NB III: két fiatal brazil és Orbán Gáspár a Vidi II-nél

Vágólapra másolva!
2013.09.04. 12:05
Két fiatal, tehetséges brazil labdarúgó érkezett a Videotonhoz: a 22 esztendős Thiago Ryan és a 19 éves Leo Lelis (Leonardo) egyaránt a Fluminense együttesétől jött kölcsönbe.

A székesfehérvári klub közlése szerint egyelőre nem a piros-kékek első, hanem az NB III-as második csapatával edzenek, és nagy valószínűséggel a hétvégi, ESMTK elleni bajnokin be is mutatkoznak. (Mint arról beszámoltunk, Thiago Ryan a twitteren néhány napja már bejelentette, hogy a Videotonhoz igazolt.)Mint arról beszámoltunk, Thiago Ryan a twitteren néhány napja már bejelentette, hogy a Videotonhoz igazolt.)

Változás a Középcsoportban eddig négy pontot szerző együttesnél, hogy a Puskás Akadémia NB I-es csapatába kerülő játékosok helyére az U19-es együttesből érkeztek tehetséges fiatalok (Alex Rajmund, Paudits Patrik, Kiprich Dávid, Géresi Krisztián), valamint a Puskás Akadémia FC-től kölcsönbe jött Orbán Gáspár. Elek Bence Putnokról érkezett vissza, ahol az előző idényben kölcsönben futballozott.

„Nagyon komoly munkát kell elvégeznünk a szezonban, hiszen a Vidi második csapataként több feladat is vár ránk – idézi a vidi.hu a második csapat vezetőedzőjét, Vítor Cameplost. – Fontos, hogy olyan játékosok szerepeljenek nálunk, akik bármikor segítségére lehetnek az első csapatnak, hiszen, ha sérülések és eltiltások miatt egy-egy poszton nem lesz elég játékos, akkor az átigazolási időszak lezárultával csak a Vidi II-ből egészítheti ki José Gomes az első csapat keretét. Ezen kívül szintén nagyon fontos, hogy folyamatosan játéklehetőséget biztosítsunk azoknak a labdarúgóknak, akik az első kerethez tartoznak, de vagy egy sérülés miatt hosszabb időt kihagytak – ilyen volt Brachi esete az első fordulóban, amikor nálunk játszott –, vagy az első csapatban kevesebb játéklehetőséget kaptak eddig, viszont fontos, hogy folyamatosan játékban legyenek – erre pedig jó példa Pajovics és Lupeta esete. Természetesen ezen felül is vannak céljaink, az egyik legfontosabb, hogy minden meccset meg akarunk nyerni. Nyilván, nem fog mindig sikerülni, de látni akarom a játékosokon, hogy mindent megtesznek a siker érdekében.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Arturo Álvarez (amerikai-salvadori, Pacos Ferreira – portugál, kölcsön után végleg), Juan Calatayud (spanyol, RCD Mallorca – Spanyolország), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – portugál,kölcsön után végleg), Fejes András (Siófok – kölcsönből vissza), Gyepes Gábor (szabadon igazolható, legutóbb Portsmouth – Anglia), Izing Martin (FC Tatabánya – kölcsönből vissza), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsön után végleg), Kleinheisler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Lencse László (Aszterasz TripoliszGörögország, kölcsönből vissza), Leo Lelis Leonardo” (brazil, Fluminense – kölcsönbe), Joaquim Manuel Welo Lupeta (portugál, szabadon igazolható), Mamadu (bissau-guineai, Desportivo Aves – portugál), Chukwucheben „Moris” Enete (nigériai, Puskás Akadémia), Nagy Dániel (Puskás Akadémia), Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália), Milan Perics (szerb, Ferencváros – kölcsönből vissza), Sándor György (al-Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönből vissza), Thiago Ryan (brazil, Fluminense – kölcsönbe), Vaskó Tamás (Kecskemét, kölcsönből vissza), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönbe)

Távozott/távozhat: Mladen Bozsovics (montenegrói, Tom Tomszk – Oroszország), Evandro Brandao (angolai-portugál, Tondela – Portugália), Fejes András (MTK Budapest – kölcsönbe), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország), Haraszti Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Izing Martin (Vasas), Lencse László (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Nikola Mitrovics (szerb, Maccabi Tel-Aviv – Izrael), Nagy Dániel (Siófok), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönbe), Papp Máté (Dunaújváros PASE – kölcsönbe), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Milan Perics (szerb, DVTK?), Héctor Sánchez (spanyol, ?), Vaskó Tamás (Mezőkövesd, MVM Paks,?)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik