Óriási bajban az Eger, a szezon befejezése is kétséges

Vágólapra másolva!
2013.04.25. 23:49
null
Térdre kényszerülnek? Az Eger segítséget kér (Fotó: Havran Zoltán)
Csődhelyzet van. Néhány nap múlva megszűnhet az Eger futballcsapata. Pedig pénteken még Kecskeméten lép pályára az újonc, és most csak abban bízhatunk, hogy nem ez lesz a búcsúmeccs. John Marshall főtulajdonos már nem akarja, Kocsis Zoltán kisebbségi tulajdonos már nem tudja finanszírozni a klubot. Az egriek az MLSZ-hez fordultak hitelért, segítségért...

 

Egerben a helyzet napról napra romlik, a csőd jelen állás szerint elkerülhetetlen. Megtörténhet az, ami egy profinak mondott bajnokságban igencsak kínos, menet közben visszaléphet, megszűnhet egy klub. A kiesésre ítélt csapat pénteken még elutazik Kecskemétre, de hogy lejátssza-e a következő találkozóját, s egyáltalán lesz-e még edzés, lesz-e még csapat, az nagy kérdés.

„Nincs ezen mit szépíteni, csődbe jutottunk – mondta Kocsis Zoltán kisebbségi tulajdonos a Nemzeti Sportnak. – Én is hibáztam, hatalmasat hibáztam! Amikor Jámbor János főtámogatóként irányított a háttérből, minden rendben volt. Percre pontosan jöttek a fizetések, a klub biztos lábakon állt. Én mégis John Marshall-lal egyeztem meg a folytatásról. Ma már mindent másként csinálnék. Jámbor úr, akkor úgy láttam, bizonytalan a jövőt illetően, John Marshall pedig elszántnak tűnt, amikor megvásárolta a klubot működtető kft. hetvenöt százalékát. Most meg már nem tud vagy nem akar fizetni. Sajnos ezt már ki is jelentette. Kerek perec megkérdeztem tőle, mire számítsunk, mi lesz a csapattal, a játékosokkal, a szurkolókkal. Mire azt mondta, eddig, és nem tovább...”

Nyílt titok, hogy hetek, sőt hónapok óta nincs fizetés a klubnál. Mészáros Ferenc vezetőedző és a játékosok minden dicséretet megérdemelnek, hogy ilyen körülmények közepette és ellenére is becsülettel teszik a dolgukat, legutóbb például legyőzték a Kaposvárt. Az biztos, hogy pénteken Kecskeméten még pályára lép az Eger. De az már korántsem borítékolható, hogy jövő hét hétfőn, kedden vagy szerdán még lesz edzés és lesz csapat...

„A csőd jelen helyzetben elkerülhetetlen. Tartozunk fűnek-fának, s előbb-utóbb feljelent minket valaki – zárta a beszélgetést Kocsis Zoltán. – Ez ellen már nem tudunk mit tenni. Egyetlen lépésünk maradt, bementünk a Magyar Labdarúgó-szövetségbe, és segítséget kértünk. Azt szeretnénk, ha az MLSZ valamiféle hitelt adna nekünk, afféle kölcsönt, amelyet természetesen visszafizetünk. Szeretnénk befejezni a bajnokságot, mert így lenne tisztességes. De mi már nem tudunk előteremteni semmiféle pénzt. John Marshall nem ad, nekem meg nincs.”

NB I, 25. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Április 26., péntek
17.00 KTE Phoenix Mecano–Egri FC (Tv: Sport1) Radványi Ádám
19.00 Győri ETO–MVM Paks (Tv: Sport1) Iványi Zoltán
Április 27., szombat
14.00 MTK Budapest–Diósgyőri VTK (Tv: M1)
Vad II István
16.00 Lombard Pápa–Újpest FC (Tv: Sport1)
Oláh Gábor
16.00 Kaposvári Rákóczi–Haladás
Németh Ádám
18.30 Debreceni VSC-Teva–Siófok (Tv: Sport1)
Bognár Tamás
Április 28., vasárnap
16.30 Ferencváros–Videoton (Tv: M1)
Kassai Viktor
18.30 Pécsi MFC–Bp. Honvéd (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik