NB I: Supka szerint megérdemeltem győzték le a Ferencvárost

2011.08.13. 22:55
Címkék
A gólzápor ezúttal elmaradt, de a három pontot így is begyűjtötte a Bp. Honvéd az első osztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában hazai környezetben a Ferencváros ellen (1–0). A kispestiek vezetőedzője, Supka Attila szerint megérdemelt diadalt arattak.

„Tudtunk az elején is, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a Ferencváros ellen, mert a vendégek mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek – mondta Supka Attila a találkozót közvetítő Sport Tv-nek. – Nem igazán úgy kaptuk el a mérkőzést, ahogy szerettük volna, de úgy érzem, hogy nyolcvan percig nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. Bár volt egy olyan szituáció egy nullás vezetésünknél, amikor a Fradi gólt szerezhetett volna, de azt megúsztuk. Azt hiszem, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.” Supka Attila a találkozót közvetítő Sport Tv-nek. – Nem igazán úgy kaptuk el a mérkőzést, ahogy szerettük volna, de úgy érzem, hogy nyolcvan percig nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. Bár volt egy olyan szituáció egy nullás vezetésünknél, amikor a Fradi gólt szerezhetett volna, de azt megúsztuk. Azt hiszem, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.”

A kispestiek mestere szerint akarati tényezőkben ellenfelük fölé nőttek és a kapu előtt több veszélyt jelentettek, mint amit nekik okozott a Ferencváros. A kispesti szakvezető a védőket külön is kiemelte, mint akik átlag felettit nyújtottak, ennek alátámasztásaként megemlítette, hogy a vendégek csupán egyetlen komoly gólveszélyes helyzetet tudtak kialakítani a kapujuk előtt. Supka nem sajnálja, hogy ezúttal nem jutottak el négy szerzett gólig, mert most az az egy találat is pont annyit hozott a csapat konyhájára.

A mérkőzés legjobbjának a kispestiek kapusát, Kemenes Szabolcsot választották meg – a hálóőr a zöld-fehéreknél mutatkozott be a felnőtt mezőnyben –, aki a hajrában hatalmas bravúrral, reflexmozdulattal mentette meg kapuját a góltól.

„Nagyon stresszes egy ilyen nap – mondta Kemenes. – Az, hogy este nyolckor kezdünk, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a felkeléstől este tíz óráig stresszben van az ember, függetlenül attól, hogy ez most a Ferencváros, a Paks, vagy bármelyik mérkőzés. De különösen a Fradi ellen játszani, főleg ilyen közönség előtt, mert az elmúlt pár hét szerencsére jól sikerült, a szurkolóink is mellénk álltak, egyértelmű, hogy az ember ilyenkor eksztázisban van.”

Legfrissebb hírek

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
47 perce

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
47 perce

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
48 perce

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
52 perce

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
57 perce

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
1 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
1 órája

Kl-selejtező: Bolláék nyertek; a DVSC lehetséges ellenfelei gólgazdag meccsen ikszeltek

Európa-konferencialiga
2 órája