadalmaskodtak, és hátrányuk immáron hat pontnyira nőtt az éllovas DVSC-vel szemben.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EDZŐI NYILATKOZATOK

„A múlt héten a Pécs megérdemelte az ikszet ellenünk. De ma az én játékosaim érdemeltek győzelmet, mert az ellenfél minden egyes támadásunkat szabálytalansággal állította meg. Az első félidőben több mint húsz szabálytalanságot követtek el. A faultok a játékhoz tartoznak, de ők egyfolytában szabálytalankodtak, nem is akartak játszani. Aztán a második félidőben három büntetőt kellett volna kapnunk, hármat! Nem egyet, nem kettőt, hanem három tizenegyest. Ha a játékvezetők ilyen futballt akarnak, akkor ilyen lesz a játék. Nem tudom, miért jó ez nekik. A második félidőben három tizenegyest érő szabálytalanságot láttam az ellenféltől, és a Paks végig szabálytalankodta a játékot, de az első paksi sárga lapra hatvanegy percet kellett várni! Ha ilyen futballt akarnak, akkor megkapják. Köszönöm" – nyilatkozta dühösen José Gomes a meccs után a Sport Tv kamerája előtt.

„Nem érdekel az ellenfél edzőjének reklamálása. Vezetett az ellenfél, aztán talpra álltunk, és megfordítottuk a mérkőzést. Ha kicsit koncentráltabbak vagyunk, akkor be kellett volna húznunk a meccset kettő egyre. Sajnos még benne van a hiba a védekezésünkben, de szerintem jól futballoztunk ma. Éltünk a lehetőségeinkkel" – mondta Csertői Aurél a meccs után.

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 19 12 5 2 44–20 +24 41
2. Videoton FC 19 10 5 4 36–18 +18 35
3. Győri ETO 19 8 7 4 30–25 +5 31
4. Diósgyőri VTK 19 7 9 3 31–23 +8 30
5. Budapest Honvéd 19 8 5 6 30–23 +7 29
6. Pécsi MFC 19 8 5 6 33–30 +3 29
7. Ferencváros 19 8 4 7 30–30 0 28
8. Haladás 19 7 7 5 27–23 +4 28
9. Lombard Pápa FC 19 7 4 8 23–26 –3 25
10. Kecskeméti TE 19 6 7 6 26–32 –6 25
11. Újpest FC 19 5 7 7 33–35 –2 22
12. Puskás Akadémia FC 19 5 5 9 22–36 –14 20
13. Mezőkövesd 19 5 4 10 22–33 –11 19
14. MTK Budapest 19 4 7 8 21–23 –2 19
15. MVM Paks 19 4 6 9 23–32 –9 18
16. Kaposvári Rákóczi 19 2 5 12 17–39 –22 11
LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 7., péntek
19.00
Lombard Pápa–Mezőkövesd 1–1Vad II István
Március 8., szombat
14.00

KTE-Phoenix Mecano–Diósgyőri VTK 1–1

Németh Ádám
16.00
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 0–4 Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Ferencváros 3–2Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–1 Iványi Zoltán
20.00
Győri ETO FC–Pécsi MFC 2–5Kassai Viktor
Március 9., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Szombathelyi Haladás 2–0Erdős József
18.30
MVM-Paks–Videoton FC 2–2 Fábián Mihály
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik