PAFC: NB II-es vetélytárs akadt a védőért, távozó középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 08:35
Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy a Győrből várhatóan távozó Völgyi Dániel neve szóba került a Puskás Akadémiánál, de újabb kérőről hallani a védővel kapcsolatban, míg a középpályás Czvitkovics Péter szerződést bontott a felcsútiakkal.

A Nemzeti Sport Online már szerdán jelezte, hogy a Győrből várhatóan távozó Völgyi Dániel iránt a Puskás Akadémia érdeklődik. A Nemzeti Sport Online már szerdán jelezte, hogy a Győrből várhatóan távozó Völgyi Dániel iránt a Puskás Akadémia érdeklődik.

A védő menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sportnak elmondta, a játékos békében válik el az ETO-tól, és már vannak is iránta érdeklődők az NB I-ből, de konkrét csapatneveket nem említett (korábban a Ferencváros és a Videoton érdeklődéséről is lehetett hallani).

Ugyanakkor úgy értesültünk, hogy nemcsak élvonalbeli csapatok, hanem az NB II-es Vasas is szívesen látná Völgyit, aki a 2005–2006-os idényben már futballozott Angyalföldön.

A Puskás Akadémiával kapcsolatos hír, hogy az ősszel 11 meccsen szereplő, 31 esztendős Czvitkovics Péter távozik a klubtól – közös megegyezéssel szerződést bontottak a középpályással. A PAFC-nál így már nélküle kezdődik meg a téli felkészülés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Fiola Attila (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Távozók: Czvitkovics Péter (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik