PAFC: leigazolták a korábbi debreceni belső védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.06. 14:37
A Puskás Akadémia FC hároméves szerződést kötött a Debrecenből távozott francia belső védővel, Mamadou Waguéval.  

A játékos 2009. február 7-én a Le Mans színeiben mutatkozott be a francia első osztályban, később futballozott a Metz csapatában, 2013-ban Magyarországon folytatódott a karrierje. A Debrecen szerződtette, jóllehet a DVSC első csapatában nem kapott lehetőséget. Az NB II-ben szereplő DVSC II-ben háromszor lépett pályára bajnoki mérkőzésén, majd felbontotta a szerződését. Debrecen után Felcsúton próbajátékon győzte meg Benczés Miklós vezetőedzőt és a szakmai stábot, most pedig a szerződést is aláírták – számolt be róla a pfla.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Barcsay Márk (Videoton FC),Bertus Lajos (Kecskeméti TE), Hahn János (MVM Paks), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi), Károly Bálint (Videoton FC), Mikola László (Videoton FC), Molnár Tibor (Videoton FC),Uros Nikolics (szerb, Videoton FC – kölcsönbe), Papp Marcell (Videoton FC), Szelei Donát (Videoton FC),Tamás Márk (Videoton FC),Tischler Patrik (MTK Budapest), Tóth László (Videoton FC),Vachtler Csaba (Videoton FC), Vallejos Dominique (Videoton FC), Mamadou Wagué (francia, szabadon igazolható, legutóbb Debreceni VSC)
Távozik/távozhat:Czirjék Zoltán (Videoton FC, kölcsönből vissza),Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai, Videoton FC), Kleinheisler László (Videoton FC – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Papp Szilárd (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Soós János (Békéscsaba Előre)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07