Négy újpesti gól Vácon, Kenesei-dupla Sopronban

Vágólapra másolva!
2011.09.21. 20:08
null
Kenesei Krisztián Sopronban is ünnepelhetett gólja után – kétszer is (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában szerda este három mérkőzést rendeztek. Az NB I-es csapatok közül az Újpest 4–1-re Vácon, míg a Haladás Kenesei Krisztián duplájával győzött Sopronban.

 

VÁC (NB II)–ÚJPEST 1–4

Nehezen indult be az újpesti szekér Vácon. Az első félidőben ugyanis még 11-est is hibáztak a vendégek.

Kabát Péternek három helyzete is volt, de közeli fejese ugyanúgy a kapu mellé ment, mint távoli szabadrúgása, míg büntetőjét Héger Ádám védte. A 11-est egyébként Kabát is harcolta – egy jobb oldali akció során buktatták.

A második félidő elején aztán kis híján megbosszulta magát a sok kihagyott vendéghelyzet, ugyanis Arany Zoltán labdájával a nigériai Victor Michel teljesen üresen léphetett ki, ám nem tudott túljárni a jól kimozduló kapus, Horváth Tamás eszén.

Ezután ismét az Újpest került fölénybe, és ekkor már gólokban is megmutatkozott a két csapat közti különbség.

Az 50. percben Barczi Dávid beadásából Pollák Zoltán nagy helyzetben ugyan még a kapu mellé fejelt, de nyolc perccel később a védők közül kilépő Balogh Balázs közelről már nem hibázott. Az Újpest azt követően szerzett vezetést, hogy Barczi labdát szerzett a váci tizenhatos előterében, majd Simon Krisztiánhoz passzolt, aki a remekül helyezkedő Baloghoz játszott – a 21 éves támadó tétmeccsen az első gólját szerezte ebben a szezonban.

A 70. percben Barczi indította Simont, aki átemelt a kifutó Héger Ádám felett, így már 2–0-ra vezetett az Újpest.

A 82. percben Simon visszaadta a „kölcsönt" a rövid oldalon helyezkedő Barczinak, aki góllal koronázta meg remek teljesítményét.

A hajrában még mindkét oldalon született egy-egy gól, a 4–1-es újpesti győzelem Magos Mátyás tizenhat méterről leadott lövése után alakult ki. Győzelmével a legjobb 32 közé jutott az Újpest.

MAGYAR KUPA
DUNAKANYAR-VÁC–ÚJPEST FC 1–4
Vác, 800 néző. Vezette: Szőts (Szalai D., Horváth Z.)
VÁC: Héger – Króner, Tányéros G., Juhász B., Hegedűs Cs. – Rábold (Papp K., 84.), Albert Á. (Berki, 84.), Szabados T. (Franyó, 65.), Arany Z. – Rusvay – Michel. Vezetőedző: Szabados György
ÚJPEST: Horváth T. – Üveges, Szokol, Mihajlovic, Pollák – Egerszegi (Tajthy, 74.), Markovics, Balogh B. (Magos, 72.) – Simon K., Barczi – Kabát (Szabó B., 83.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző: Balogh B. (0–1) az 58., Simon K. (0–2) a 70., Barczi (0–3) a 82., Papp K. (1–3) a 85., Magos (1–4) a 90. percben

SOPRON (NB II)–HALADÁS 0–2

A Haladás a 17. percben Kenesei Krisztián 18 méteres szabadrúgásából szerzett vezetést Sopronban. A hazaiak a bekapott gól után is kontrákra rendezkettek be, és a 30. percben Bausz Róbert révén egyenlíthettek volna, de a kimozduló vendégkapus, Gőcze Gergő hárítani tudott.

A második félidőben Kenesei Krisztiánnak, Halmosi Péternek és Kovács Istvánnak is volt helyzete, de sokáig nem tudta növelni előnyét a vendégcsapat.

A végén Bausz egyenlíthetett volna, de Gőcze bravúrral mentett, az ellentámadásból pedig Kenesei Krisztián ismét betalált, így 2–0-ra nyert és továbbjutott a Haladás.

A korábbi mai eredményeket itt olvashatja!

SOPRONI VSE–HALADÁS 0–2 (0–1)
Sopron, 800 néző. Vezette: Berke (Gyarmati II T., Márton Zs.)
SOPRON: Sipos G. – Csontos, Fazekas N., Bozsoki, Horváth T. (Nagy Z., 32.) – Perics (Bognár Gy., 59.), Tatai, Lazics, Szabó L. (Tamási, 78.) – Csordás Cs., Bausz. Vezetőedző: Végh Tibor
HALADÁS: Gőcze – Schimmer, Guzmics (Nagy II G., 55.), Korolovszky, Tóth P. – Iszlai (Rajos, 77.) – Sluka, Kovács I., Horváth A. (Oross, 55.), Halmosi – Kenesei K. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Kenesei K. (0–1) a 18., Kenesei K. (0–2) a 90. percben
Kiállítva: Nagy Z. (második sárga lap után) a 88. percben

A Gyirmót–Ajka találkozón a rendes játékidő 3–3-as döntetlent hozott, végül 11-esekkel a hazaiak harcolták ki a továbbjutást.

MAGYAR KUPA – TOVÁBBI EREDMÉNYEK
3. FORDULÓ
GYIRMÓT–AJKA 3–3 – 11-esekkel 5–4
TÖLTÉSTAVA SE–VESZPRÉM FC 2–4
HARTAI SE–KOZÁRMISLENY SE 2–4 – hosszabbítás után
ASZALÓ–BALMAZÚJVÁROS FC 0–2
NAGYIVÁNI KSE–BÉKÉSCSABA 1–3
A győztes csapat továbbjutott.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik