NB I: Tőzsér máris kiemelkedett, nincs fradista a legjobbak között

Vágólapra másolva!
2016.09.12. 14:00
null
Géresi Krisztián lett a forduló legjobbja (Fotó: )
A szezonban először fordult elő, hogy nincs Ferencváros-játékos az InStat-adatok által összeállított álomcsapatunkban, amelyben hatalmas fölényben vannak a Videoton-játékosok, kilencen is bekerültek! Az Angliából hazatérő Tőzsér Dániel máris kiemelkedett a DVSC-ből, és a szezonban először gyirmóti labdarúgó is ott van a legjobbak között.

Tarolt a Videoton, a teljes védelem a székesfehérváriakból került ki, a legjobb kapus a magabiztosan védő és bravúrokat is bemutató Kovácsik Ádám (295-ös index) lett. A Haladástól nem kapott gólt Henning Berg együttese, ehhez sokat tett hozzá a két középhátvéd Paulo Vinícius (274) és Fejes András (295).

Loic Nego (317) és Stopira (283) azonban az ellenfél kapuja előtt is aktív volt, előbbi lövése után éppen utóbbi szerezte a találkozó első gólját. A szezonban most már rendszeresen szűrőként játszó Juhász Roland (309) a második találatnál jeleskedett, amikor öt Haladás-játékoson cselezte át magát.

A középpályán a rutinos játékos mellett Pátkai Máté (284) és az Angliából, a Queens Park Rangerstől hazatérő Tőzsér Dániel (288) került be, aki első meccsén rögtön kiemelkedett a mezőnyből a DVSC–Újpest meccsen, közel járt a gólhoz is, valamint a Loki második találata előtt ő indította Horváth Zsoltot.

A támadóknál a szezonban először került be Gyirmót-labdarúgó, Csiki Norbert (277) a DVTK legyőzéséből gólpasszal vette ki a részét. A végére pedig ismét vidisek maradtak, az okos fejes gólt szerző Feczesin Róbert (311) és a parádés befejezéssel jelentkező Géresi Krisztián (345), aki a forduló legjobbja lett.

A 8. FORDULÓ INSTAT-ÁLOMCSAPATA
Kovácsik Ádám (Videoton, 295-ös index) – Loic Nego (Videoton, 317), Paulo Vinícius (Videoton, 274), Fejes András (Videoton, 295), Stopira (Videoton, 283) – Pátkai Máté (Videoton, 284), Juhász Roland (Videoton, 309), Tőzsér Dániel (DVSC, 288) – Csiki Norbert (Gyirmót, 277), Feczesin Róbert (Videoton, 311), Géresi Krisztián (Videoton, 345)

Az InStat-index az Instat statisztikai elemzőrendszer egy játékosra vonatkozó teljes teljesítménymutatója. Ez az összes megmozdulás indexe alapján jön ki, de a posztspecifikus mutatók súlyozottan szerepelnek a rendszerben (így például egy védőnél a párharcok, egy támadónál a kulcspasszok, lövések számítanak jobban).

NB I, 2016–2017, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 10., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton–Haladás 3–0Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Mezőkövesd–Honvéd 3–1Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
Gyirmót FC Győr–DVTK 1–0
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionAndó-Szabó Sándor
Vasas–Paks 1–0
Budapest, Illovszky Rudolf StadionVad II István
DVSC–Újpest 2–1Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
MTK–Ferencváros 2–1Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionKarakó Ferenc
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC861112–5+719
2. Ferencvárosi TC842215–9+614
3. Szombathelyi Haladás842212–10+214
4. Videoton FC841317–7+1013
5. Újpest FC84139–7+213
6. Budapest Honvéd832310–8+211
7. Debreceni VSC832311–12–111
8. Mezőkövesd Zsóry FC82339–11–29
9. MTK Budapest82334–6–29
10. Diósgyőri VTK82159–18–97
11. Paksi FC81346–11–56
12. Gyirmót FC Győr81344–14–106

 

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Szerződést hosszabbított saját nevelésű játékosával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.11.26. 22:20

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Kapufákig ugyan eljutottak a fehérváriak, de a gólok elmaradtak a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 15:52

Boér Gábor elmondta, miért kellett távoznia a Videotontól

Labdarúgó NB II
2025.11.22. 20:49

Nikolics Nemanja és Pető Tamás: Hazaértünk és motiváltak vagyunk 

Labdarúgó NB II
2025.11.20. 17:35

Nyáron érkezett, a Videoton máris szerződést bontott a labdarúgóval

Labdarúgó NB II
2025.11.18. 09:49
Ezek is érdekelhetik