Az Újpest megelőzte a Ferencvárost a tabellán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.04. 19:55
null
Mint ezen a fotón is, az Újpest a Dunaújváros fölé nőtt (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I tizedik fordulójában az Újpest számtalan helyzete közül hármat értékesítve nyert odahaza a Dunaújváros ellen.

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

ÚJPEST–DUNAÚJVÁROS PASE 3–0 (Vasziljevics 37., Simon K. 87., Sztaniszavljevics 90.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Mondjuk meg őszintén, nem volt az a szakadatlan, hovatovább szűnni nem akaró kéjhömpöly az Újpest és a Dunaújváros bajnokijának első félideje. Igaz, ami igaz, Dusan Vasziljevics csoda higgadtan panenkázta a kapu közepébe az Asmir Suljic által kiharcolt (mások szerint összeszínészkedett) büntetőt, és ezzel lett 1–0, de hiába támadott végig a lila-fehér csapat, két kivétellel a kreativitás legkisebb jele nélkül tette ezt – amikor meg helyzetig jutott, akkor Simon Krisztián, illetve Suljic nagyot hibázott. A PASE támadásai tulajdonképpen a taktikai táblán maradtak, a védekezés kitöltötte a vörös mezesek estéjét, és nemcsak az első félidőben, hanem akkor is, amikor már hátrányba kerültek.

Jót tett a pihenő az Újpestnek, a fordulás után ötpercenként lőhetett volna gólt, de roppant bőkezűen bánt lehetőségeivel a házigazda; amikor meg nem céloztak rosszul vagy Milinte Árpád sem tudott védeni, akkor meg a kapufa „hárított". Enis Bardhi duplázhatott, Vasziljevics triplázhatott volna, ha kissé összeszedettebb, Balogh Balázs és Simon ugyanis felváltva adták társaiknak a forintos labdákat. A válogatottban a védők közé sorolt Simon nagyon élt a mérkőzésen, de négy zicceréből párat azért illett volna értékesíteni.

Ez is belefért azonban, mert a hajrában Nikházi Márk bombája a lécen csattant, Simon Krisztián pedig ötödik sanszával már élt (2–0), majd a csereként beálló Filip Sztaniszavljevics olyat tett, mint ezen a mérkőzésen senki: értékesítette egyetlen helyzetét: 3–0!

Ha nem is habkönnyedén, de győzött a kiesőjelölt ellen odahaza az Újpest, és hogy még szebb legyen a lila-fehérek estéje, ezzel a három ponttal megelőzték a tabellán a Ferencvárost.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 10. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 3., péntek
19.00
Puskás Akadémia–Győri ETO 2–1 Solymosi Péter
Október 4., szombat
14.00Diósgyőri VTK–Ferencváros 2–1 Iványi Zoltán
16.00
Debreceni VSC-Teva–Budapest Honvéd 4–0 Fábián Mihály
18.00
Paks–Kecskeméti TE 2–3
Szabó Zsolt
18.00
Pécsi MFC–Videoton 0–2
Vad II István
20.00Újpest–Dunaújváros PASE 3–0
Pintér Csaba
Október 5., vasárnap
16.30
MTK–Nyíregyháza (M1)
Farkas Ádám
18.30
Haladás–Lombard Pápa (Sport2)
Kassai Viktor
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 10 27–3 +24 30
2. MTK Budapest 9 7 2 14–10 +4 21
3. Diósgyőri VTK 9 6 2 1 16–9 +7 20
4. MVM Paks 9 5 3 1 17–7 +10 18
5. Újpest FC 10 4 5 1 9–5 +4 17
6. Ferencvárosi TC 10 5 1 4 14–10 +4 16
7. DVSC-Teva 10 3 3 4 10–8 +2 12
8. Kecskeméti TE 9 3 2 4 10–12 –2 11
9. Puskás Akadémia FC 10 3 2 5 13–16 –3 11
10. Győri ETO FC 9 3 1 5 14–16 –2 10
11. Budapest Honvéd 10 3 1 6 9–14 –5 10
12. Pécsi MFC 10 2 4 4 11–16 –5 10
13. Lombard Pápa FC 9 2 3 4 5–13 –8 9
14. Nyíregyháza Spartacus FC 9 2 2 5 8–13 –5 8
15. Szombathelyi Haladás 9 1 2 6 3–13 –10 5
16. Dunaújváros PASE 10 3 7 6–21 –15 2
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik