NB I: tizenhat éves csúcsot döntött meg a Videoton!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.04. 15:29
null
A Videoton játékosai a szabadnapjukon lettek bajnokok (Fotó: Mirkó István)
Vasárnap eldőlt a bajnoki cím sorsa a labdarúgó NB I-ben: a Videotoné az aranyérem, a fehérvári együttes ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert. A 26. forduló után ünnepelhetett a Vidi, az utóbbi években, amióta ismét 16 csapatos az NB I, egyszer sem fordult elő, hogy ilyen korán bajnoki címet szerez valamelyik csapat.

Szombaton a Videoton tett egy óriási lépést a bajnoki cím megszerzése felé, 2–1-re győzött Debrecenben, így 14 pontos előnyre tett szert a második helyen álló Ferencvárossal szemben. A Fradinak azonban hátravolt a pécsi mérkőzése, és ha győzött volna, még nem ünnepelhetne a fehérvári együttes, hiszen 11 pontra olvad az előnye, ez még négy forduló alatt behozható. Ám az FTC nem nyert, csak ikszelt (2–2) Pécsen, így vasárnap este a Videoton játékosai, szakvezetői és szurkolói ünnepelhették a bajnoki címet!

Érdekesség, hogy az utóbbi években a Ferencváros és a Pécs többször is asszisztált bajnokavatáshoz. Két évvel ezelőtt a Győri ETO a 27. fordulóban úgy lett bajnok, hogy – miután a Videoton 2–1-re kikapott Debrecenben – otthon Völgyi Dániel góljával 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost. 2012-ben pedig a DVSC a 28. fordulóban lett aranyérmes azzal, hogy 4–0-ra legyőzte a PMFC-t, és két fordulóval a vége előtt nyolcpontos előnyre tett szert a Videotonnal szemben.

A Pécs és az FTC ilyetén szerepvállalása majdnem kísérteties hasonlóságot mutat a tíz évvel ezelőtti eseményekkel – csak akkor a DVSC volt a haszonélvező. A 2004–2005-ös szezon 28. fordulójában a Debrecen szombaton 5–1-re legyőzte a Békéscsabát, így nyolc ponttal vezetett a Ferencváros előtt, amely vasárnap Pécsre látogatott. A debreceniek tehát – ahogy most a Videoton – a tv-fotelben ülve szurkolhatták ki az aranyérmüket, és sikerrel jártak: a PMFC Lipcsei Péter öngóljával és Horváth Gyula találatával 2–0-ra legyőzte az FTC-t, így a DVSC már ekkor bajnok lett! Az igazi ünneplés a következő fordulóban volt, otthon játszott a Loki – ki nem találnák, a Pécs ellen… –, és 3–1-re győzött, majd a lefújást követően a bajnokcsapat tagjai, vezetői Bozóky Imre MLSZ-elnöktől vették át az aranyérmeket.

AZ UTÓBBI ÉVEKBEN (2005–2015) MELYIK FORDULÓBAN LETT BAJNOK AZ ARANYÉRMES?
Szezon Bajnokcsapat Mikor bajnok Pontszám
2014–2015: Videoton 26. forduló 67+?
2013–2014: Debrecen 30. forduló 62
2012–2013: Győr 27. forduló 64
2011–2012: Debrecen 28. forduló 74
2010–2011: Videoton 28. forduló 61
2009–2010: Debrecen 30. forduló 62
2008–2009: Debrecen 29. forduló 68
2007–2008: MTK 29. forduló 66
2006–2007: Debrecen 28. forduló 69
2005–2006: Debrecen 30. forduló 68
2004–2005: Debrecen 28. forduló 62

Említettük, hogy amióta ismét 16 csapatos az NB I, egyetlen bajnok sem ünnepelt ilyen korán. Tavaly például matematikailag csak az utolsó fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa, a záró forduló előtt a DVSC három ponttal vezetett a Győr előtt, s bár 14-gyel jobb volt a gólkülönbsége, elviekben még bajnok lehetett volna az ETO is, ha mondjuk kilenc góllal legyőzi a Mezökövesdet, a Loki meg odahaza hat góllal kikap a Honvédtól. Ez nem történt meg (a győriek „csak” öt góllal nyertek, a debreceniek meg csupán két góllal veszítettek), de nagyon minimális matematikai esély volt arra, hogy az utolsó körben helyet cseréljen egymással a két csapat. Ezen kívül még kétszer dőlt el az utolsó fordulóban a bajnoki cím sorsa az utóbbi tíz esztendőben: 2006-ban és 2010-ben, mind a két esetben a DVSC örülhetett a végén (előbb az Újpest, utóbb a Videoton kárára).

A története második NB I-es bajnoki címét szerző Videoton négy évvel ezelőtt a 28. fordulóban (2011. május 11-én, szerdán) a Kaposvár 3–1-es legyőzésével lett fennállása során először aranyérmes az élvonalban. Akkor Nikolics Nemanja góljára Miroszlav Grumics válaszolt a 76. percben, és ha 1–1 maradt volna a vége, akkor még nem ünnepelhetett volna a Videoton, mert csak hat pont lett volna az előnye a Pakssal szemben. Ám aztán a 80. percben Polonkai Attila ismét vezetést szerzett a Vidinek, majd Szakály Dénes gólja biztossá tette a győzelmet és az aranyérmet.

A VIDEOTON 2011-ES BAJNOKAVATÓ MECCSE

A Videoton most négy fordulóval a vége előtt lett aranyérmes. Legutóbb az MTK dicsekedhetett ilyen korai bajnokavatással, a fővárosi kék-fehérek az 1998–1999-es idényben – igaz, még 18 csapatos bajnokságban, azaz 34 fordulós rendszerben – öt fordulóval a szezon zárása előtt nyerték meg a bajnokságot. A Babos G. – Molnár Z., Lőrincz, Komlósi, Elek N. (Szamosi) – Erős K. (Balaskó), Halmai, Illés, Madar Cs. – Kenesei K. (Preisinger), Orosz összetételű, Egervári Sándor irányította együttes a Hungária körúti stadionban Illés Béla és Orosz Ferenc találatával 2–0-ra legyőzte a Gázszert, és 16 pontos előnyre tett szert a második helyen álló Ferencvárossal szemben – ezt a hátralévő öt fordulóban már nem lehetett ledolgozni.

Említsünk még meg két statisztikai érdekességet: amióta ismét 16 csapatos az NB I, a legtöbb ponttal a Debrecen lett bajnok, a Loki a 2011–2012-es szezonban 74 pontot gyűjtött. A Videoton 67-nél jár, tehát felülmúlhatja a debreceniek három évvel ezelőtti teljesítményét.

A mostani a 39. olyan élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, amely 16 csapatos, hagyományos rendszerű (mindegyik gárda kétszer mérkőzik meg egymással, nincs rájátszás), harminc fordulóból áll, és nem törlik egyik együttes eredményét sem. A korábbi harmincnyolc ilyen bajnokságot csupán egy csapat tudta veretlenül megnyerni, a 2011–2012-es szezonban a DVSC. A Videotonnak most egy zakója van (épp a Loki győzte le), ha a hátralévő négy fordulóban nem kap ki, akkor a vereségek tekintetében a második helyre kerül ebben az összevetésben, a többi bajnok ugyanis – a már említett, veretlen debrecenieket kivéve – legalább két vereséget elszenvedett a 16 csapatos szezonokban.

A 16 csapatos élvonalbeli bajnokságok legjobb győzelmi mutatója az 1948–1949-es, bombaerős Ferencvárosé: 26 siker, 1 döntetlen, 3 vereség. A Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csatársorral támadó, 140 gólt szerző, legendás Fradi győzelmi rekordját nem döntheti meg a Videoton, ha a fehérváriak a hátralévő összes bajnoki meccsüket megnyerik, 25 győzelemmel zárnak. Ezzel viszont feljönnének a 16 csapatos bajnokságok második helyére, amely pozíció jelenleg az 1943–1944-es kiírásban bajnok Nagyváradé és az 1967-ben aranyérmes Ferencvárosé. Az első vidéki bajnok, a NAC a világháború alatt 24 győzelemmel (1 iksz, 5 vereség) lett aranyérmes, míg a Fradi mérlege 1967-ben 24–4–2 volt.

Többször is hangsúlyoztuk, hogy a 16 csapatos bajnoki szezonokat vettük figyelembe, hiszen értelemszerűen ezekkel lehet összehasonlítani a Videoton mostani teljesítményét. A jelenlegi, 30 fordulós rendszerben ugyanis egyik csapatnak sincs esélye arra, hogy megdöntse az Újpest győzelmi csúcsát, a lila-fehérek az 1945–1946-os Országos Bajnokságban a rájátszással együtt lejátszott 36 fordulóban 32-szer győztek (háromszor ikszeltek és egyszer kaptak ki).

LABDARÚGÓ NB I, 26. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Nézőszámok
Május 1., péntek
19.00
Paksi FC–Budapest Honvéd 0–0
Andó-Szabó Sándor1034
Május 2., szombat
14.00
Debreceni VSC–Videoton FC 1–2
Iványi Zoltán6155
16.00
MTK Budapest–Kecskeméti TE 0–0 Karakó Ferenc
420
18.30
Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC 1–2 Vad II István1358
18.30
Szombathelyi Haladás–Dunaújváros PASE 1–4 Erdős József
2430
18.30
Diósgyőri VTK–Lombard Pápa 2–1Pintér Csaba2010
Május 3., vasárnap
16.30
Újpest FC–Győri ETO 1–0 Solymosi Péter
1058
18.30
PMFC–Ferencvárosi TC 2–2 Szabó Zsolt
3724
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik