Női NB I: szögletgól döntött – előnyben a Fradi a bajnoki fináléban

Vágólapra másolva!
2016.05.15. 18:14
null
Ezekben a pillanatokban dőlt el a meccs – Csankovics szöglete után a labda áthaladt a gólvonalon (Fotó: Hegedüs Gábor)
A címvédő Ferencváros hazai pályán 3–2-re legyőzte a trónkövetelő MTK-t a női bajnoki döntő első mérkőzésén. A kétgólos előnyét elherdáló Fradi győztes találatát Jelena Csankovics szerezte, aki a 93. percben szögletből csavart a vendégek kapujába.

A Bihari úti Törekvés Sporttelepen rendezett – és az M4 Sport által is közvetített – mérkőzésen a címvédő zöld-fehérek Zágor Bernadett duplájának köszönhetően már tizenkét perc után két góllal vezettek. A magyar válogatott támadó a 4. percben húsz méterről szabadrúgásból talált az MTK kapujába (1–0), majd nyolc perccel később Elizabeth Addo előkészítését követően estében lőtt a bal alsó sarokba (2–0).

Az MTK jól reagált a két gólra, Kaján Zsanett révén a 20. percben szépített. A Fradi korábbi játékosa szép egyéni alakítás végén elpasszolta a labdát Samu Anna mellett (2–1).

BAJNOKI DÖNTŐ UTÁN BL-DÖNTŐ

A Fradi győzelmét hozó mérkőzésen az asszisztensi feladatokat Kulcsár Judit és Hima Andrea látta el, akik a május 26-i Wolfsburg–Lyon Bajnokok Ligája-döntőben Kulcsár Katalin munkáját segítik.

Az első félidő további részében a kék-fehérek játszottak veszélyesebben, de nem tudtak egyenlíteni – és a Fradi sem tudta megszerezni a harmadik találatát a szünet után, pedig megvoltak a lehetőségei.

A meccs hajrájában aztán felpörögtek az események. A 80. percben az MTK legjobbja, Kaján magára irányította a védők figyelmét, majd a csereként beálló Pádár Anita elé tálalt, aki a tizenhatoson kívülről kapura lőtt, a labda megpattant Inna Zlidnis lábán, és Samu hóna alatt a kapuba vágódott (2–2).

Az MTK hat perccel később a győztes gólt is megszerezhette volna, ám Kaján passza után Diószegi Fanni a lécet találta el.

A 93. percben pedig jött a slusszpoén. A korábbi Barcelona-játékos, Jelena Csankovics végzett el szögletet a jobb oldalról, a labda pedig a hosszú oldali kapufáról a kapuba pattant – Hummel-Smuczer Angéla már csak a gólvonalon túlról tudta kifejelni a labdát.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Ferencváros a győzelemmel 1–0-s előnybe került az egyik fél második sikeréig tartó bajnoki döntőben, melynek második felvonását május 23-án, hétfőn rendezik a BKV-pályán.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Ferencváros–MTK 3–2 (2–1)
Törekvés Sporttelep,
Bihari út. Vezette: Pintér Cs.
FERENCVÁROS: Samu – Mosdóczi, Zlidnis, Csigi, Nagypál – Fenyvesi E., Csankovics – Vidovenyecz (Kocsán, 86.), Addo, Zágor (Gruber, 63.) – Orji (Bulatovics, 63.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs
MTK: Varga L. – Szabó Zs., Demeter, Pinczi, Herczeg A. – Nagy L. (Pádár, 65.), Hummel-Smuczer, Farádi-Szabó (Papp D., 87.), Nagy Á. – Palkovics (Diószegi, 72.), Kaján. Vezetőedző: Medgyes Péter
Gólszerző: Zágor (4., 12.), Csankovics (93.), ill. Kaján (20.), Pádár (80.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik