B. B. 2019.06.18 09:41 Frissítve: 2019.06.19 13:31

PAFC: megjött a cseh csatár, megkezdődött a felkészülés

Az első ötbe vágyó Hornyák Zsolt irányításával megkezdte a felkészülést az NB I 2019–2020-as idényére a Puskás Akadémia labdarúgócsapata, s közben a 193 centiméter magas cseh támadóval, David Vanecekkel bővült a keret.

A PAFC új szerzeménye, Vanecek (jobbra) legutóbb Skóciában szerepelt (Fotó: nottheoldfirm.com, archív)

 

A terveknek megfelelően hétfőn megkezdte az edzéseket a felcsúti együttes is, a csapat Hornyák Zsolt irányításával vágott neki a nyári felkészülésnek.

 ÍGY INDULT A FELKÉSZÜLÉS

„Mester és tanítványai először találkoztak: a nemrégiben kinevezett vezetőedző, Hornyák Zsolt déli tizenkettőkor lépett be a csapat öltözőjébe, ahol Komjáti András tulajdonosi tanácsadó és Tóth Balázs sportigazgató társaságában köszöntötte a szabadságukról visszatérő játékosokat – tudósított az első tréningről a felcsúti klub hivatalos honlapja, a pfla.hu. – A fiúk ekkorra már túl voltak az EKG-vizsgálaton és a fogászati ellenőrzésen. A bemutatkozást követően átmozgató edzésen vettek részt, amelyen természetesen a labda játszotta a főszerepet. Kedden további orvosi szűrés, valamint futófelmérés vár együttesünk tagjaira, akik szerdától teljes gőzzel készülnek az új idény kihívásaira.”

Az új vezetőedző a hét első napján először találkozott labdarúgóival, így értelemszerűen megtartotta az öltözői székfoglalóját is. A magyar szakvezető elmondta: mindenki tiszta lappal indul, megadja a lehetőséget a futballistáknak, hogy bizonyítsák, ott a helyük a keretben, s csak egy-két hét elteltével nevezi meg azokat, akikre nem tart igényt. 

„Mindenki megkapja a lehetőséget a bizonyításra, utána meglátjuk, kik távoznak és kik érkeznek – mondta lapunknak Hornyák Zsolt. Tisztában vagyok vele, hogy a felnőttfutballban eredményeket kell elérni. Szeretném, ha a csapat folyamatosan fejlődne, és már a következő idényben felzárkóznánk az élmezőny mögé. Mindig is maximalista voltam, szeretném, ha az  első ötben végeznénk.”

Ami a keretet illeti: a támadósor máris erősödött, hiszen a korábban már beharangozott cseh David Vanecek megegyezett a Puskás Akadémiával. Úgy tudjuk, Hornyák Zsolt kérésére kerül a klubhoz, hiszen a 28 esztendős támadó korábban a játékosa volt, pontosan tisztában van a képességeivel.

Vanecek pocsék fél évet tudhat maga mögött: a skóciai Hearts (Heart of Midlothian FC) színeiben a tavasszal csak hét tétmérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett, ám az ősszel a cseh első osztályban 16 találkozón hét gólig jutott.

INGYEN ÉRKEZETT
A 28 éves támadó értékét a transfermarkt.de oldal 750 ezer euróra becsüli, ám miután a skót klub felbontotta a 2020 nyaráig érvényes szerződését, így ingyen érkezett a felcsútiakhoz. 

A korábbi utánpótlás-válogatott támadó januárban a Teplicétől szerződött Skóciába, ahol a jelek szerint nem ragaszkodtak hozzá, a vezetőség felbontotta a szerződését, s elengedte Magyarországra. A 193 centiméter magas játékos klasszikus befejező csatár, jó felépítésének köszönhetően beleillik Hornyák Zsolt taktikai elképzelésébe.

VANECEK A TEPLICÉBEN

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: David Vanecek (cseh, Hearts – Skócia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Csákvár), Ezekiel Henty (?, nigériai, NK Osijek – Horvátország), Madarász Márk (?, ETO FC Győr), Molnár Gábor (?, Mezőkövesd), Antonio Perosevic (horvát, el-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Prosser Dániel (?, DVTK)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Fülöp Lóránd (romániai, FC Botosani – Románia)
Távozók: Szécsi Márk (DVSC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Benedik Mioc (?, horvát, NK Osijek – Horvátország), Sós Bence (?, Fehérvár), Tóth Balázs (Csákvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Rus Adrian (romániai, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia, érdeklődik iránta: Fehérvár)


 

 

2019.07.14 11:47:13

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„A magyar játékosok szerepeltetésére és az utánpótlásunkra is nagy hangsúlyt fektetünk.”

2019.07.13 22:34:51

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

2019.07.12 22:48:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.07.08 19:54:21

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Elgondolkodhatnánk azon, a zsoldosok mennyire becsülik a magyar élfutballt.