A Videotont a Nyíregyháza sem tudta feltartóztatni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.16. 16:25
null
A fehérvári vendégeket Kovács István (jobbra) juttatta előnyhöz (Fotó: Szabó Miklós)
Nyíregyháza–Videoton találkozón hiába játszottak lelkesen a hazaiak, a Videoton végig jobban játszott, és egy kihagyott tizenegyes ellenére is biztosan nyert.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ
Nyíregyháza–Videoton 0–2 (Kovács I. 8., Nikolics 77.)
Nyíregyháza
, Városi Stadion, 2744 néző. Vezette: Solymosi Péter
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
TABELLA

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nem sok sót evett meg eddig az NB I-ben a Nyíregyháza a Videoton ellen, talán ezért gondolták azt a hazaiak, hogy váratlan rohamokkal megzavarják az eddig három győzelemmel álló vendégeket. Nem sikerült, ráadásul rögtön az első értékelhető Videoton-akció gólt hozott.

A 8. percben Nikolics adta a labdát a tizenhatos jobb sarkáról Kovács Istvánnak, aki betört a tizenhatoson belülre, remekül csapta be egy testcsellel Gengeliczkit, és takarásból, jobbal a kapu bal felső sarkába csavart. 0–1

A gól után némileg visszavett az amúgy sem erős tempóból a Videoton, de a Nyíregyháza képtelen volt lehetőséget kialakítani. Aztán az első fél óra végén megrázta magát a fehérvári csapat, és egyre-másra vezette a veszélyes akciókat, és bizony leginkább Nikolicson múlt, hogy nem tudta növelni az előnyét. A csatár előbb nem tudta ellőni a labdát Balogh mellett, majd kiszorított pozícióból a lécre emelt.

Mivel azonban a Nyíregyháza nem tudott átgondolt akciókat vezetni, biztosan tartották előnyüket a fehérváriak.

A második félidőben aktívabb Nyíregyháza jött ki a pályára, de a jó kezdés után megint kis híján gólt kapott. Az 56. percben ugyanis messziről végezhetett el a szabadrúgást a Videoton, Juhász megcsúsztatta a labdát az ötös felé, a kifutó Balogh János ütközött Stopirával, a bíró tizenegyest adott, a kapusnak pedig sárgát. A büntetőt azonban Nikolics elhibázta, mert a léc fölé lőtt.

A hazaiak edzője, Csábi József szerint jogtalan volt a tizenegyes, ezért reklamált, a büntető után pedig felküldte őt a bíró a lelátóra.

A kihagyott tizenegyes után megélénkült a meccs a Nyíregyháza elkezdett rohamozni, és bár helyzetekig nem jutott, egyre jobban megközelítette Calatayud kapuját. De még mielőtt úgy tűnt volna, hogy esetleg lehet keresnivalója a hazaiaknak, a Videoton növelni tudta az előnyét.

A 77. percben Simon Ádám szerzett labdát beindulás után, lefordult a védőjéről a tizenhatoson belül, és az őrző nélkül érkező Nikolics elé tálalt, a fehérvári csatár pedig 11 méterről a bal alsóba lőtt. 0–2

Ezzel lényegében minden eldőlt, így az is, hogy a mai „testvérháború” után az egyaránt pályára lépett Sándor György és Sándor István közül a bátyó örülhetett jobban, a fehérváriak pedig annak örülhetnek, hogy csapatuk továbbra is pontveszteség nélkül áll, és vezeti a tabellát.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Forrás: MLSZ Tv

NYILATKOZATOK
„Mindenek előtt a szurkolóinknak szeretném megköszönni a biztatást, hiszen az első perctől kezdve az utolsóig mellettünk álltak, kevés ilyen szurkolótábor van az országban, amely nulla-kettes állásnál is így tudja biztatni saját csapatát – mondta Feczkó Tamás, a nyíregyháziak másodedzője a mérkőzést közvetítő M1-nek, a szakember a lelátóra küldött Csábi József vezetőedző helyett nyilatkozott. – A helyzeteink befejezésénél kellett volna pontosabbnak lennünk, de ha mi szereztük volna a mérkőzés első gólját, alighanem teljesen más lett volna az összkép. A korán kapott gólunk nagyban befolyásolta a találkozót, de azért azt látni kell, hogy a Videoton játékosállománya sokkal erősebb a miénknél, viszont a labdarúgóink ma a pályán eltüntették ezt a különbséget. Becsületesen és jól játszottak, végigküzdötték a kilencven percet. Az utolsó percekben is volt esélyünk, hogy gólt, vagy pontot szerezzünk.”
„Nehéz mérkőzést vártunk, hajtós meccs is lett belőle, de ezt tudtuk, erre készültünk a nyíregyháziak ellen – nyilatkozta Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője. – Láttuk a Debrecen elleni mérkőzésüket, tudtuk, hogy veszélyesek, jól játszanak. Rengeteg lehetőségünk volt, sokkal több, mint amit végül kihasználtunk. Nikolicsnak több kimaradt helyzete volt, a kapufát is eltalálta, és a második félidőben is bőven akadt helyzetünk. Látványos meccset nyertünk meg, ami a legfontosabb. És nemcsak az a lényeg, hogy hány gólt szerzünk, hanem az is, hogyan mozgunk a pályán, hogy játszunk, hogy teszik magukat oda a fiúk. Ezzel a részével abszolút elégedett lehetek. A titkunk talán az, ha van ilyen, hogy igazi csapatot alkotnak a játékosaim, és egységes gárdaként játszunk mindegyik ellenféllel szemben. Ez kulcsfontosságú, de ne feledjük el, hogy még csak a negyedik fordulón vagyunk túl, ezért óvatosan kell kezeljük az eddigi százszázalékos teljesítményünket. Még huszonhat forduló van hátra, ami bőven sok, de figyelembe véve, hogy az edzőtábor óta hogyan dolgoznak és a bajnokság eddig lejátszott nyitányán hogyan teljesítenek a fiúk, megvan az esélyünk arra, hogy így is menjünk tovább.”

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, az is lett – nyilatkozta Nikolics Nemanja, a fehérváriak második góljának szerzője, aki büntetőt hibázott a találkozón. – Jól kezdtük a meccset, már az elején gólt szereztünk, utána pedig kézben tartottuk az irányítást. Örülök a három pontnak, megyünk tovább."


AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 4 4 11–2 +9 12
2. MVM Paks 4 3 1 9–1 +8 10
3. MTK Budapest 4 3 1 7–3 +4 9
4. Újpest FC 4 2 2 4–2 +2 8
5. Diósgyőri VTK 3 2 1 6–2 +4 7
6. Lombard Pápa FC 4 2 1 1 5–6 –1 7
7. DVSC-Teva 4 1 1 2 3–3 0 4
8. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 2–6 –4 4
9. Ferencvárosi TC 2 1 1 3–2 +1 3
10. Győri ETO FC 3 1 2 5–6 –1 3
11. Budapest Honvéd 4 1 3 4–6 –2 3
12. Szombathelyi Haladás 3 1 2 1–4 –3 3
13. Puskás Akadémia FC 4 2 2 4–7 –3 2
14. Pécsi MFC 3 2 1 3–7 –4 2
15. Dunaújváros PASE 3 1 2 1–7 –6 1
16. Kecskeméti TE 3 3 3–7 –4 0

LABDARÚGÓ NB I, 4. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 15., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–MVM-Paksi FC 1–1 Erdős József
Augusztus 16., szombat
16.30
Nyíregyháza Spartacus–Videoton FC 0–2Solymosi Péter
18.30
Dunaújváros PASE–Lombard Pápa 1–1
Fábián Mihály
18.30MTK Budapest–Budapest Honvéd 2–0
Kassai Viktor
20.30
Újpest FC–Debreceni VSC 1–0Iványi Zoltán
Augusztus 17., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Ferencváros (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC ( Sport2)Vad II István
20.30
Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE (Sport2)Bognár Tamás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik