NB I: Pintér kalapot emel, Oenning a folytatásban bízik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.07. 22:29
A labdarúgó NB I 25. fordulójában a Vasas a Puskás Akadémiát fogadta, és Pintér Attila csapata Spandler Csaba szerencsés találatának, illetve Radó András első felcsúti góljának köszönhetően mindhárom pontot elvitte a Szusza Ferenc Stadionból. A ráadásban még Patrick Mevoungou elképesztő öngólja is belefért a PAFC-nak. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők.

Először a Puskás Akadémia trénere, Pintér Attila értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón., Pintér Attila értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón.

„Először is fejet kell hajtanom a futballistáim előtt, hiszen a héten emberfelettit produkáltak egy erős DVTK ellen. Rövid volt az idő a regenerációra, ezt picit lehetett is látni rajtunk a mérkőzésen, ám a fiúk szíve a helyén volt. Megszereztük a vezetést, majd utána volt olyan periódusa a meccsnek, amikor Hegedüsnek is kellett bravúrt bemutatnia, de nekünk is megvoltak a lehetőségeink arra, hogy újabb gólt szerezzük. Ez a vége felé sikerült is. Kalapot emelek minden egyes játékos előtt, aki részt vett a héten ebben a két sikerben."

A Vasas vezetőedzője, Michael Oenning érthető módon csalódottan nyilatkozott, de hozzátette, bízik benne, hogy a folytatásban sikeresebbek lesznek.

„Természetesen nem vagyok elégedett a mai mérkőzés után. Az látszott, hogy a Puskás Akadémia szinte végig védekező felfogásban játszott és kontratámadásokra rendezkedett be. Ez persze teljesen legitim. Az első gól is egy ilyen helyzetből érkezett. Ezek a kontrák pedig azért jöttek, mert nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. Kilencven percen keresztül mezőnyfölényben voltunk, próbáltunk gólt szerezni, ez ugyan most nem sikerült, ám megyünk tovább, és bízom benne, hogy nagyobb sikerrel."

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Vasas–Puskás Akadémia 1–2 (Mevoungou 93. – öngól, ill. Spandler 21., Radó 84.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1200 néző. V: Iványi Z.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
10 órája

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
15 órája

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Bognár: Egy percig sem éreztem, hogy kikaphatunk; Erős: Talán a döntetlen reálisabb lett volna

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 08:56

NB I: rossz pillanatban játszik örökrangadót az MTK a Fradival?

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 08:38