Vége az Újpest hosszú nyeretlenségének, megverte a Vasast

Vágólapra másolva!
2015.10.24. 17:35
null
Az Újpest sokáig nem tudta feltörni a foggal-körömmel védekező Vasas védelmét (Fotó: Földi Imre)
Az Újpest sokáig nem tudta feltörni a Vasas védelmét, de az utolsó tíz percben kétszer is betalált, így megszakította kilencmeccses nyeretlenségi sorozatát. Az Újpestben újra pályára léphetett Kabát Péter is, aki az első gólt hozó tizenegyest is kiharcolta.

 

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Újpest–Vasas 2–0 (Diagne 80., 85. – az elsőt 11-esből)

Két, rendkívül gyenge formában lévő csapat küzdött meg egymással Újpesten, hogy a másik rovására szaporítsa pontjai számát. Aggodalomra leginkább Nebojsa Vignjevics edzőnek lehetett oka, hiszen a meccs előtt az Újpesté volt az NB I leghosszabb aktív rossz szériája, kilences nyeretlenségi sorozattal. A Vasasnál már korábban megunták a gyengélkedést, ezért Szanyó Károly helyett most már Simon Antal irányítja a szakmai munkát. A kezdés nem volt valami fényes, hiszen első meccsén az angyalföldiek Nyíregyházán tizenegyesek után elbúcsúztak a Magyar Kupától.

Az első félidő rendkívül egyhangúnak bizonyult. Elsősorban az Újpest támadott, a Vasas a védekezéssel foglalkozott, és bár ez azt jelentette, hogy a hazai kapura egyáltalán nem volt veszélyes a piros-kék csapat, legalább gólt nem kapott.

Az Újpestet erősíthette a tudat, hogy 1997 óta nem kapott ki hazai pályán a Vasastól, de más nem nagyon, mert hiába volt már-már nyomasztó a mezőnyfölénye, helyzeteket csak elvétve alakított ki, a góltól pedig igen messze járt.

A második félidőben is az Újpest támadott inkább. Az első óra végére a levegőben lógott a hazaiak gólja, de ehhez jóval pontosabban kellett volna célozniuk, és fantáziadúsabb játékra lett volna szükségük. A Vasasból egyedül Remili keltett veszélyt, de magára hagyatva küzdött a védőkkel. Amíg Balajczának szinte védenivalója sem volt, addig kollégája, a vasasos Nagy Gergely jóval többször avatkozott játékba.

A sündisznóállásban megvívott meccsek ritkán hoznak sikert, így a Vasas is ráfázott a túlzottan védekező taktikájára, hiszen a 79. percben a nem sokkal korábban beálló Kabáttal szabálytalankodott Debreceni a tizenhatoson belül. A tizenegyest pedig egy perccel később Diagne biztosan rúgta a bal alsóba. 1–0

Aztán, ha már ennyire belejött Diagne, mindjárt lőtt egy másodikat is a 85. percben, ezúttal egy szerencsés gólt, hiszen 20 méteres lövése után a labda Debrecenin megpattanva jutott a kapuba. 2–0

A hazaiaknak ezzel megszakadt a rossz sorozatuk, kilenc nyeretlen meccs után győztek ismét az NB I-ben. A Vasas viszont továbbra is benne van a slamasztikában, mert ez a teljesítmény – edzőváltás ide vagy oda – kevés lesz a bennmaradáshoz.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 13 12 1 27–5 +22 37
2. Paksi FC 13 6 4 3 17–10 +7 22
3. MTK Budapest 13 6 4 3 19–13 +6 22
4. Szombathelyi Haladás 13 5 6 2 11–10 +1 21
5. DVSC-Teva 13 5 5 3 21–14 +7 20
6. Budapest Honvéd 13 4 4 5 16–18 –2 16
7. Videoton FC 13 5 8 14–16 –2 15
8. Diósgyőri VTK 13 4 3 6 14–23 –9 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 15–15 0 15
10. Puskás Akadémia FC 13 2 6 5 14–17 –3 12
11. Vasas FC 13 3 1 9 9–17 –8 10
12. Békéscsaba Előre 13 2 2 9 11–30 –19 8
13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Október 24., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVSC 1–1
Andó-Szabó Sándor
17.30 Békéscsaba–Paks 2–3
Berke Balázs
17.30 Haladás–Videoton 1–0
Kassai Viktor
17.30 MTK–Honvéd 2–1
Vad II István
17.30 Újpest–Vasas 2–0
Erdős József
17.30 DVTK–Ferencváros 0–2Szabó Zsolt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik