Negyedszer is legyőzte a Debrecen a Felcsútot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.28. 15:55
null
Varga József (33) ezúttal is jó ütemben ugrott fel fejelni (Fotó: Földi Imre)
Negyedik élvonalbeli bajnokiját is megnyerte a Debrecen a Puskás Akadémia ellen: a labdarúgó NB I 18. fordulójában a Loki győzött Felcsúton, Tisza Tibor góljával. Sikerével a DVSC fellépett a dobogóra.


LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva 0–1 (Tisza 56.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Remekül erősített a télen a Felcsút, és az új, valamint régi-új fiúk közül Fiola Attila és Kleinheisler László kezdőként futott ki a pályára a Debrecen ellen. Noha korábban még nem nyert bajnokit a Loki ellen a PAFC, most nagyon ráijesztett ellenfelére, de Tischler Patrik találatát nem adta meg Pintér Csaba. Jogosan. Azon a büntetőn viszont, amelyet Spandler Csaba és Aleksandar Jovanovic ütközése után fújt be a DVSC javára a játékvezető, még sokáig vitatkoztak volna – ha Braniszlav Danilovics nem védi ki Tisza Tibor lövését.

Néhány kisebb vendéghelyzet és Lázár Pál súlyosnak tűnő sérülése (a védő agyrázkódást szenvedett, miközben fejjel blokkolta Tischler kapu irányába tartó szabadrúgását) után Kleinheisler bemutatott egy gyönyörű szólót, amelyet gyengécske lövéssel zárt le, majd a szünet előtt saját kapuja elől mentett hatalmasat, jóvátéve hibáját.

Ez utóbbit elmondhatta magáról Tisza Tibor is, aki – már a fordulást követően – következő lehetőségét már nem puskázta el: 0–1!

Benczés Miklós pályára küldte Szakály Dénest, aki testvérével, Szakály Péterrel nézett farkasszemet – és első labdaérintéséből kis híján gólt fejelt, ám Nenad Novakovics elcsípte a labdát a gólvonalon.

Jó fél óra állt a gólt követően a Puskás Akadémia rendelkezésére, de csak egyszer tudott még helyzetbe kerülni a 66. percre datálható Szakály-fejes után, ám Lencse László közelről éppen Novakovics ölébe talált.

Belefért tehát egy büntető kihagyása is a Debrecennek, és Benczés Miklós is elismerte a mérkőzés után, hogy megérdemelten diadalmaskodtak a hajdúságiak.

Akik ezzel a három ponttal felléptek a dobogóra.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MESTERMÉRLEG

Kondás Elemér szerint szoros küzdelemben győzte le ellenfelét a Debrecen.

„Felcsúton mindig nehéz mérkőzést játszunk. Megvoltak a lehetőségeink, csak pontosabban kellett volna kihasználnunk őket – értékelt Kondás. – A mérkőzés összképe és a helyzetek alapján megérdemeltük a győzelmet, ha csak egy góllal is. Sokat tettek a srácok a három pont megszerzéséért.”

Benczés Miklós úgy véli, a kihagyott helyzetek pecsételték meg csapata sorsát.

„Több volt ebben a találkozóban. A második félidőben nagy helyzete, gólszerzési lehetősége a Debrecennek volt, amit gólra is váltott. Nekünk is megvolt az esélyünk Lencse László révén, de sajnos nem született gól. Volt egy-két veszélyes beadásunk is, ezek után alakulhatott volna másként, de azt kell mondanom, megérdemelten nyert a Debrecen” – tette hozzá a PAFC vezetőedzője.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 14 2 1 40–6 +34 44
2. MTK Budapest 18 13 5 28–18 +10 39
3. DVSC-Teva 18 10 4 4 27–12 +15 34
4. Diósgyőri VTK 18 9 6 3 28–20 +8 33
5. Ferencvárosi TC 17 9 4 4 26–15 +11 31
6. Paksi FC 18 7 7 4 27–17 +10 28
7. Újpest FC 18 7 7 4 16–14 +2 28
8. Kecskeméti TE 18 7 4 7 21–23 –2 25
9. Puskás Akadémia FC 18 7 3 8 19–21 –2 24
10. Győri ETO FC 17 6 5 6 25–21 +4 23
11. Nyíregyháza Spartacus FC 18 5 3 10 20–27 –7 18
12. Lombard Pápa FC 18 3 5 10 10–32 –22 14
13. Budapest Honvéd 18 3 4 11 12–24 –12 13
14. Pécsi MFC 18 3 4 11 18–34 –16 13
15. Dunaújváros PASE 17 3 5 9 15–32 –17 13
16. Szombathelyi Haladás 18 3 3 12 9–25 –16 12
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Február 27., péntek
19.00MTK Budapest–Paksi FC 3–1Andó-Szabó Sándor
Február 28., szombat
14.00Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK 1–1Szabó Zsolt
16.00Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva 0–1Pintér Csaba
16.00Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd 2–0
Bognár Tamás
16.00Kecskeméti TE–Lombard Pápa 3–2
Erdős József
18.30Újpest FC–Pécsi MFC 0–2 Fábián Mihály
Március 1., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Videoton (Tv: Duna TV)Farkas Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Ferencváros (Tv: Sport 2)Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik