NS: M. Nikolicsot a futball még nem csapta be; Jön a vizsga – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.03. 23:05
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Marko Nikolics irányításával élen áll a labdarúgó NB I-ben a Videoton. A szerb szakember a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, a fehérvári vezetőkkel folytatott első beszélgetés során öt perc alatt eldöntötte, hogy igent mond a felkérésre. A belgrádi születésű tréner arról is beszélt, hogy a nyáron több magyar tehetség is csatlakozhatott a kerethez, akiknek a fejlődését megkülönböztetetten figyeli, de csupán a születési adataik miatt ők sem kerülhetnek be a csapatba. Hogy hol van a törzskávéháza, és szokott-e szakmázni a felszolgálókkal, arról is mesélt lapunknak az edző.

Júliusban szenvedett fejsérülést Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgója, aki várhatóan két hét múlva szerepelhet újra tétmeccsen. A középpályás óvatosságból nem siettette a korábbi visszatérést, bár a munkába állását követően bizonyos mozdulatoknál így is fájt még a feje. A rehabilitáció ideje alatt természetesen igyekezett tartani az erőnlétét, ám nyilvánvalóan időbe telik, míg teljesen utoléri magát a pályán is. Hogy a sérülése óta miért is tiszteli különösen az NFL játékosait, arról is beszélt lapunknak.

Bokorné Liliom Rita a női röplabda-válogatott csapatkapitánya volt a nemrég befejeződött Európa-bajnokságon. A magyar csapat a 15. helyen zárt, a Franciaországban légióskodó játékosnak azonban van némi hiányérzete. Interjúkban arról is őszintén beszélt, miért nincs mifelénk igazán presztízse a címeres meznek. Korábbi szókimondásáért kapott hideget-meleget, de máig sem bánta meg, hogy nyíltan elmondta a véleményét.

Ambros Martín szerint a Győr női kézilabdacsapata egyelőre nincs csúcsformában, ez azonban csöppet sem aggasztja a spanyol szakembert. Mint mondta, a szezon nem sprintverseny, hanem maratoni, s igazán majd tavaszra kell minden apró részletnek a helyére kerülnie. Annak persze nem örül, hogy két kulcsjátékosa sérülés miatt máris kidőlt a sorból, mert így pillanatnyilag csupán két vérbeli átlövővel számolhat. Hogy miért érzi fontosnak az edzéseken is meccskörülményeket teremteni, kiderül cikkünkből.
Marko Nikolics
irányításával élen áll a labdarúgó NB I-ben a Videoton. A szerb szakember a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, a fehérvári vezetőkkel folytatott első beszélgetés során öt perc alatt eldöntötte, hogy igent mond a felkérésre. A belgrádi születésű tréner arról is beszélt, hogy a nyáron több magyar tehetség is csatlakozhatott a kerethez, akiknek a fejlődését megkülönböztetetten figyeli, de csupán a születési adataik miatt ők sem kerülhetnek be a csapatba. Hogy hol van a törzskávéháza, és szokott-e szakmázni a felszolgálókkal, arról is mesélt lapunknak az edző.

Júliusban szenvedett fejsérülést Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgója, aki várhatóan két hét múlva szerepelhet újra tétmeccsen. A középpályás óvatosságból nem siettette a korábbi visszatérést, bár a munkába állását követően bizonyos mozdulatoknál így is fájt még a feje. A rehabilitáció ideje alatt természetesen igyekezett tartani az erőnlétét, ám nyilvánvalóan időbe telik, míg teljesen utoléri magát a pályán is. Hogy a sérülése óta miért is tiszteli különösen az NFL játékosait, arról is beszélt lapunknak.

Bokorné Liliom Rita a női röplabda-válogatott csapatkapitánya volt a nemrég befejeződött Európa-bajnokságon. A magyar csapat a 15. helyen zárt, a Franciaországban légióskodó játékosnak azonban van némi hiányérzete. Interjúkban arról is őszintén beszélt, miért nincs mifelénk igazán presztízse a címeres meznek. Korábbi szókimondásáért kapott hideget-meleget, de máig sem bánta meg, hogy nyíltan elmondta a véleményét.

Ambros Martín szerint a Győr női kézilabdacsapata egyelőre nincs csúcsformában, ez azonban csöppet sem aggasztja a spanyol szakembert. Mint mondta, a szezon nem sprintverseny, hanem maratoni, s igazán majd tavaszra kell minden apró részletnek a helyére kerülnie. Annak persze nem örül, hogy két kulcsjátékosa sérülés miatt máris kidőlt a sorból, mert így pillanatnyilag csupán két vérbeli átlövővel számolhat. Hogy miért érzi fontosnak az edzéseken is meccskörülményeket teremteni, kiderül cikkünkből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik