Paks: a tolnaiak a tavaszra elveszítették egyik legjobbjukat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.23. 08:09
Szerdán hazatér Törökországból a Paksi FC labdarúgócsapata, amely a tavaszra elveszítette egyik legjobbját, Haraszti Zsoltot. 

Sokba került a paksiaknak a szombati, Arszenal Tula elleni gól nélküli döntetlen.

Az orosz csapat ellen megsérült a tolnaiak meghatározó futballistája, Haraszti Zsolt, és hogy nem egyszerű húzódásról van szó, jelezte, másnap a törökországi edzőtábort is elhagyta, majd kiderült, a tavaszi szezonban már nem léphet pályára.

„Alig kezdődött el a mérkőzés, még csak a harmadik percben jártunk, amikor beálltam az ellenfél egyik játékosa elé, aki hátulról »megbiccentette« a térdemet – emlékezett Haraszti Zsolt. – Rögtön éreztem, hogy baj van, de reménykedtem, megúszom súlyosabb sérülés nélkül. Vasárnap hazautaztam, este elmentem MR-vizsgálatra, és kiderült, elszakadt a keresztszalagom. Két napig magam alatt voltam, nagy terveim voltak a tavaszra, ráadásul a másik lábammal is jártam már így, vagyis tudom, hogy egy ilyen sérülés mennyi szenvedéssel, kihagyással jár. Szerdán már megműtenek, azért dolgozom majd, hogy a nyáron a lehető legjobb állapotban térhessek vissza.”

Közben, mint arról már beszámoltunk, a Paks lejátszotta az utolsó felkészülési meccsét Belekben. Eredetileg úgy volt, hogy a Sabah elleni kilencven perc zárja az edzőtábort, végül azonban az előző azeri bajnokságot negyedik helyen záró, a mostani idényben nyolcadik helyezett (vagyis sereghajtó) Zira volt az ellenfél. Az első játékrészben a paksiak irányítottak, ám a kapu előtt rossz döntéseket hoztak. Az azeri csapat tulajdonképpen az első kapura lövéséből megszerezte a vezetést, hogy aztán fél órával később kiderüljön, a gólja győzelmet ért. Csertői Aurél vezetőedző együttese három vereséggel és egy döntetlennel fejezte be az edzőtábort – a küldöttség szerdán érkezik haza –, de arra a teljesítményre, amelyet az orosz Arszenal Tula (0–0) ellen nyújtott, lehet építeni. Pontosabban fogalmazva, csak arra lehet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Bobál Dávid (Dukla Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Cseke Benjámin (Újpest FC), Zsidai László (Puskás AFC), Könyves Norbert (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kesztyűs Barna (Budaörs), Szalai András (Balmazújváros), Zachán Péter (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Nikházi Márk (szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 4.: orvosi vizsgálat; január 7.: első edzés
Edzőtábor: január 13–23: Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Törökország)
Január 15.: Paksi FC–FC Vaduz (liechtensteini) 0–1
Január 17.: Paksi FC–FC Botosani (román) 1–2 (Bartha L.)
Január 19.: Paksi FC–FK Arszenal Tula (orosz) 0–0
Január 22.: Paksi FC–Zira FK (azeri) 0–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik