NB I: Pintér és a „meglepetés”, a pécsiek és az első tíz perc

2013.04.05. 21:54
A listavezető Győri ETO 2–0-ra nyert a Pécsi MFC otthonában a labdarúgó NB I 22. forudlójának péntek esti mérkőzésén. A bajnoki után a két vezetőedző, Lőrincz Emil és Pintért Attila értékelt a Duna Televíziónak.

„Nem a második piros lap döntötte el a találkozót. Az első tíz percben gyengén kezdtünk, megszerezte a vezetést a Győr, ennek ellenére voltak helyzeteink, illetve egy-két olyan játékvezetői ítélet, amit vissza kell néznünk. A második félidőben még kilenc emberrel is maximálisan küzdöttünk, igaz, nagy helyzetet nem sikerült kialakítanunk, de azért megjegyezném, hogy a Győr az ország egyik legerősebb csapata. A jövőben jóval több lehetőséget kell kidolgoznunk, a támadóharmadban nyugodtabban kell megoldanunk a szituációkat és akkor szebb estéink lehetnek” – értékelt Lőrincz Emil, a Pécsi MFC vezetőedzője.

„Mindkét a csapatnak alkalmazkodni kellett a nehéz talajhoz, nekünk ez jobban sikerült. A meccs előtt megnéztük a pályát és próbáltuk felmérni, hogy mivel tudjuk meglepni a Pécset. Azt gondolom, hogy a srácok ezen a nehéz pályán maradéktalanul megtették azt, amit megkell. Büszke lehet rájuk a város, a klub és a szurkolók is, hiszen ahogy ezek a játékosok küzdenek egymásért és a klubjukért nagy öröm a győriek számára” – mondta a Győri ETO mestere, Pintér Attila.

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53