Paks: új idényben új pályán, négy fedett lelátó lesz

2016.01.21. 09:23
null
Az új stadion látványterve (Forrás: Paksi Polgármesteri Hivatal)
Májusban, az NB I-es labdarúgószezon végén indulhat a Paksi FC Fehérvári úti stadionjának átalakítása, a 2016–2017-es idény rajtjára pedig megújul a centerpálya.

Süli János paksi polgármester arról tájékoztatta a paksihirnok.hu-t, hogy a stadion átalakítása a centerpálya átépítésével indul majd májusban, a bajnokság után. A következő idényt így már a megújult centerpályán kezdi meg az együttes. A pályát alácsövezik, ezáltal fűthetővé válik és megoldódik a sok problémát okozó vízelvezetés.

Úgy tervezik, hogy a létesítményben négy fedett lelátó épül. Az elképzelések szerint az első kialakítása – a jelenlegi mobil lelátó helyén – már az idén elkezdődik. Miután elkészül az első új lelátó, a jelenlegit építik át, azt követően pedig létrehozzák a mostani vendégszektor helyén és azzal átellenben is az új tribünöket.

A világítást nem szükséges átépíteni, mivel az szervesen illeszkedik az új stadionhoz.

A jelenlegi főkapu és a székház megmarad, az ökölvívócsarnokot viszont el kell bontani. Az új, ötezer férőhelyes létesítmény kialakítására 800 millió forintos támogatást biztosít az állam, 600 milliót pedig az önkormányzat különít el a célra.

Az első ütem a stadion jelenlegi területén valósul meg, míg a Szérűs utcai telkekből a későbbi elképzelések számára, új pályák kialakításához vásárol majd területeket a város.

Legfrissebb hírek

A Veszprém és az Aramis is kiütötte ellenfelét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 perce

Gólerős bosnyák válogatott támadót igazolt az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:40

Ádám Martin: Volt külföldi opció is, de nem olyan, amiért megérte volna útra kelni

Légiósok
Tegnap, 16:24

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:23

Videoton: a Szegedtől és a Puskás Akadémiától érkezett játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:10

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:26

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:27

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 15:25