Leendő és mai újpesti is betalált, ikszelt a Honvéd

Vágólapra másolva!
2017.03.11. 17:55
null
Küzdelmes meccs volt (Fotó: Török Attila)
Izgalmas, fordulatos mérkőzésen ikszelt az Újpest odahaza a Budapest Honvéddel a labdarúgó NB I 23. fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Újpest–Bp. Honvéd 1–1 (Angelov 91., ill. Zsótér 27.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3130 néző. Vezette: Kassai

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Bizonyára sokan emlékeznek még az idősebbek közül Gróf Attilára, a nyolcvanas-kilencvenes évek remek kapusára, aki annak idején éppen a Honvédtól igazolt a lila-fehérekhez. Nem tudjuk, most melyik csapatnak szurkolt az ötvenkét esztendős, a Tatabányában, a Videotonban és a Vasasban is megforduló egykori kapuvédő – aki most fiáért, Gróf Dávidért izgulhatott.

Idősebb Gróf 1992-ben a Parma ellen olyan klasszisokkal nézhetett farkasszemet, mint Alessandro Melli, Alberto Di Chiara, Sergio Berti vagy Faustino Asprilla, fiának, Dávidnak önhibáján kívül ilyen híres ellenfelek nem jutottak erre a szombatra, de így sem unatkozott.

Az első félidőben kétszer is nagyot védett, miközben Nemanja Andrics az ötösről a léc fölé vágta ziccerét, majd Lázok János (!) fejelte a kapu fölé Jonathan Heris minden bizonnyal gólba tartó lövését. Gróf csapattársai sem unatkoztak, a nyáron az Újpesthez igazoló, most kölcsönben a Honvédot erősítő Zsótér Donát például szép gólt lőtt leendő kenyéradójának, leendő csapattársa, Mohl Dávid passzából: 0–1!

Davide Lanzafame megduplázhatta volna a kispesti előnyt, de fellökte őt nagy helyzetben Balajcza Szabolcs (honvédos verzió)/mentett előle parádésan az utolsó pillanatban Balajcza Szabolcs (újpesti verzió) – a pártatlan felek inkább egy büntetőt kértek számon Kassai Viktortól.

A második félidőben is ment előre bátran az Újpest, és eljutott kisebb-nagyobb helyzetekig, a kedvére kontrázó Honvéd közben eldönthette volna a mérkőzést, ha kissé figyelmesebbek játékosai.

Nebojsa Vignjevics ismét előreküldte jobbszélsőnek Jonathan Herist, majd a pályára vezényelte Balázs Benjámint, Mihailo Perovicsot és Viktor Angelovot is – utóbbi végül begyötört egy gólt a ráadásban, így pontot mentettek a lila-fehérek. 1–1!

Ha nem is hozott csúcsminőséget a mérkőzés, végig hajtottak a játékosok, sok-sok izgalmas jelenetet, helyzetet láthattak a szurkolók, a legvégén pedig ponttá érett az újpesti akarat. A lefújás után Vignjevics és Rossi tökéletesen egyetértett: egyikük sem tudott örülni ennek a döntetlennek.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 23 13 5 5 49–20 +29 44
2. Budapest Honvéd 23 12 5 6 36–22 +14 41
3. Vasas FC 22 11 5 6 33–20 +13 38
4. Ferencvárosi TC 23 10 8 5 38–28 +10 38
5. Paksi FC 23 8 9 6 28–26 +2 33
6. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25–30 –5 31
7. Újpest FC 23 7 10 6 34–33 +1 31
8. Szombathelyi Haladás 22 8 5 9 25–29 –4 29
9. MTK Budapest 23 6 8 9 18–27 –9 26
10. Debreceni VSC 23 6 6 11 24–30 –6 24
11. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 26–47 –21 21
12. Gyirmót FC Győr 23 3 7 13 11–35 –24 16
NB I, 2016–2017, 23. FORDULÓ
MÁRCIUS 11., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁMOK
Videoton–DVTK 2–0
Felcsút, Pancho ArénaBerke Balázs
2455
DVSC–Paks 1–3
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
3021
MTK Budapest–Vasas 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
2971
Mezőkövesd–Gyirmót 1–1Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
1518
Ferencváros–Haladás 3–1
Budapest, Groupama ArénaSzőts Gergely
6983
Újpest–Bp. Honvéd 1–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Kassai Viktor
3130
A 23. forduló össznézőszáma: 20 078, átlag: 3346.
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik