NB I: Zöld-fehérrel nem tudtam hibázni - Pintér

Vágólapra másolva!
2014.03.02. 18:08
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Pintér Attila is kilátogatott az NB I első tavaszi fordulójának rangadójára, a Ferencváros–Győri ETO mérkőzésre a Puskás Ferenc Stadionba. A szakember az összecsapás szünetében a találkozót közvetítő M1-nek nyilatkozott is a meccsről.

„Zöld-fehér ingben jöttem, ebben nem tudtam hibázni. A Fradi a második otthonom volt, míg a Győrrel olyan sikert értünk el harminc év után, olyan alapokat tettünk le, amelyekre hosszú távon lehet építkezni – mondta rövid értékelése előtt Pintér. – Az iram jó, a középpályán többet birtokolja a labdát az ETO, és ebből helyzeteket is tudott teremteni, de a Fradinak is megvoltak a lehetőségei. Az utolsó passzok hiányoznak, amikor a támadók fel tudják tenni az i-re a pontot.”

Az új kapitány szerdán Finnország ellen debütál a válogatott élén, Pintér beszélt arról, milyennek látja eddig a nemzeti csapat keretéhez tartozó játékosokat.

„Harmincötös keretet hirdettünk, ami sérülések esetén változhat. Azért hirdettünk ilyen nagy keretet, hogy megismerkedjünk a játékosokkal emberileg is, minél több időt töltsünk velük, és lássuk, hogy miként tudják megoldani azokat a feladatokat, akár az egymás közötti játékban is, amit gyakoroltunk az összetartásokon. Voltam olyan mérkőzésen, amely nem tetszett, mert olyan alapvető mozgásokat sem csináltak meg, amiket a válogatottban gyakoroltunk. Arról azonban nem akarok beszélni, melyik volt az a meccs, a játékosok ne innét tudják meg, el fogom nekik mondani. Azt mindegyik labdarúgónak a fejébe kell vésni, hogy ebbe a bő keretbe is csak olyanok férnek be, akik megfelelő teljesítményt tudnak nyújtani a bajnokikon” – mondta Pintér.
Pintér. – Az iram jó, a középpályán többet birtokolja a labdát az ETO, és ebből helyzeteket is tudott teremteni, de a Fradinak is megvoltak a lehetőségei. Az utolsó passzok hiányoznak, amikor a támadók fel tudják tenni az i-re a pontot.”

Az új kapitány szerdán Finnország ellen debütál a válogatott élén, Pintér beszélt arról, milyennek látja eddig a nemzeti csapat keretéhez tartozó játékosokat.

„Harmincötös keretet hirdettünk, ami sérülések esetén változhat. Azért hirdettünk ilyen nagy keretet, hogy megismerkedjünk a játékosokkal emberileg is, minél több időt töltsünk velük, és lássuk, hogy miként tudják megoldani azokat a feladatokat, akár az egymás közötti játékban is, amit gyakoroltunk az összetartásokon. Voltam olyan mérkőzésen, amely nem tetszett, mert olyan alapvető mozgásokat sem csináltak meg, amiket a válogatottban gyakoroltunk. Arról azonban nem akarok beszélni, melyik volt az a meccs, a játékosok ne innét tudják meg, el fogom nekik mondani. Azt mindegyik labdarúgónak a fejébe kell vésni, hogy ebbe a bő keretbe is csak olyanok férnek be, akik megfelelő teljesítményt tudnak nyújtani a bajnokikon” – mondta Pintér.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Boldog vagyok, hogy ilyen sok örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:37

Keane: Ha ezt a meccset nem nyerjük meg, nem is tudom, mit csináltam volna

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:38

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

A Ferencváros szerződést hosszabbított Robbie Keane-nel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 18:01

Egyszerre taktikai előny és szakmai fejtörés a csatárbőség a Fradinál

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 11:00

Női kézilabda NB I: az FTC új szerzeménye Jesper Jensen miatt is döntött a klubváltás mellett

Kézilabda
2025.12.17. 09:40

Számmisztika helyett lelkiismeret – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.15. 23:30

„Bárány Donát legnagyobb erőssége, hogy a semmiből gólt tud rúgni”

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 19:52
Ezek is érdekelhetik