PAFC: Szakállyal és Szélesivel is újra megállapodtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 17:06
Két játékosával is szerződést hosszabbított a Puskás Akadémia NB I-es együttese: Szakály Dénes egy plusz egy, míg Szélesi Zoltán egy évre írt alá.

„Dénes felelősségteljes döntést hozott, miután néhány nappal első gyermeke megszületése után klubhűségéről tett tanúbizonyságot. Örülök, hogy egy plusz egy évre a Puskás Akadémia FC játékosaként számolhatunk vele. Tisztában vagyunk a képességeivel, és a tudása meggyőzött arról, hogy a következő idényben is a PAFC-ot erősítse. Tudjuk, hogy voltak ajánlatai más csapatoktól is, és örülök neki, hogy nem a legjövedelmezőbbet választotta, hanem azt, ahol megbecsülést kap, illetve biztonságot és rendet talál" – mondta Szakály szerződése kapcsán Takács Mihály főigazgató a klub hivatalos honlapjának.

Szintén kiderült, hogy három Puskás-akadémista, Hudák Martin, Papp Máté és Tar Zsolt – a Videoton szerződött labdarúgói – kölcsönben egy évre visszaérkezett Felcsútra, és a Puskás Akadémia FC NB I-es keretének tagja lett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Baracskai Roland (Videoton II – kölcsönből vissza), Barcsay Márk (Videoton II – kölcsönből vissza), Gajdos Zsolt (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Hudák Martin (Videoton – kölcsönből vissza), Károly Bálint (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Lencse László (Videoton), Molnár Tibor (Videoton II – kölcsönből vissza), Papp Máté ( – kölcsönből vissza), Tar Zsolt (Videoton – kölcsönből vissza), Vachtler Csaba (Balmazújváros – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Videoton – kölcsönből vissza?), Bertus Lajos (Paks), Farkas Norbert (?), Francisco Gallardo (spanyol, visszavonul), Károly Bálint (Zalaegerszeg?), Lencse László (Videoton – kölcsönből vissza), Nagy Zsolt (Videoton?), Somodi Bence (?), Szekeres Adrián (Videoton – kölcsönből vissza?), Tóth I Balázs (?), Tóth II Balázs (Videoton – kölcsönből vissza?), Vaskó Tamás (?)
Kiszemeltek: Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Farkas András (Kecskeméti TE, próbajáték), Gohér Gergő (DVTK), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd-Zsóry, próbajáték)
Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
23 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik