Továbbra sem megy a Vidinek, kikapott a Haladástól is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.25. 17:55
null
Bernard Casoni nem lehet elégedett csapata eddigi teljesítményével (Fotó: Koncz György)
Nagy meglepetésre az előző idényben a kiesés ellen harcoló Haladás egy góllal nyerni tudott a bajnoki címvédő Videoton otthonában a labdarúgó NB I második fordulójában. A mérkőzés egyetlen találatát Juhász Roland szerezte, aki saját kapujába fejelt egy beadást.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Videoton FC–Haladás 0–1 (Juhász 49. – öngól)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Videoton vezetőedzője, Bernard Casoni hat helyen is megváltoztatta a The New Saints elleni szerdai kezdőcsapatát, de a frissiben igazolt Rudolf Gergelyt nem jelölte a kispadra sem – ahová már eljutott a szintén nemrég megszerzett támadó, az egykori juventusos Alhassane Soumah. A vendégmester Mészöly Géza azt nyilatkozta a mérkőzés előtt, hogy azonnal támadó szellemben lépnek majd fel, de ahogyan az várható volt, a fehérváriak rohamoztak többet.

Sokáig az volt az első félidő nagy kérdése, hogy a vihar érkezik meg hamarabb, vagy a Vidi-gól, de sorra kimaradtak a hazai lehetőségek, így a szél nyert. A Haladásnak tett jobbat a pálya környékének időjárás általi átrendezése, ám Braniszlav Danilovics védte Stef Wils és Ante Batarelo próbálkozását is.

Juhász Roland gyorsan góllal válaszolhatott volna, ám közeli kapáslövése célt tévesztett – a pihenő után fejjel viszont már kapuba talált, csakhogy a sajátjába. 0–1!

Soumah és Gyurcsó is egyenlíthetett volna, de Király Gábor mindkettejüket becsúszva szerelte messze kifutva a kapujából. A veterán kapus nemcsak őket delejezte meg, hanem a labdát is, amely éppen öléhez tartott Pátkai Máté 11 méteres lövése után is.

A hajrára várt huszáros Vidi-rohamok elmaradtak (sőt a csereként beálló Németh Márió végleg eldönthette volna a mérkőzést a vége előtt tíz perccel), hol egymással vitatkoztak a fehérváriak, hol a játékvezetői csapattal – az ilyesmi ritkán vezet jóra, és ritkán mutatja azt, hogy bombaformában futballozik egy gárda.

Igaz, ez utóbbitól borzasztóan messze áll a bajnok, amely a Szuperkupa-mérkőzés után a második bajnokiját is elveszítette. A Vidi 2014 októbere óta először kapott ki odahaza, a Haladás előzőleg sorozatban 11 tétmérkőzésen nem tudta legyőzni a fehérváriakat.

Ha emlékeznek még: tavasszal a Videoton ugyanitt 7–0-ra szétcincálta a szombathelyieket...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

CASONI: AZ EDDIGI LEGJOBB ELSŐ FÉLIDŐNK

„Az első félidőben nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet.Sok helyzetet kihagytunk, aztán szünet után kaptunk egy balszerencsés öngólt. Megvoltak a lehetőségeink, hogy egyenlítsünk, a tiszta fej hiányzott a sikerhez. Az eddigi legjobb első félidőnket produkáltuk. Háromnaponta játsszuk a meccseket, nincs könnyű dolgunk, ráadásul az, hogy egyszerre csak öt légiósunk lehet a pályán, nem könnyíti meg a dolgunkat. A kemény munkában látom a továbblépés lehetőségét – és jönnek majd az eredmények is" – idézi Casonit a haladas.hu.

„Pszichológiailag nagyon nehéz feldolgozni, hogy semmi nem jön össze, ráadásul még egy peches öngólt is szerzünk. Oliveira lábában sok perc volt, már fáradt volt, hiszen ő szinte mindegyik mérkőzést végigjátszotta az utóbbi időszakban. Ha tovább a pályán marad, akkor egy sérülést kockáztattunk volna meg, a lecserélése előre be volt tervezve. Simont sérülés miatt kellett lecserélni, és mivel ő magyar játékos, a helyére csak magyart küldhettem be. Egy hónapja csatárt keresünk, és bár Rudolfot sikerült átigazolnunk, a klub továbbra is keményen dolgozik azon, hogy további támadó játékos érkezzen hozzánk” – vonta meg a mérleget a fehérvári edző a vidi.hu-nak.

„Nem csupán azért jöttünk, hogy elkerüljük a vereséget. Már az első félidőben is akadtak lehetőségeink – gondolok itt például a lesgólra. Szünet után többször is kettő az egyben és három az egyben vezettük a labdát az ellenfélre. Persze a győzelemhez szükség volt Király Gáborra, aki nem csak kapusként, hanem ha kellett, mezőnyjátékosként is remekelt. És pici szerencsére is szükségünk volt, hiszen többször eladtuk a labdát a saját térfelünkön. Csapatként nőttünk a Videoton fölé, ha kellett, egymást segítették ki a játékosaim. Rettentően büszke vagyok a fiúkra, nagyon értékes győzelmet arattunk!” – értékelt kollégája, Mészöly Géza.

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 2 2 3–1 +2 6
2. Paksi FC 2 1 1 4–0 +4 4
3. Újpest FC 2 1 1 3–1 +2 4
4. Ferencvárosi TC 1 1 2–0 +2 3
5. DVSC-Teva 1 1 3–2 +1 3
6. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
7. MTK Budapest 2 1 1 2–2 0 3
8. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–2 –1 3
9. Puskás Akadémia FC 1 1 0–1 –1 0
10. Videoton FC 2 2 0–2 –2 0
11. Vasas FC 2 2 2–5 –3 0
12. Békéscsaba Előre 2 2 2–7 –5 0
LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., szombat
15.30 Bp. Honvéd–MTK 2–1
Kassai Viktor
18.00 Videoton FC–Haladás 0–1 Solymosi Péter
18.00 Paksi FC–Békéscsaba 4–0
Erdős József
20.30 Vasas–Újpest FC 1–3 Vad II István
Július 26., vasárnap
18.00 DVSC-Teva–Puskás Akadémia
Bognár Tamás
18.00 FTC–DVTK (Tv: M4)Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik