A Paks végleg elintézte a Vasas bajnoki álmait

Vágólapra másolva!
2017.05.06. 17:50
null
Háromszor is Nagy Gergely kapujába került a labda (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a Paks Lenzsér Bence, Bartha László és Hahn János góljával 3–0-ra legyőzte a Vasast a Szusza Ferenc Stadionban.

 

LABDARÚGÓ NB I

30. FORDULÓ
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion. V: Vad II István
Vasas–Paks 0–3 (Lenzsér 8., Bartha 83., Hahn 92.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Ünnepi hangulatban indult a meccs, hiszen a kezdőrúgás előtt a legidősebb élő magyar válogatott játékost, Raduly Józsefet köszöntötték 90. születésnapja alkalmából.

Ennek ellenére a legutóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítő Paks kezdte jobban a találkozót, Csertői Aurél együttese letámadta a Vasast, ez pedig egy kissé megzavarta az angyalföldieket. Az eredményre sem kellett sokat várni, a 8. percben Lenzsér Bence egy megcsúsztatott szöglet után fél méterről fejelt a kapuba (0–1) – a Paks több mint 280 perc után jegyzett ismét gólt az NB I-ben.

Ezután azonnal váltott a Vasas, amit jól jelzett, hogy fél perccel később egy támadáson belül Kleisz Márk és Mahir Saglik is a kapufát találta el. A folytatásban hiába maradt a piros-kék fölény – Ádám Martin lövését a védők vágták ki a gólvonalról, majd Vaskó Tamás közeli, léc alá tartó fejesét Molnár Péter tolta szögletre –, nem született hazai gól az első félidőben.

A fordulás után felváltva forogtak veszélyben a kapuk, nagyobb helyzetek azonban a kontrákra berendezkedő tolnaiak előtt adódtak. Nagy Gergely sokáig jól állta a sarat – vagy amikor ő hibázott, akkor Haraszti Zsolt gurította el az üresen maradt kapu előtt a labdát... –, a hajrában azonban újabb két Paks-gól született: előbb Bartha László szerezte meg szezonbeli kilencedik bajnoki találatát, majd a csereként beálló Hahn János a ráadásban közelről a kapuba pofozta a labdát, így beállítva a 3–0-s végeredményt.

A Paks három vereség – illetve idegenben három nyeretlenül megvívott meccs – után győzött ismét, s ezzel végleg elintézte a Vasas bajnoki álmait.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47–27 +20 56
2. Videoton FC 30 16 8 6 58–26 +32 56
3. Ferencvárosi TC 30 13 9 8 51–40 +11 48
4. Vasas FC 30 14 5 11 45–36 +9 47
5. Szombathelyi Haladás 30 12 6 12 38–40 –2 42
6. Paksi FC 30 10 11 9 35–33 +2 41
7. Újpest FC 30 9 12 9 45–45 0 39
8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37–40 –3 37
9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36–53 –17 35
10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33–49 –16 35
11. MTK Budapest 30 8 11 11 24–33 –9 35
12. Gyirmót FC Győr 30 4 9 17 18–45 –27 21

 

NB I, 2016–2017, 30. FORDULÓ
MÁJUS 6., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton FC–Haladás 2–0Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Debreceni VSC–Újpest FC 1–0 Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–5
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
Gyirmót FC Győr–Diósgyőri VTK 1–1
Győr, Gyirmót, Alcufer StadionKarakó Ferenc
Vasas–Paksi FC 0–3Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
MTK Budapest–Ferencváros 1–3 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik