Nem bírt a sereghajtóval a Videoton

Vágólapra másolva!
2016.02.20. 15:23
null
A sereghajtó Békéscsabával nem volt könnyű dolga a Videotonnak (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I 21. fordulójában a címvédő Videoton 1–1-es döntetlent játszott a sereghajtó Békéscsabával. A mérkőzésen némi meglepetésre a csabaiak szerezték meg a vezetést Laczkó Zsolt találatával, ám a fehérváriak Vaskó Tamás öngóljával egyenlítettek.

 

KATTINTSON IDE A TALÁLKOZÓ ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁÉRT!

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Videoton–Békéscsaba 1–1 (Vaskó 19. – öngól, ill. Laczkó 10.)

A pocsék formában lévő Békéscsaba (legutóbbi öt meccsén mindössze egy pontot szerzett a sereghajtó) a címvédő, jelenleg ötödik helyen tanyázó Videotonhoz „látogatott” (a fehérváriak Felcsúton játsszák hazai meccseiket átmenetileg). A mérkőzés elején a Vidi rá is ijesztett ellenfelére, egy bal oldali beadást Tischler Patrik továbbított a hálóba, ám mindezt lesről tette, így az eredmény nem változott. Még...

A 10. percben ugyanis némi meglepetésre a Békéscsaba megszerezte a vezetést. A vendégek saját térfelükről indították az akciót, Ezequiel Calvente iramodott meg és vezette rá a labdát Juhász Rolandra, majd az előlragadó Szolnoki Roland helyén kilépő Laczkó Zsolt elé tálalt, aki jó 10 méterről ballal a kapu bal oldalába helyezett. (0–1)

A Videotont felrázta a kapott gól: a 14. percben előbb Filipe Oliveira lőtt mellé ígéretes helyzetből, majd pár perccel később Feczesin Róbert hozta ziccerbe Rudolf Gergelyt a tizenhatoson belül, ám a támadó a kirobbanó Vukasin Polekszics kapusba bombázta a labdát. A 19. minutumban azonban már a montenegrói kapus is tehetetlen volt...Ekkor Fejes András lépett ki a bal szélen, majd ívelte középre a labdát, a menteni igyekvő Vaskó Tamás suta mozdulattal ért bele, saját kapujába hullott a labda. Polekszics már kimozdult a kapujából, így ő sem tudott menteni. Öngóllal egyenlített tehát a Videoton. (1–1)

A félidő második felében gyűrték egymást mezőnyben a csapatok, a Békéscsaba mélyen, saját térfelén védekezett, a Videoton pedig átlövésekkel próbálta feltörni az ellenfél védelmét, sikertelenül. A szünetben így 1–1 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után érdekes jeleneteknek lehettek szemtanúi a mérkőzésre kilátogatók (1763-an voltak): Fabio szöglete után egy Videoton-védőről a hálóba pattant a labda, a játékvezető azonban némi hezitálás után érvénytelenítette a találatot. Gyűrték egymást a csapatok a mezőnyben, de igazán nagy helyzet egyik csapat előtt sem adódott.

A 69. percben a csereként beálló Loic Nego szinte első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, ám a tizenhatoson belül nem tudta eltalálni a kaput. A hajrában kapuja elé szegezte a Békéscsabát a Videoton: előbb Tischler lövését hárította bravúrosan Polekszics, majd Pölöskei távoli bombáját is kikotorta a bal alsóból a montenegrói kapus.

A hosszabbítás utolsó percében Laczkó Zsoltot kiállította a játékvezető, így a Békéscsaba tíz emberrel fejezte be az 1–1-re végződő találkozót.


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 18 1 2 44–8 +36 55
2. Újpest FC 21 9 8 4 29–20 +9 35
3. DVSC-Teva 21 9 7 5 34–22 +12 34
4. Szombathelyi Haladás 21 8 8 5 18–20 –2 32
5. Videoton FC 21 10 1 10 23–21 +2 31
6. MTK Budapest 20 8 6 6 25–21 +4 30
7. Paksi FC 20 8 6 6 24–21 +3 30
8. Budapest Honvéd 21 6 6 9 25–27 –2 24
9. Diósgyőri VTK 21 6 5 10 22–32 –10 23
10. Vasas FC 21 6 1 14 20–35 –15 19
11. Puskás Akadémia FC 21 4 7 10 24–33 –9 19
12. Békéscsaba Előre 21 3 4 14 18–46 –28 13

21. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Február 20., szombat
15.00 DVTK–Budapest Honvéd 2–1 Kassai Viktor
15.30
Vasas–Haladás 1–0 Németh Ádám
15.30 Ferencváros–Puskás Akadémia 2–0
Farkas Ádám
15.30 Videoton–Békéscsaba 1–1 Szilasi Szabolcs
15.30 DVSC–Paks 2–0 Iványi Zoltán
17.00Újpest–MTK 1–1Vad II István
A bajnokság állását itt nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik