NB I: Zsótér Donát újra Kispesten – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
2020.07.09. 13:44
null
Zsótér Donát kettő plusz egy éves megállapodást írt alá Kispesten (Fotó: honvedfc.hu)
Két nappal azután, hogy közösségi oldalán elbúcsúzott az Újpest FC-től, a Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be Zsótér Donát szerződtetését. A 24 éves középpályás korábban, kölcsönben már futballozott Kispesten – a 2016–2017-es idényben bajnoki címet szerző együttesben 22 meccsen három gólt szerzett.

„Sok tényezője volt, amiért vissza szerettem volna térni Kispestre– árulta el döntésének részleteit Zsótér Donát a honvedfc.hu-n. Láttam, hogy a Honvéd milyen eredményt ért el, milyen csapat alakul, mi lesz a játékfelfogás. Sok szempontot mérlegeltem, de egy percig sem gondolkoztam, hogy a klub mellett döntsek-e. Újpest után Magyarországon csak a Honvéd jöhetett szóba, a társak, az edzők végett is. Bízom benne, hogy újra ki tudok teljesedni itt, mint amikor bajnokok lettünk.”

A 24 éves középpályás a Tisza Volánban kezdett el futballozni, majd a felcsúti akadémiáról került a Videotonhoz, amelynél 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben. A fehérvári évek alatt szerepelt kölcsönben Szolnokon és Dunaújvárosban, majd ugyancsak kölcsönszerződéssel visszatért a PAFC-hoz, ahol 2015 januárjától másfél évet szerepelt.

Ezt követően került kölcsönben egy évre a Honvédhoz, majd futballozott három évig Újpesten. A lila-fehérektől, szerződése lejártával ingyen állt tovább.

„Donát a mostani átigazolási időszak egyik legkeresettebb játékosa volt, ezért is nagy fegyvertény a megszerzése– mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője az aláírást követően. – Azért, hogy ismét a Honvéd játékosa legyen, komoly erőfeszítéseket tettünk és ebben ő is partner volt. Ismerős közegbe érkezik, nagy ambíciókkal. Biztosak vagyunk benne, hogy a dinamikus és kreatív játékával erőssége lesz a csapatnak!”

A Bp. Honvéd nem felejtett el említést tenni a szerződés hosszáról: a bejelentés szerint kettő plusz egy évre szól Zsótér mostani megállapodása a kispestiekkel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Kesztyűs Barna (Paks – kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (olasz, FTC – kölcsön után végleg), Zsótér Donát (Újpest FC – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Herjeczki Kristóf (Gyirmót, ?), Lukács Dániel (Tiszakécske), Májer Milán (Gyirmót, ?), Temesvári Attila (Tiszakécske, ?)

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bobál Gergely (ZTE), Futács Márkó (Mol Fehérvár), David Mateos (spanyol, Hapoel Ra'anana – Izrael), Pekár László (Mezőkövesd), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE)
Távozók: Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolható), Macdonald Niba (kameruni), Levkovich Robi (magyar-izraeli)
Kölcsönbe távozók: Tömösvári Bálint
(győri kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mayron George (Costa Rica-i, Midtjylland – Dánia), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Davide Lanzafame (olasz)

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
16 órája

Nincs szükség második ülésre, lezárult az MLSZ licenceljárása

Labdarúgó NB I
20 órája

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
21 órája

Ez még jól jöhet az ETO-nak: fiatalokra épít a Diósgyőr az idény hajrájában

Labdarúgó NB I
22 órája

A Benficától Budapestig – Vilius Armalas megtalálta helyét az MTK-nál

Labdarúgó NB I
23 órája

Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

Dupla Tízes: erre az FTC–ETO rivalizálásra volt szüksége a magyar futballnak!

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 19:00

„A felelősség közös, a klubvezetés nem fogja egyetlen külső tényezőre sem” – közleményt adott ki a DVTK a kiesés után

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 17:49
Ezek is érdekelhetik