Németország: Doll a Fradiról beszélt és verseng az állásért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.11. 12:48
Thomas Doll, az új vezetőedzőt kereső Ferencváros egyik kiszemeltje egy német labdarúgóblogon beszélt a Ferencvárosról – tudomásunk szerint ez a szakvezető első nyilvános megszólalása a magyar csapatról.

A Hamburger Abendblatt HSV-blogján Dieter Matz sportújságíró mint a hamburgiak korábbi edzőjét szólaltatja meg Dollt, és azt jövendöli, hogy a szakember hamarosan újra munkába áll, méghozzá a Ferencvárosnál.

Matz beszámol Thomas Doll minapi budapesti útjáról, illetve arról, hogy a német tréner az FTC négy edzőjelöltjének egyike, és két-három napon belül megszületik a döntés arról, ki ülhet le a zöld-fehérek kispadjára.

„A Ferencváros újra a legjobb akar lenni, és hamarosan lesz egy új stadionja is, amelyet a Hoffenheim sinsheimi arénájáról mintáztak – idézi a blogger Thomas Dollt. – Pillanatnyilag a csapat azért harcol, hogy elcsípje a harmadik helyet, és elindulhasson az Európa-ligában."

A blogíró úgy zárja gondolatait, hogy a „Ferencváros neve jól cseng, szép kihívást tartogat", és szerinte Doll megérdemelné, hogy megkapja az állást, mert jó edző, és annak idején Hamburgban csak a kulcsjátékosok sorozatos sérülései miatt nem tudta teljesíteni a küldetését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik