NB I: szerződést bontott a Mezőkövesd korábbi csékája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.09.04. 14:59
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Iszlai Bencével, aki így szabadon igazolhatóvá vált.

„Való igaz, elég komoly erősítések történtek a nyáron, elég sokan is lettünk hirtelen arra a pozícióra, ahol én is játszani szoktam, s mindent mérlegelve úgy döntöttem, máshol szeretném folytatni labdarúgó-pályafutásomat” – fogalmazott a Mezőkövesd honlapján a 29 éves játékos.„Való igaz, elég komoly erősítések történtek a nyáron, elég sokan is lettünk hirtelen arra a pozícióra, ahol én is játszani szoktam, s mindent mérlegelve úgy döntöttem, máshol szeretném folytatni labdarúgó-pályafutásomat” – fogalmazott a Mezőkövesd honlapján a 29 éves játékos.

„Olyan helyzetbe kerültem, amilyenbe korábbi karrierem során még nem, és nagyon nem szerettem volna a kispadon, vagy a lelátón helyet foglalni, amikor én a pályán érzem jól magam. Nincs bennem ellenérzés, ez egy természetes dolog, ilyen az élet és a futball, szóval nincs ezzel baj. A gond az lett volna saját magammal szemben, hogyha maradok, mert én mindenképpen játszani szeretnék. Abban, hogy ez a szerződésbontás ilyen gördülékenyen ment, köszönettel tartozom a klub vezetőségének, amelynek egyébként is mindent köszönök, mert nagyon szép két esztendőt töltöttem Mezőkövesden. Szintén köszönet illeti a szurkolókat, sok szeretetet kaptam tőlük, és mindig támogattak, a csapatnak pedig további sok sikert kívánok!”

Iszlai Bence az elmúlt két idényben összesen 34 tétmérkőzésen szerepelt a Mezőkövesd színeiben, tavasszal a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. A jelenlegi szezonban nem lépett pályára, három meccsen nevezve volt.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Aljakszandr Karnyicki (fehérorosz, Sepsi OSK – Románia), Molnár Gábor (PAFC, kölcsön után végleg), Nagy Dániel (Újpest FC), Andrij Neszterov (ukrán, Karpati Lviv – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Budaörs), Sajbán Miklós (Budaörs), Takács Tamás (szerbiai, DVSC), Budu Zivzivadze (grúz, Torpedo Kutaiszi – Grúzia)
Kölcsönbe érkezők: Berecz Zsombor (Fehérvár), Arcjom Kancavi (fehérorosz, Dnyapro Mahiljov – Fehéroroszország), Silye Erik (Ferencváros – ismét)
Kölcsönből visszatérők: Wieland Dominik (romániai, Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Csirmaz István (ceglédi kölcsön után Szolnoki MÁV FC), Sztefan Drazsics (szerb, Csangcsun Jataj – Kína), Dino Hodzic (horvát, ÍA Akranes – Izland), Hudák Dávid (szlovákiai, Gyirmót FC Győr), Iszlai Bence (szabadon igazolható), Koszta Márk (Újpest FC), Amadou Moutari (nigeri, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Nagy Richárd (Kaposvári Rákóczi, kölcsön után végleg), Szalai Attila (Apollon Limassol – Ciprus), Tóth Bence (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Baracskai Roland (Csákvár – ismét), Földi Botond (ceglédi kölcsön után Dorog), Novák Csanád (zalaegerszegi kölcsön után Szombathelyi Haladás), Oláh Bálint (Budafoki MTE – ismét)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tóth Máté (Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Wieland Dominik

Legfrissebb hírek

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
22 órája

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:57

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:14

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:50

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 16:38

Két játékos érkezett Újpestről az NB II-es Kozármislenyhez

Labdarúgó NB II
2026.09.04. 15:32

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 10:05

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 09:59