NB I: több ezer jegyigénylés a Vasas és az AS Roma meccsére

2011.07.08. 18:16
Címkék
A Vasas-Híd labdarúgócsapatához már több ezer jegyigénylés futott be az AS Roma augusztus 3-i, budapesti fellépésére.

Az idén centenáriumát ünneplő angyalföldi klub pénteki tájékoztatása szerint külföldről is sokan érdeklődtek a belépők iránt.

„Még számunkra is meglepő, hogy a határon túlról is mennyien érdeklődnek a "Farkasok" vendégjátéka iránt – mondta Erdős László, a Vasas-Híd ügyvezetője. – A környező országok mellett még Görögországból is kaptunk telefont, hogy mikor és hol lehet hozzájutni a Puskás Stadionban megrendezésre kerülő összecsapás jegyeihez.”

A tervek szerint a jelentősebb jegyirodák mellett a Fáy utcában is napokon belül elkezdik a belépők árusítását.

A Vasas szerdán jelentette be, hogy a világbajnok Francesco Totti által vezényelt olasz elitalakulat legjobb összeállításában, sztárjaival a soraiban lép pályára a találkozón.

Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
11 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
43 perce

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája