Női NB I: az MTK legyőzte az FTC-t, a harmadik meccs dönt a BL-ről

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 22:03
null
Pápai Emőke (jobbra) szerezte a hazaiak első gólját (Fotó: MTI)
Az MTK 2–1-re legyőzte az FTC-t csütörtök este a női labdarúgó NB I BL-rájátszásában, így a párharc összesítésben 1–1-re alakult, azaz továbbra sem dőlt el, melyik csapat képviseli majd Magyarországot a női Bajnokok Ligája következő kiírásában.

Az első mérkőzést a Ferencváros nyerte meg 3–2-re, ám az MTK gyorsan kiegyenlítette a hátrányt: a 12. percben, egy bal oldali szabadrúgást követően a hosszú oldalon berobbanó, mindössze 16 éves Pápai Emőke közelről a hálóba helyezett (1–0).

Az első félidő hajrájában Vágó Fanni hatalmas góllal egyenlített: az ellenféltől kapott labdával meglóduló válogatott játékos a 42. percben jobbal, mintegy 20 méterről, kissé balról a bal felső sarokba bombázott (1–1).

A második félidő derekán ismét a kék-fehérekhez került az előny: Magyarics Zoé remek ütemben érkezett egy bal oldali beadásra, és a hálóba fejelt (2–1).

Válaszul Kocsán Petra került ziccerbe, Szőcs Réka viszont védett – és a folytatásban hiába erőlködtek a vendégek, újabb egyenlítő gólra nem futotta az erejükből, így a párharc a harmadik mérkőzésen dől majd el június 18-án, a Ferencváros pályaválasztása mellett.

Kérdés, azon a zöld-fehérek számíthatnak-e Vágóra, aki a hajrában, Turányi Lilla belépőjénél térdsérülést szenvedett, és nem tölthette a pályán az utolsó perceket.

NŐI NB I
PÁRHARC A BL-INDULÁSÉRT, 2. MÉRKŐZÉS

MTK HUNGÁRIA–FTC-TELEKOM 2–1 (1–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 250
néző. Vezette: Hanyecz Bence (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szalai Dániel)
MTK: Szőcs – Nagy L. (Papp D., 85.), Turányi, Demeter, Pinczi – Farádi-Szabó (Bokor, a szünetben), Csányi, Nagy Á. (Stefán, 68.) – Pápai (Tóth B., 82.), Magyarics, Németh L. (Mayer, a szünetben). Vezetőedző: Varga Attila
FTC: Barti – Mosdóczi, Hasanbegovic, Zlidnis, Szabó V. – Csiki, Laaksonen (Aleksic, a szünetben) Kocsán (Papp L., 77.) – Fenyvesi – Czellér (Pusztai, a szünetben), Vágó (Diószegi, 93.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerző: Pápai (1–0) a 12., Vágó (1–1) a 42., Magyarics (2–1) a 66.percben
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1

A koronavírus-járvány közbeszólt
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének május 4-i döntése értelmében a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakított bajnokság nem folytatódik, de a 13. fordulóból elhalasztott MTK–DVTK mérkőzést megrendezték, majd a tabella első két helyezettje két nyert meccsig tartó párharcot vív egymással a Bajnokok Ligája-indulásért. Bajnokot nem hirdetnek, nincs kieső és feljutó csapat sem, a következő idényben ugyanaz a nyolc gárda szerepelhet az első osztályban, amelyik a 2019–2020-as évadban is.
Vágó Fanni (77) nagy gólt lőtt, majd a hajrában megsérült (Fotó: Molnár Ádám/fradi.hu)
Vágó Fanni (77) nagy gólt lőtt, majd a hajrában megsérült (Fotó: Molnár Ádám/fradi.hu)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik