Óda a sporthoz – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2020.05.05. 00:51

Az egészségügyi előírásokat szigorúan betartva hétfőn elkezdődtek az edzések NB I-es futballcsapatainknál – egyáltalán a sportban beindult az élet. A Mol Fehérvár kapusa, Kovácsik Ádám a több mint egy hónapos szünet után aláírta volna, hogy az otthoni edzések hatására viszonylag jó erőállapotban tér vissza, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője úgy látja, két-három hét alatt fel lehet készülni a bajnoki folytatásra, a DVSC trénere, Vitelki Zoltán pedig elégedett, hogy az otthon elvégzett munkának köszönhetően jobb állapotban tértek vissza labdarúgói, mint amire számított. Az MLSZ tervei szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseivel folytatódhat a hazai futballidény, Romániában június 13. a céldátum, s nem elképzelhetetlen, hogy a Bundesligában már május 16-án pályára lépnek a csapatok. A folytatás a Premier League-ben sem kétséges, bár Greg Clarke, az FA elnöke kijelentette, elképzelhető, hogy még 2021-ben is zárt kapus mérkőzések lesznek. De legalább lesznek mérkőzések.

„Kezdhetitek!” Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szakvezetője ezzel indította héthetes szünet után az edzést. Bár a keret legrutinosabb tagja, Fazekas Mária tisztában van vele, hogy a versenyprogram még nem körvonalazódott, de legalább már a játékra lehet koncentrálni.

Visszatér az élet sportba, szép lassan helyreáll a vérkeringés. Most kell azonban mértékletesnek lenni. Elsősorban az egészséget szem előtt tartva, a fontolva haladás elvét betartva újrakezdeni, a legfontosabb kritériumoknak megfelelni. A XXI. században nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a sport a szórakoztatóipar része, tehát álságos dolog lenne pusztán a halhatatlan sportvezető, Pierre de Coubertin báró Óda a sporthoz című versére hivatkozni, de azt sem szabad hagyni, hogy az újrakezdés leple alatt a még „kivehető” profit kisajtolása legyen a legfontosabb szempont.

Haláleseteket követelő háborúk, járványok után fájdalmas leírni, de az életigenlés idővel az újrakezdést diktálja. De nem mindegy, milyen szemlélettel kezdünk neki.

Legfrissebb hírek

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 23:19

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.15. 23:15

Mélyponton – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.03.13. 23:47

Bravúr a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.03.13. 00:43
Ezek is érdekelhetik