NB I: Rebrov elégedett, Dajka kommunikációs gondjai

2018.11.24. 21:07
A Ferencváros magabiztos 2–0-s győzelmet aratott a Kisvárda ellen a labdarúgó NB I 15. fordulójában. A mérkőzés után Szerhij Rebrov elégedetten értékelt, míg Dajka László igyekezett a pozitívumokat is kiemelni csapata játékából. 

„A játékosok aggódtak a múltkori, Haladás elleni vereség miatt, de abszolút motiváltak voltak, és sok helyzetet alakítottak ki– kezdte az értékelést Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. – Minden ellenfél ellen más taktikával készülünk, örülök a két, szöglet után született gólnak, és persze a 2–0-s győzelemnek is. A legtöbb meccsünkön az első tizenöt percben két-három lehetőséget teremtünk, most elégedett vagyok a helyzetkihasználásunkkal is. Úgy gondolom, nagyon jól védekeztünk, én kértem, hogy a második félidőben vegyünk vissza a tempóból. Kilencven percen keresztül mindig nehéz koncentrálni, elégedett vagyok csapatom mai teljesítményével.”„A játékosok aggódtak a múltkori, Haladás elleni vereség miatt, de abszolút motiváltak voltak, és sok helyzetet alakítottak ki– kezdte az értékelést Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. – Minden ellenfél ellen más taktikával készülünk, örülök a két, szöglet után született gólnak, és persze a 2–0-s győzelemnek is. A legtöbb meccsünkön az első tizenöt percben két-három lehetőséget teremtünk, most elégedett vagyok a helyzetkihasználásunkkal is. Úgy gondolom, nagyon jól védekeztünk, én kértem, hogy a második félidőben vegyünk vissza a tempóból. Kilencven percen keresztül mindig nehéz koncentrálni, elégedett vagyok csapatom mai teljesítményével.”

Dajka László, a Kisvárda vezetőedzője így látta a meccset.

„Megérdemelten nyert a Ferencváros, nagyon átadtuk neki a területet, kicsit gyáván futballoztunk az első félidőben. Két pontrúgásból figyelmetlenség után megbüntetett minket az ellenfél, s ezzel el is döntötte a mérkőzést. A második félidőben váltottunk, bátrabban játszottunk, erre lehet építkezni, ekkor nem vallottunk szégyent. Ez lesz a jövő útja, nyíltabban kell futballozni, meg kell próbálni az ellenfelet megakadályozni a támadások felépítésében. A pontrúgások hárítását az utolsó egy hónapban legalább tízezerszer gyakoroltuk, de az élet nagy rendező, szóval ezen még csiszolni kell.”

A Kisvárda kezdőjében két magyar mellett ukrán, román, brazil és szerb labdarúgó kapott helyet. Arra, hogy a különböző anyanyelvű játékosok kommunikációja gondot jelent-e az edzéseken, illetve a mérkőzéseken, a vezetőedző a következő választ adta.

„Én spanyolul megértetem magam a csapat egy részével, egyik kollégám oroszul, a másik angolul beszél, tehát a lényegesebb dolgokat át tudjuk adni. A pályán azonban a kommunikáció még mindig nagyon lassú, és ez látszik is, miután pillanatok alatt kell a másiknak szólni. Nyilván ez nem előny, s ahhoz, hogy a csapat összeszokottá váljon, a kommunikációnak működnie kell. Egyelőre nehezen működik.”

LABDARÚGÓ NB I

15. FORDULÓ
Ferencváros–Kisvárda 2–0(Frimpong 21., Blazic 33.)
Budapest,Groupama Aréna,7543néző.Vezette:Vad II István

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2018–2019, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 24., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
1556
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
1435
Ferencváros–Kisvárda 2–0Budapest,
Groupama Aréna
Vad II István
7543
Puskás Akadémia–Haladás 2–0
Felcsút,
Pancho Aréna
Szőts Gergely
700
19.30:Diósgyőri VTK–MTK Budapest
(Tv: M4 Sport)
Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
17.00:Debreceni VSC–Mol Vidi FC
(Tv: M4 Sport)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15103229–11+1833
2. Budapest Honvéd1584319–9+1028
3. Mol Vidi FC1474325–13+1225
4. MTK Budapest1473421–20+124
5. Mezőkövesd Zsóry FC1565423–18+523
6. Újpest FC1565417–12+523
7. Debreceni VSC1456320–18+221
8. Paksi FC1556420–19+121
9. Puskás Akadémia FC1552818–22–417
10. Diósgyőri VTK1423911–24–139
11. Kisvárda15231013–34–219
12. Szombathelyi Haladás15221112–28–168
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15