NS: Herczeg-csoda, Nikolics a történelemkönyvben – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 00:03
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Csodát tett Debrecenben Herczeg András. A korábbi sikeredző szinte reménytelen helyzetben vette át a Lokit a szezon elején, mégis talpra állította a jó ideje a hagyományaihoz méltatlanul szereplő együttest. A DVSC-t manapság már sokan az éremesélyesek közé sorolják, a szakvezető azonban két lábbal áll a földön, s azt reméli, játékosai sem szállnak el a nagy menetelés közepette. A Debrecen most újra a helyi kötődésű fiatalokra épül, s már újabb tehetségek is a stáb látókörébe kerültek.

Nikolics Nemanja most már visszavonhatatlanul beírta a nevét a Chicago Fire futballcsapatának történelemkönyvébe. A magyar válogatott csatár immár 20 gólos az MLS alapszakaszában, ilyen góltermésre eddig még a klub egyik játékosa sem volt képes egyetlen szezon alatt. Az pedig külön öröm, hogy a Fire a legutóbbi diadalával a playoffszereplés jogát is kiharcolta. Hogy mindezt miként élte meg a csatár, arról is nyilatkozott lapunknak.

A rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs versenye zajlik Budapesten. A mieink felkészülése a színfalak mögött történik, s az edzőterembe kívülálló természetesen nem juthat be. A Nemzeti Sport munkatársai előtt azonban ez alkalommal megnyíltak a kapuk, és testközelből figyelhettük a műhelymunkát. Amely során még egy csók is elcsattant – hogy miért és kik között, kiderül cikkünkből.

A Trabzonspor elleni bravúros győzelemmel továbbjutott a férfi kosárlabda FIBA Európa-kupában a Szolnok. Az Olaj KK számított rá, hogy hátrányban lévő török ellenfele azonnal döntésre akarja vinni a dolgot, s így is lett: a hazaiak 15-20 pont körüli különbséggel vezettek. A szolnokiak azonban nem roppantak össze, és az Európa-bajnoki formában játszó Vojvoda Dávid vezérletével kiharcolták a továbbjutást. Hogy milyen az új összetételű Olaj, arról is beszélt lapuknak a válogatott bedobó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik