nemzetisport.hu 2016.08.24 11:06 Frissítve: 2016.08.24 22:27

NB I: szerződést bontott a Vasas támadója, Debrecenbe tart

A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas közös megegyezéssel szerződést bontott Könyves Norberttel, aki a DVSC-nél folytatja a pályafutását. Az angyalföldi egyesület ügyvezető igazgatója, Vancsa Miklós nem sokkal később cáfolta értesülésünket, azt azonban elismerte, hogy tárgyalnak Könyves eladásáról, és a Debrecen érdeklődik a játékos iránt.

 

Úgy tudjuk, a 27 esztendős támadó mindenképpen szerette volna elhagyni a Vasast, amelyben ebben a szezonban csak egy bajnoki meccsen lépett pályára, és a klub sem ragaszkodott a megtartásához.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Könyves már meg is érkezett Debrecenbe, és hamarosan aláírhatja a szerződését.

Nem sokkal később Vancsa Miklós, az angyalföldi klub ügyvezető igazgatója tagadta, hogy felbontották volna Könyves megállapodását, ám azt elismerte, hogy tárgyalnak a futballista értékesítéséről.

„Könyves Norbert érték a Vasas számára, ezért fel sem vetődött a közös megegyezéssel történő szerződésbontás. Azonban a játékos eladásáról valóban tárgyalunk. Több csapat is érdeklődik a támadó iránt, így a Debrecen is. Amennyiben a Vasas FC-nek sikerül megegyezni egy érdeklődő klubbal az eladás feltételeiről és így pont kerül az ügy végére, erről a klub honlapján tájékoztatjuk a közvéleményt. Véleményem szerint Könyves Norbert eladása néhány napon belül realizálódhat” – mondta Vancsa Miklós a vasasfc.hu-nak.

Tisza Tibor klubváltása alkalmával a DVSC hivatalos honlapja arról számolt be, a klub vezetősége és a szakmai stáb közösen azon dolgozik, hogy a következő egy hétben négy-öt labdarúgóval megerősítse a csapatot – Könyves lehet az első érkező.

Könyves Norbert korábban játszott az MTK-ban és Pakson is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL

Érkezők: Bokros Tibor (Balmazújváros), Koval Viktor (Dunaújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb Videoton, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Krisztián, Bíró Péter, Kabály Márk, Kerekes Krisztián, Kovács Péter, Kozák Achilles Kálmán, Maruscsák Jan, Zsóri Dániel
Kiszemeltek:
Botka Endre (Honvéd), Tóth Milán (MTK), Könyves Norbert (Vasas)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Máté Péter (Nyíregyháza), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként), Slakta Balázs (szabadon igazolható), Bozidar Radosevic (horvát, Perszepolisz – Irán), Tisza Tibor (Nyíregyháza)
Kölcsönbe távozók: Kinyik Ákos (Budaörs), Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Balogh Krisztián (Balmazújváros), Sós Bence (ismét Mezőkövesd), Varga Kevin (ismét Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Felix Burmeister
(német, Arminia Bielefeld – Németország, szabadon igazolhatóként), Gergye Dániel (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, DVTK), Király Botond (Rákosmente), Vaskó Tamás (Békéscsaba), Mahir Saglik (török-német, Paderborn – Németország, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Murka Benedek (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kleisz Márk, Horváth Patrik, Tóth Olivér, Szilágyi Zoltán, Kovács Dávid
Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks)
Távozók:
Milos Adamovics (szerb, FK Radnik Szurdulica – Szerbia), Gál Mátyás (siófoki kölcsön után Siófok – végleg), Grúz Tamás (Budafoki MTE), Hermány Bence (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Christian Müller (német), Danijel Romic (horvát, érdeklődnek iránta: Hapoel Katamon Jerusalem – Izrael), Tamás László (siófoki kölcsön után Balmazújváros)
Kölcsönbe távozók: Horváth Patrik (Budaörs), Kovács Dávid (Siófok) , Szilágyi Zoltán (Siófok), Tóth Olivér (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország), Vida Máté (Videoton), Könyves Norbert (DVSC)

2019.04.24 23:48:04

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.04.24 14:39:11

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY

Sokáig kiegyenlített volt a párharc, de a Honvéd végül biztosan nyert idegenben is.

2019.04.23 19:40:46

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

„Sokan ebből a klubból élnek, én ezért a klubért halok. Én még akkor is itt leszek, amikor jó néhányan már nem.”

2019.04.23 22:11:19

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A magyar élvonal meccseinek nézőszáma finom emelkedést mutat

2019.04.23 19:43:33

Labdarúgó NB I BERECZKY ATTILA

A parázs hangulatú mérkőzésen három góllal nyert a vendégcsapat Debrecenben.