Nem volt izgalom: elődöntős a Kecskemét a kupában

Vágólapra másolva!
2011.03.15. 16:05
Címkék
Elsőként a KTE-Ereco labdarúgócsapata jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe, miután kiütéses hazai győzelme után a visszavágón 1–1-re végzett a BFC Siófok otthonában.

A KTE-Ereco az 5–1-es hazai győzelmével gyakorlatilag már eldöntötte a párharc kimenetelét, de a „miheztartás végett" Siófokon is hamar megszerezte a vezetést. A 12. percben Vladan Szavics szögletét Sindou Dosso továbbította a kapuba – összesítésben ezzel már öt volt a lila-fehérek előnye.

A fehér mezes kecskemétiek történetükben először 
jutottak el a négy közé az MK-ban 
(Fotó: Németh Ferenc, archív)
A fehér mezes kecskemétiek történetükben először jutottak el a négy közé az MK-ban (Fotó: Németh Ferenc, archív)

A Siófok gyorsan egyenlíteni tudott: a már korábban két lehetőséget kihagyó Honma Kazuo lövését Zoran Akovics kiütötte, Melczer Vilmos érkezett a kipattanóra és nem kegyelmezett. A szünetig a házigazdák könnyen előnybe kerülhettek volna, de Honma és Ludánszki István is nagy helyzetben rontott, így maradt az 1–1. A második félidő elején Alekszandar Alempijevics egyedül ugrott ki, ám megrémiszthette a tökéletes magány, mert kihagyta a mérkőzés legnagyobb helyzetét...

Nem sokkal később Alempijevics megpróbált gólt rúgatni Dossóval, azonban a gólpassz sem jött össze, mert a csatár rendkívül közelről a kaput sem találta el.

A hátralevő időben a két csapat maradt a békés 1–1-nél – a KTE-Ereco nagyon magabiztosan, 6–2-es összesítéssel, elsőként jutott be a 2010–2011-es kiírás elődöntőjébe.

A kecskeméti labdarúgócsapat története során először került be a legjobb négy közé a kupában; kérdés, a sikerszériának itt szakad-e vége – vagy az első kupadöntő is meglesz.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BFC SIÓFOK–KTE-ERECO 1–1 (1–1)
Siófok, 150 néző. V: Kulcsár K. (Péter, Hofbauer)
BFC Siófok: Szalma – Pécseli, Horváth A., László A., Marozsán (Sesztrás, 78.) – Lukács T., Márton D., Ludánszki, Katona – Honma (Délczeg, a szünetben), Melczer (Csermelyi, a szünetben)
KTE-Ereco: Akovics – Preklet, Koszó, Urbán P., Farkas I. – Bori (Patvaros, 72.), Szavics (Ebala, 57.), Alempijevics, Bertus – Dosso, Vujovics
Gólszerző: Melczer (15.), ill. Dosso (12.)
Tj: a KTE-Ereco, 6–2-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik