Női labdarúgó MK: az MTK legyőzte a címvédőt a döntőben

Vágólapra másolva!
2013.04.24. 16:52
null
Pádárt sehogy sem lehetett megállítani, győzelemre vezette az MTK-t (Fotó: MTI)
Az MTK női labdarúgócsapata nyerte a KÉSZ Női Magyar Kupát, miután a fináléban 2–0-ra legyőzte a címvédő Astrát. A kék-fehérek a gól nélküli első félidő után rákapcsoltak, és Pádár Anita duplájával megnyerték a találkozót, így 2010 után ismét elhódították a serleget.

A női NB I első két helyezettje találkozott a Magyar Kupa fináléjában, amelynek minden eddiginél nagyobb pénzdíjazása volt (hárommillió forint). Az MTK a bajnokság listavezetőjeként, míg az Astra-Bíró-Kert FC címvédőként várta a szerdai döntőt.

Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, az MTK némi mezőnyfölényt alakított ki, ám nem tudta ezt gólra váltani, így a szünetben gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. A fordulás után megtört a jég, az 53. percben Pádár Anita büntetőből talált a hálóba, ezzel vezetéshez juttatta a kék-fehér csapatot.

Kilenc minutummal később már akcióból volt eredményes Pádár, ezzel be is állította a végeredményt, az Astra nem tudta ledolgozni kétgólos hátrányát, sőt, még a szépítés sem jött össze a csepeli csapatnak.

A televíziós közvetítés ismét szerencsét hozott az MTK-nak, amely 2005, 2006 és 2010 után negyedik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát, s már csak egy sikerre van a László Kórház SC-től az örökranglistán.

NŐI LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
MTK HUNGÁRIA FC
ASTRA BÍRÓ KERT HFC 2–0 (0–0)
Székesfehérvár, 400 néző. Vezette: Kulcsár K. (Kulcsár J., Hima)
MTK: Szőcs –Szabó Zs., Demeter, Gál T., Papp D. (Pinczi, 85.) – Tell, Csiszár, Smuczer, Palkovics (Zágor, 65.) – Nagy L. (Méry, 69.) Pádár. Vezetőedző: Turtóczky Sándor.
ASTRA: Kovács K. – Ács (Kakuszi, 67.), Molnár J., Jakab, Pincze – Szekér (Gyöngyösi, 68.), Szabó B., Godvár (Dombai Nagy, 56.), Megyes – Benkő, Fogl. Vezetőedző: Dombó János
GÓLSZERZŐ: Pádár (1-0) 11-esből az 53., Pádár (2-0) a 61. percben .

MESTERMÉRLEG:

Turtóczky Sándor: – Voltak menet közben nehezebb időszakaink, ettől függetlenül végig mi irányítottuk a játékot, próbáltunk játszani, a kétgólos győzelmünk igazságos.
Dombó János:
– Megérdemelten nyert az MTK, jobban játszottak. Csapatom ma hatvan százalékosan játszott, néhány kulcsemberem csődöt mondott. A megadott büntető jelentette a mérkőzés forduló pontját, a játékvezető nem sokat hibázott, csupán az eset a tizenhatoson kívül történt, és a kapusunk visszahúzta a kezét. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, de ez döntően befolyásolta a találkozót…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik