NB I: olyan jöhet a bajnokságban, ami 92 éve nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.19. 10:45
null
Az őszi szezonban az FTC 2–0-ra nyert a Vasas vendégeként (Fotó: Földi Imre)
A 26. forduló következik a labdarúgó NB I-ben, és ez az első kör a 2015–2016-os idényben, amikor esély lehet bajnokavatásra: ez a listavezető Ferencváros eredményétől és a DVSC–MTK mérkőzéstől függ. Érdekességek, statisztikák a 26. forduló elé.

 

 

DVTK–HALADÁS

♦ Hatvanhét első osztályú mérkőzést vívtak eddig, a mérleg a Haladás javára billen, 21–21–25.

♦ A párharcban mindkét csapat hazai pályán erős, a Haladás története során csak három élvonalbeli mérkőzést nyert meg Diósgyőrött (1958-ban 0:2, 1984-ben 0–1, 2010-ben 1–3). 2010 óta két diósgyőri siker és három iksz került a mutatóba a DVTK Stadionban.

♦ A DVTK veretlen a legutóbbi öt hazai bajnokiján és megnyerte a legutóbbi hármat.

♦ A Haladás nyeretlen az előző három bajnokiján, a legutóbbi három idegenbeli meccsét pedig elveszítette.

BP. HONVÉD–PAKS

♦ „Ikszes” párosítás, az eddigi húsz NB I-es találkozójukból tíz döntetlenre végződött, emellett még hat kispesti és négy paksi siker született. A Honvéd pályaválasztása mellett lejátszott tíz összecsapásból hét lett iksz, kétszer a házigazda nyert, egyetlenegyszer – 2011-ben – a Paks.

♦ Kimondottan rossz a Paks idegenbeli formája, a tolnaiak nyeretlenek a legutóbbi öt meccsükön vendégként, míg a végén játszott hármat elveszítették. A Paks tavaly október 24-én, a Békéscsaba ellen szerzett legutóbb három pontot vendégként.

♦ A Paks 2015. december 2. óta nem végzett döntetlenre – azóta két győzelem, öt vereség a mérlege –, akkor pont Kispesten ért el 0–0-t.

♦ A Honvéd tavaly július óta nem tudott két bajnokit megnyerni egymás után – mi következik most a váratlan és fölényes debreceni diadalra (DVSC–Honvéd 0–3)?

PUSKÁS AKADÉMIA–VIDEOTON

♦ A Videoton egyenlege majdnem tökéletes az eddigi hat élvonalbeli találkozójukon, a fehérváriak ötször nyertek, egyszer – 2015 márciusában – döntetlen született. A hat mérkőzésből csak egyetlen olyan volt, amelyen a felcsútiak egyáltalán vezetni tudtak, tavaly ősszel – igaz, 2–0-s előnyről is vereséget szenvedtek, a vége 3–2 lett a Videotonnak.

♦ A két csapat legutóbbi négy bajnokiján mindig volt kiállítás. A piros laposok, időrendben visszafelé haladva: Branko Pauljevics (PAFC), Fiola Attila (PAFC), Paulo Vinícius (Videoton), Renato Kelic (PAFC).

♦ A PAFC az előző nyolc mérkőzéséből hatot elveszített – igaz, legalább a másik kettőt sikerült megnyernie. A felcsútiak 2015. december 1. óta nem ikszeltek.

♦ A Videoton nem tudott nyerni a legutóbbi két mérkőzésén, hármas nyeretlenségi sorozatba tavaly augusztus óta nem „estek bele” a fehérváriak.

♦ A Vidi Achilles-sarka ebben az idényben az idegenbeli szereplés: a 3–0–9-es mérleg bátran pocséknak nevezhető. Vendégként nála csak a Vasas (8), a PAFC (6) és a DVTK (6) gyűjtött kevesebb pontot az NB I-ben.

BÉKÉSCSABA–ÚJPEST

♦ A Békéscsaba négy pontra van a bennmaradást jelentő 10. helytől, és ugyan a helyzete nem reménytelen, de lassan győzelmek is kellenének – a viharsarkiak a legutóbbi tíz bajnokijukból csak egyet nyertek meg.

♦ Óriási az Újpest fölénye a párharcban, az örökmérleg a házigazda Békéscsaba szemszögéből 5 győzelem, 14 döntetlen, 35 vereség.

♦ A két csapat előző tizennégy bajnokijából tizennégyet nyert meg az Újpest... A fővárosi lilák 1992 óta veretlenek a Békéscsaba ellen, a széria tizenkilenc mérkőzést számlál. A legutóbbi csabai siker dátuma 1992. augusztus 29., az eredmény 2–0.

♦ A Békéscsaba nyerte meg hazai pályán a legkevesebb meccset (2) az élvonalbeli csapatok közül, és ennek megfelelően a legkevesebb pontot is szerezte (8 – ez öttel kevesebb, mint a Vasas hazai „termése”).

♦ Az Újpest a legutóbbi tizenhárom bajnoki mérkőzéséből csak egyet veszített el.

VASAS–FERENCVÁROS

♦ Az szinte biztosnak tekinthető, hogy a Fradi megnyeri a bajnokságot, csak az a kérdés, melyik forduló után ünnepelhet. Számára szerencsés esetben már a következő után, mert ha szombaton a Fáy utcában legyűri a Vasast (ebben az esetben 65 pontja lesz, és a 3. helyen álló Újpest már nem előzheti meg, a mögötte lévő csapatokról nem is beszélve), míg az MTK pályaválasztóként vasárnap nem veri meg a DVSC-t – azaz döntetlent játszik vele vagy kikap tőle –, akkor a kék-fehérek sem kerülhetnek már elé. Még az elmaradt találkozójuk megnyerésével sem. Vasárnap este tehát megeshet, hogy bajnokavatásra kerül sor az NB I-ben.

Még egyszer, a bajnokavatási feltételek:
• az FTC győzze le a Vasast
• az MTK ne nyerjen a DVSC ellen

Márciusi bajnokavatás kilencvenkét éve, az 1923–1924-es szezon óta nem volt a magyar élvonalban. Az idény az akkorihoz képest rendkívül korán – 1923 augusztusában – elkezdődött a párizsi olimpiai játékokra való megfelelő felkészülés miatt, és áprilisban már jött is a zárás. Az MTK március 9-én, a 18. fordulóban legyőzte a 33 FC-t (2:0 egy, a beszámolók szerint rettentő rossz meccsen), előnye ekkor nyolc pont volt az FTC és az Újpest előtt. Ekkor még matematikailag nem volt meg a bajnoki cím, március 16-án viszont már igen, mivel az MTK 0:2-ről fordítva 4:2-re megverte a Vasast a „stílusderbin”, az FTC pedig nagy meglepetésre kikapott a Zuglói AC-tól. A korabeli lapok nem sok szót vesztegettek a bajnokavatásra – az MTK-t jókora előnye okán már a tavaszi idény előtt aranyérmesként kezelték...

Itt az 1924-es magyar bajnok! Az MTK előnye a 2. FTC-vel és a 3. UTE-vel szemben is behozhatatlan, miután már csak három forduló van hátra a bajnokságból
Itt az 1924-es magyar bajnok! Az MTK előnye a 2. FTC-vel és a 3. UTE-vel szemben is behozhatatlan, miután már csak három forduló van hátra a bajnokságból

Szóval, márciusi bajnokavatás 1924 óta nem volt, januári viszont igen, bármilyen bizarrul is hangzik ez a tény, hiszen sem az őszi-tavaszi, sem a tavaszi-őszi lebonyolításnak nem felel meg. A megoldás: az 1954. évi, tavaszi-őszi bajnokság vége a világbajnokság miatt átcsúszott az 1955-ös év elejére, így a Bp. Honvéd a Vasas Izzó elleni 2:2-es döntetlennel 1955. január 6-án lett bajnok, behozhatatlan előnyre téve szert a Bp. Vörös Lobogó (MTK) előtt!

1954-es bajnok a Honvéd – 1955 januárjában
1954-es bajnok a Honvéd – 1955 januárjában

♦ Az eddigi 163 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen 82–39–42 a mérleg a Ferencváros javára.

♦ 1943-ban a Ferencváros a Kinizsivel játszott az élvonalban, 1951-ben a Kinizsi a Vasassal – mindkét csapat viselte a hadvezér nevét a kényszerű átnevezések korszakában.

♦ A Vasas 2011. augusztus 28. óta (2–0) nem győzte le a Fradit, amely megnyerte a két csapat legutóbbi három bajnokiját.

♦ Az angyalföldiek rettenetesen kínlódnak a gólszerzéssel: a tavasszal hat meccsen egyszer találtak a hálóba, az is tizenegyesből volt, és az erőnléti edző(-játékos) Ferenczi István szerezte. A legutóbbi négy bajnokiján gólképtelen maradt a Vasas. A piros-kékek tavaly december óta nem szereztek olyan gólt, amely ne büntetőből vagy szöglet után esett volna.

♦ Az FTC szezonbeli összes vereségét fővárosi csapattól szenvedte el – az elsőt pont az Illovszky-stadionban az MTK-tól, a másodikat hazai pályán az Újpesttől, a harmadikat a Bozsik-stadionban a Honvédtól.

MTK–DVSC

♦ Eddig 82 élvonalbeli bajnokit vívtak, 40–14–28 az örökmérleg az MTK javára.

♦ A két csapat legutóbbi három mérkőzését a DVSC nyerte meg, pályaválasztóként viszont az MTK van hármas győzelmi szériában a Loki ellen. A Debrecen 2010. május 1. óta nem tudott diadalmaskodni a kék-fehérek vendégeként.

♦ Az NB I-ben az MTK-é a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat, a kék-fehérek nem szenvedtek vereséget a legutóbbi öt mérkőzésükön, ráadásul megnyerték az utóbbi hármat.

♦ A Debrecen nyeretlen maradt az előző két bajnokiján, és nem szerzett gólt a legutóbbi három tétmérkőzésén.

♦ A Loki rossz idegenbeli sorozatban van: tavaly szeptember 19. óta nem győzött vendégként, ez pedig hatos nyeretlenségi szériát jelent. Igaz, a hatból öt mérkőzés döntetlenre végződött.

26. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszámok
Március 19., szombat
15.30
Honvéd–PaksSzabó Zsolt
15.30Puskás Akadémia–VideotonSolymosi Péter
15.30Békéscsaba–ÚjpestErdős József
15.30DVTK–Haladás (Tv: M4 Sport)Farkas Ádám
18.00Vasas–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Kassai Viktor
Március 20., vasárnap
15.15
MTK–DVSC
Bognár Tamás
A bajnokság állását itt nézheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 20 2 3 52–12 +40 62
2. MTK Budapest 24 11 7 6 31–23 +8 40
3. Újpest FC 25 10 10 5 33–24 +9 40
4. Debreceni VSC-Teva 25 10 9 6 39–28 +11 39
5. Videoton FC 25 12 2 11 28–25 +3 38
6. Paksi FC 24 10 6 8 30–25 +5 36
7. Szombathelyi Haladás 25 9 9 7 23–27 –4 36
8. Budapest Honvéd 25 8 7 10 30–29 +1 31
9. Diósgyőri VTK 25 7 6 12 27–38 –11 27
10. Puskás Akadémia FC 25 5 7 13 28–43 –15 22
11. Vasas FC 25 6 3 16 20–40 –20 21
12. Békéscsaba Előre 25 4 6 15 21–48 –27 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik