Fekete-nap a Honvédnál - kupabúcsú az SZTK ellen

Vágólapra másolva!
2011.09.21. 18:13
null
A Honvéd számára befejeződött a Magyar Kupa-szereplés (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában szerdán 15.30 órás kezdettel összesen 23 mérkőzést rendeztek (tegnap egy találkozót bonyolítottak le, hármat pedig ma 18 órától), köztük kilenc találkozón volt érdekelt élvonalbeli csapat, ugyanis ebben a körben már az első osztályú együttesek is bekapcsolódtak a kupaküzdelmekbe, kivéve azokat a gárdákat, melyek nyáron a nemzetközi kupában voltak érdekeltek. Az élvonalbeli csapatok érvényesítették a papírformát, és legyőzték alacsonyabb osztályú ellenfelüket. A kivételt a Szigetszentmiklóssal ikszelő, majd hosszabbítás után búcsúzó Honvéd jelentette.

 

SZIGETSZENTMIKLÓS (NB II)–BP. HONVÉD 2–1 – h. u.

SIMA MTK-SIKER, BÚCSÚZÓ MÁSODIK CSAPATOK

Az NB II-es csapatok közül az MTK hazai pályán 4–0-ra legyőzte a REAC-ot. Garami József együttese a 20. és a 37. perc között szerezte mind a négy találatot, így már az első félidőben eldöntötte a továbbjutást. Az élvonalban szereplő klubok második csapata közül búcsúzott a sorozattól a Budapest Honvéd, az Újpest, a Győri ETO és a DVSC második csapata. A Cegléd és a BKV Előre is 3–0-s győzelmet aratott.

A Honvéd hiába játszott mezőnyfölényben a mérkőzés elején a Szigetszentmiklós ellen Csepelen, a vezetést az NB II-es csapat szerezte meg első támadásából Fekete Ádám révén.

A Honvéd ezt követően irányította a mérkőzést, sok helyzetet kidolgozott, de egyikből sem született gól. Fölé, mellé, kapufa, Kozma Tamás-védés – ilyen végeredménnyel zárultak a kispesti akciók.

A 90. percben aztán megtört a jég, a korábban Szigetszentmiklóson is futballozó Ivancsics Gellért Abass passzából a jobb alsó sarokba lőtt.

A hosszabbításban ismét a Honvéd támadott többet, de újra az SZTK szerzett gólt, egy másik Fekete, Fekete László révén a 112. percben, és mivel erre már nem tudott válaszolni a kispesti csapat, így a Szigetszentmiklós jutott a 4. fordulóba.

 

SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–BUDAPEST HONVÉD 2–1 (1–1) – hosszabbítás után
Csepel. Vezette: Radványi
SZIGETSZENTMIKLÓSI TK: Kozma – Csák, Szamosszegi, Csiszár, Sadjo (Szamosi 46.) – Nagy T., Tóth F., Kvekeskiri, Somorjai – Varga Z. (Csepregi 71.), Fekete Á. (Fekete L. 51.). Vezetőedző: Várhidi Péter
BP. HONVÉD: Sánta – Lovric, Debreceni, Botis, Hajdú – Németh N. (Zelenka 46.), Kostolani (Abass 67.), Hidi (Danilo 46.), Ivancsics – Harmony – Sekulic. Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Fekete Á. (1–0) a 20. percben, Fekete L. (2–1) 112. ill. Ivancsics (1–1) a 90. percben

 

VIDEOTON-PUSKÁS AKADÉMIA (NB II)–GYŐRI ETO FC 0–3

Az NB I-ben még veretlen, kilenc meccséből nyolcat megnyerő Győr az NB II-es Videoton-Puskás Akadémia otthonában lépett pályára. Az ETO-nál a kezdőben főleg azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik eddig az élvonalban kevesebbet játszottak. A Videotonnál az NB I-es első kerethez tartozó játékosok közül Polonkai Attila, Héctor Sánchez és Nagy Dániel is lehetőséget kapott.

Az első fél órában a hazaiak többször jutottak el az ellenfél tizenhatosáig, mégis az ETO szerzett vezetést a 29. percben: Dudás Ádám jó 25 méterről leadott lövése a bal kapufáról a vetődő Filip Pajovics kapus hátáról pattant a gólvonal mögé.

A bekapott gól ellenére a folytatásban is a Videoton-PA dominált, de a szünetig már nem született újabb találat.

Az 57. percben aztán ismét a vendégek voltak eredményesek, és újra Dudás révén. A támadó lecsorgó labdát lőtt a vetődő Pajovics alatt a kapuba. Az újabb gól megfogta a hazaiakat, ráadásul a 77. percben egy kipattanóból Ceolin is eredményes volt (a melléről pattant a kapuba a labda) – 3–0-ra nyert az ETO.

VIDEOTON-PUSKÁS AKADÉMIA–GYŐRI ETO FC 0–3 (0–1)
Felcsút, 300 néző. Vezette: Szilasi (Takács G., Aradi)
VIDEOTON PFLA: Pajovics – Margitics, Vaszicsku, Papucsek, H. Sánchez – Nagy D., Polonkai, Szolnoki (Soós, 57.), Király, Babos (Baracskai, 78.) – Máté J. (Elek B., 61.). Edző: Hartyáni Gábor
ETO: Molnár P. – Takács Á., Sztanisics, Szabó O., Nagy Á. – Pilibaitis (Windecker, 67.) – Dudás (Simon A., 75.), Kiss M., Tokody, Strestík (Ceolin, 65.) – Ahjupera. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Dudás (0–1) a 28., Dudás (0–2) az 55., Ceolin (0–3) a 76.percben

PAKS II (NB II)–PÉCSI MFC 0–3

A PMFC a Paks II vendégeként az első félidőben fölényben futballozott, de ez gólokban nem mutatkozott meg. Az első csapatban tétmeccsen eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok a második félidőben azonban megrázták magukat, aminek 3–0-s baranyai siker lett a vége.

Az 52. percben Pákolicz Dávid szerezte meg a vezetést, majd tizenegyesből a szezon közben igazolt Zoran Zseljkovic növelte az előnyt, a végeredményt pedig Törtei Tamás állította be 25 méteres bombával.

PAKSI FC II–PMFC 0–3 (0–0)
Paks, ASE-sporttelep, 150 néző. Vezette: Gaál (Farkas B., Kiss I B.)
PAKS II: Steinbach – Szolomájer, Racskó, Szalontai, ifj. Blatt (Kesztyűs, 74.) – Tamási G., Budai – Kupás, Nagy I., Pintér (Czinger, a szünetben)– Bata (Feil, 62.). Edző: Lengyel Ferenc
PMFC: Strublics- Nagy J., Causic, Petrók (Regedei, a szünetben), Törtei – Szcsepanovics, Zseljkovics – Demjén (Horváth Zs., a szünetben), Tóth Z., Pákolicz – Bajzát (Frőhlich, 68.). Vezetőedző: Mészáros Ferenc.
Gólszerző: Pákolicz (0–1) 52., Zseljkovics (11-esből, 0–2), Törtei (0–3) a 76. percben

GYŐRSZEMERE KSK (MEGYEI I.)–PÁPA 0–10

A Lombard Pápa a hétvégén úgy veszített 2–1-re bajnokin a Haladás ellen, hogy a 87. percben még 1–0-ra vezetett. A megyei I. osztályban szereplő Győrszemere ellen azonban gyorsan döntésre vitte a dolgot Véber György csapata, ugyanis 15 perc elteltével Ferenczi István duplája és Goran Marics találata után már 3–0-ra vezetett.

A szünetben már 6–0 volt a Pápa javára, míg a vége10–0 lett, Ferenczi négy gólig jutott a talákozón.

GYŐRSZEMERE KSK–LOMBARD PÁPA 0–10 (0–6)
Győrszemere, 300 néző. Vezette: Pintér Cs. (Huszár B., Kóbor P.)
GYŐRSZEMERE: Takács N. – Pápai P. (Németh D., a szünetben), Fajkusz, Baracskai, Kalcsó – Nyári, Klement B. (Győri 66.), Makkos (Nagy A., 85.), Töltősi, Herold – Germán F. Játékos-edző: Germán Ferenc, Makkos Tamás
PÁPA: Szűcs L. – Horváth L., Dlusztus, Rodenbücher, Totadze – Lovrencsics G. (Quintero, 36.), Farkas A., Ganugrava (Germán T., 64.), Puri – Ferenczi I., Marics (Szabó II Z., 59.). Edző:Véber György
Gólszerző: Marics (0–1) a 14., Ferenczi I. (0–2) a 16., Ferenczi I. (0–3) a 22., Farkas A. (0–4) a 25., Ferenczi I. (0–5) a 34., Quintero (0–6) a 40., Quintero (0–7) a 47., Puri (0–8) az 57., Ferenczi I. (0–9) a 66., Puri (0–10) a 73. percben

BUDAÖRS (NB II)–VASAS

A Vasas nyáron szerződtetett horvát támadója, Marko Simic a bajnokságban eddig nem kényeztette el a drukkereket góljaival, hiszen kilenc találkozón csak kétszer volt eredményes, de ma a Budaörs elleni Magyar Kupa meccsen 52 perc alatt kettőt is rúgott.

A 18. percben a nyáron éppen a Vasastól Budaörsre szerződő Tulipán Ákos kapus elütötte a tizenhatoson belül Simicet, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette. A második félidő elején pedig Lazar Arszics beadásából sarokkal pörgetett a kapuba a horvát támadó. Az eredmény már nem változott a folytatásban, 2–0-ra nyert a Vasas.

BUDAÖRSI SC–VASAS-HÍD 0–2 (0–1)
Budaörs, 300 néző. Vezette: Farkas Á. (Kelemen A., Bozó)
BUDAÖRS: Tulipán – Sánta A., Csobánki, Hegedűs N., Pleván – Tóth Cs. – Kollega, Tüske (Papp G., 56.), Lászka, Besztercei (Brkics, 64.) – Szűcs P. (Szentgyörgyi, 56.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
VASAS: Ilizi – Kulcsár D., Gáspár J., Kovács G., Polényi – Jokics, Mehmedagic (Kocsis G., 80.), Farkas B. (Ferkó, a szünetben), Arszics – Beliczky, Simic (Dajic, 65.). Vezetőedző: Marijan Vlak
Gólszerző: Simic (11-esből, 0–1) a 17., Simic (0–2) az 53. percben

KAZINCBARCIKAI BSC (NB II)–DEBRECENI VSC-TEVA 1–5

A DVSC Stevo Nikolic két góljával már a 13. percben 2–0-ra vezetett, és innentől már csak az volt a kérdés, hány gólt szerez még a Loki.

A folytatásban Kulcsár Tamás pillanatai következtek, aki előbb Yannick Mbengono, majd Bernáth Csaba átadásából volt eredményes.

A hazaiak erejéből ugyan még futotta a szépítésre, de a 83. percben Kulcsár harmadszor is betalált, így 5–1-es győzelemmel jutott a legjobb 32 csapat közé a DVSC.

KAZINCBARCIKAI SC–DEBRECENI VSC 1–5 (0–3)
Kazincbarcika, 700 néző. Vezette: Takács J. (L. Tóth, Szilágyi)
KBSC: Tarr – Nyitrai, Nyisalovits, Toplenszki, Horváth Sz. (Poszuk, 46.) – Mbei (Kovács B., 46.), Fehér, Konate, Tátrai – Badalik (Komlóssy B., 70.), Kovács P. Vezetőedző: Szabó János
DVSC-TEVA: Verpecz – Bernáth, Simac (Szilágyi, 60.), Fodor, Illés – Nikolov, Ramos, Alisic, Yannick (Máté P., 46.) – Kulcsár, Nikolic (Zahovaiko, 46.). Edző: Kondás Elemér
Gólszerző: Nikolic (0–1) az 5.,Nikolic (0–2) a 10., Kulcsár T. (0–3) a 45., Kulcsár T. (0–4) az 53., Kovács B. (1–4) a 61., Kulcsár T. (1–5) a 83. percben

GYŐZTES SOMOGYIAK

Az élvonalbeli somogyi csapatok közül mindkettő 2–0-s győzelemmel jutott a következő körbe: a Kaposvár a Kentaur Sprint ASC, a Siófok a ZTE II ellen nyert.

ZTE FC II–BFC-SIÓFOK 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg, 200 néző. Vezette: Ákos D. (Gyűrűsi, Hima)
ZTE II: Palásthy – Pál G., Mavolo, Kovács Gergő, Szadek – Németh M. (Salamon,46.) – Jasarevic, Csordás Sz., Szabó B., Kiss B. (Juhász, 61.) – Kovács Gábor (Switzer, 75.). Edző: Preisinger Sándor
SIÓFOK: Mester – Mogyorósi, Gadó, Lengyel, Pécseli – Lattenstein, Huszák (Balogh G., 78) – Horváth A., Horváth B., Rebryk (Bozsovics, 73.) – Bali (Csermelyi, 63.). Vezetőedző: Ifj. Mihalecz István
Gólszerző: Huszák (0–1) a 37., Csermelyi (0–2) a 65. percben
ANDRÁSHIDA–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 0–2 (0–2)
Andráshida, 250 néző. Vezette: Kovács G. (Horváth I., Dinnyei)
ANDRÁSHIDA: Ozsbáth – Varga Sz., Török, Szíjjártó, Németh Z. – Sági G., Bandics, Rohonczi (Méhes, 68.), Sági A. (Kovács L., 20.) – Horváth T., Dobos A. (Huber, 75.). Edző: Dobos Sándor
KAPOSVÁR: Posza – Gujic, Graszl K., Kardos N., Mudresa – Kovács O., Farkas P. – Pavlovics (Perics, 80.), Dzsavad (Okuka, 73.), Katona Gy. – Grumics (Alexeev, 73.). Vezetőedző: Sisa Tibor
GÓLSZERZŐ: Pavlovics (0–1) az 5., Varga Sz. (öngól, 0–2) a 15. percben

EGER (NB II)–DVTK 0–0 – TIZENEGYESEKKEL 2–4

A Diósgyőr az első félidőben meddő fölényben játszott az Eger vendégeként. Sok apró pontatlanság volt a DVTK játékában, elsősorban szögletekből, illetve Budovinszky Krisztián távoli szabadrúgásaiból próbált veszélyeztetni az élvonalbeli csapat – kevés sikerrel.

A második játékrészben már egyre nagyobb lehetőségei voltak a Diósgyőrnek, a bolíviai Vicente Arze jelentette a legtöbb veszélyt az egri kapura, de a hajrában Tisza Tibor is megeresztetett több lövést, ám egyikből sem született gól, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás hajrájában teljesen beszorultak a hazaiak, Pál Szabolcs fejesénél a gólvonalról mentettek a védők, míg Takács Péter lövése a bal kapufa tövén csattant.

A 0–0-s végeredmény után jöhettek a tizenegyesek, a vendégek egyszer sem hibáztak – Pál, Rakovic, Tisza és Takács is betalált –, míg az egriek kétszer is, így a DVTK jutott tovább.


EGRI FC–DVTK 0–0–11-esekkel: 2–4
Eger, Szentmarjay Stadion, 1000 néző. Vezette: Böcskei B. (Kispál R., Tóth I.).
EGER: Illyés – Balog Zs., Bíró P., Knakal, Preklet – Katona A., Benke – Fürjes (Debreceni D., 72.), Farkas Á. (Hamouz, 75.), Bojtor (Romhányi, 119.) – Horváth Z. Vezetőedző: Simon Antal.
DVTK: Rados – Vadász, Rakovics, Budovinszky (Abdouraman, 91.), Gohér – Arze, Takács P., Lippai, Pál Sz.– George (Gallardo, 72.), Seydi (Tisza T., 46.). Vezetőedző: Benczés Miklós
MAGYAR KUPA – TOVÁBBI EREDMÉNYEK
3. FORDULÓ
Cegléd (NB II)–Orosháza (NB II) 3–0 (Kenderes 28., Balog Sz. 70., Kurucsai 71.)
BKV Előre (NB II)–Dunaújváros Pálhalma (NB II) 3–0 (Molnár T. 30., Baranyai 52., Takács M. 55.)
Putnok (NB III)–DVSC-DEAC (NB II) 3–0 (Máthé 9., Zsarnai 39., Monyók 54.)
Csákvár (NB III)–Budapest Honvéd-MFA (NB II) 2–1 (Rigó 24., Bencze Zs. 48., ill. Vécsei 86.)
Jánossomorja (megyei I.)–Sárvár (NB III) 3–1 (Hegedüs 11., Varga J. 21. – öngól, Drobnitsch 88., ill. Likaj 55.)
Bólyi SE (megyei I.)–Baja (NB II) 2–5 (Pauk 16., Balázs Z. 30., ill. Csák 8., 70., Kormos 25., 27., Szöllősi 85.)
MTK (NB II)–REAC (NB II) 4–0 (Molnár M. 20., Csiki 22., Kanta J. 33., Frank 37.)
Rákosmenti KSK (NB III)–Újpest II (NB II) 4–1 (Less 39., 70., Ruenes 52., Grezsák 88., ill. Kocsis D. 40.)
Mezőkövesd-Zsóry (NB II)–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 4–1 (Bogdány 12., 22., Palásthy 86., 92., ill. Reznek 64.)
Győri ETO II (NB II)–Tatabánya (NB II) 0–0 – 11-esekkel 2–4


További eredmények és jegyzőkönyvek hamarosan!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik