NB I: távozhat Debrecenből a „tűzoltónak” érkezett kapus

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 10:54
null
A nyári hosszabbítás ellenére már télen távozhat Debrecenből Marko Milosevics (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben ötödik helyen telelő Debreceni VSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy távozhat a csapattól a 2023 márciusában igazolt szerb kapus, Marko Milosevics, Andrija Majdevac kapcsán egy szerb klubbal tárgyalnak, míg a 30-szoros magyar válogatott középpályás, Varga József nem utazott el a hajdúságiakkal a törökországi edzőtáborba.

A klub tájékoztatása szerint Varga József betegséggel küzd, ezért már a csapat múlt heti edzésein sem vett részt, s nem utazik el az antalyai edzőtáborba. A téli felkészülést szintén kihagyja a 32 éves Marko Milosevics is, a szerb kapus a több játéklehetőség reményében kereshet magának új klubot.

A DVSC 2023 márciusában azért szerződtette az akkor szabadon igazolható Milosevicset, mert nem sokkal korábban távozott a csapattól a Görögországba igazoló Gróf Dávid, ezzel szinte párhuzamosan viszont Megyeri Balázs és Kovács Péter is megsérült.

Az előző idényben bronzérmet szerző csapatban a vezetőség szerint Milosevics nem nyújtott rossz teljesítményt, ezért júniusban a 2023–2024-es idény végéig meghosszabbították a szerb kapus szerződését, ám úgy fest, még annak lejárta előtt távozhat.

Miloesevics összesen 11 mérkőzésen védte a Loki kapuját, 14 gólt kapott öt kapott gól nélküli meccs mellett.

A DVSC közölte azt is, hogy a 26 éves, szintén szerb Andrija Majdevac is közel áll a távozáshoz, a DVSC vezetősége ugyanis egy szerb csapattal tárgyal a kölcsönszerződésről.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Jorgo Pëllumbi (albán, NK Varazdin – Horvátország), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Rácz Balázs (Kozármisleny)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Batai Tamás

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marko Milosevics (szerb), Andrija Majdevac (szerb, Szerbia – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
6 perce

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:08

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:51

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07
Ezek is érdekelhetik